Évi kulturális szövet: emlékezetes pillanatok a Ligeten

Január

Az év eleje máris erős irodalmi és képzőművészeti hangsúlyokat hozott. Gere Nóra Éva Repedések című első verseskötete érett hangon szólalt meg: pályakezdőként is mély élettapasztalatról és kiforrott költői látásmódról tanúskodik. A személyes múlt rétegeit bontotta ki Fazakas Ildikó egyéni kiállítása is, ahol fotókba sűrített emlékfragmentumok, elvarratlan történetek és ismerősen rideg terek rajzolták ki az identitás törékeny szerkezetét.

A hónap fontos szellemi eseménye volt Tánczos Vilmos új kötetének bemutatója: A történések színe és visszája erdélyi tudósokkal folytatott beszélgetéseken keresztül rajzol meg egy nemzedéki portrét, tudományos és emberi nézőpontokat egyaránt érvényesítve. Ugyancsak Tánczos Vilmos nevéhez kötődött az a nagy érdeklődéssel kísért előadás, amely a népi tárgyak sorsát vizsgálta egy csíki parasztgazdaság örökségén keresztül, felvetve a kérdést: mikor és hogyan „hal meg” egy tárgy, és mit őriz meg belőle az emlékezet?

A januárt a Barabás Miklós Céh új kiállítása zárta, amely a Mikó-vár falai között a Hargita megyei – különösen a csíkszeredai – alkotók legjelentősebb munkáiból válogatott. A tárlat egyszerre volt szakmai összegzés és határozott jelenlétjelzés: élő, szerves és nélkülözhetetlen művészetről tett tanúságot.

Február

Februárban a kortárs irodalom és színház, valamint a vizuális művészetek kerültek fókuszba. Budapesten, felolvasószínházi kísérettel mutatták be az Örkény István drámaírói ösztöndíj hét alkotását tartalmazó Százhúszból hét című drámakötetet, amely friss hangokon, különböző poétikákon keresztül nyújt képet a mai magyar dráma sokszínűségéről.

A hónap fotóművészeti kínálatát Czire Alpár Félrerángatott harangkötél című fotókiállítása erősítette, amely a fotózást önismereti útként értelmezve mutatta meg a székelykeresztúri alkotó érzékeny, nemzetközi kontextusban is érvényes munkáit. Ugyanakkor a hagyomány új nézőpontból jelent meg a Népi épített örökségünk gyerekszemmel című anyagban, ahol a székelyföldi építészet a gyermeki látásmód frissességén keresztül vált újraértelmezhetővé.

A tudományos és ismeretterjesztő események sorát gazdagította Gagyi József legújabb kötetének bemutatója, amely fél évszázad tereptapasztalatát összegezte, míg Demeter Ervin Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című könyve több mint négyszázötven erdélyi alkotó munkásságát állította fókuszba, hosszú távú referenciapontot kínálva az erdélyi művészet értelmezéséhez.

Irodalmi fronton Miklóssi Szabó István két kötetének budapesti bemutatója vetett fel önkritikus kérdéseket identitásról és közösségi önképről, míg Bara Barnabás február végi kiállítása a figuratív szobrászat nyelvén a női test ábrázolásán keresztül beszélt szépségről, időről és múlandóságról. A hónap során Málnási Levente előadása a székely örökség budapesti reprezentációját elemezte, a zárást pedig a Hargita Székely Néptáncszínház Toldi-feldolgozása adta, amely mozgásban és zenében keltette új életre a klasszikus hőstörténetet.

Március

Márciusban a kulturális reflexiók hangsúlyosan társadalmi és történeti kérdések felé fordultak. Az MCC eseményén a színház működését mint társadalmi tükröt vizsgálták: Boros Kinga és Kozma Attila beszélgetése a színpadi jelenlét, az intézményi keretek és a nézői elvárások feszültségeire irányította a figyelmet. A múlt értelmezésének más terepei is megnyíltak: a székelyföldi történelmi címerek világa, a földbe szúrt kard mítosza vagy a csíki szlávok emlékezete mind azt mutatták meg, miként él tovább a történelem szimbólumokban és narratívákban.

Az irodalom Radnóti Miklós emlékezete felé fordult: a Kaddis Radnóti Miklósért című kötet egyszerre vállalta a gyászt és az életigenlést, több hangon, több nyelvi regiszteren megszólalva. A hónap képzőművészeti kínálatát Csiszér Imre kiállítása és a Transylvanian Design Week közösségi fókuszú, kísérletező világa gazdagította. Márciusban helyet kaptak a nehezebb témák is: a szexuális nevelés kérdései és a parentifikáció jelenségét feltáró Ellopott gyermekkor című kötet egyaránt a társadalmi felelősség felé terelték a figyelmet.

Április

Áprilisban az oktatás, az irodalom és a technológia metszéspontjai kerültek előtérbe. A líratanítás mai lehetőségeiről szóló diskurzus azt vizsgálta, miként szólítható meg a 21. századi diák a költészet nyelvén. Ezzel párhuzamosan súlyos történelmi témák is megjelentek: B. Kovács András Kiskorúak halállistán című kötete a háború gyermekáldozataira irányította rá a figyelmet.

A költészet napjához kapcsolódó események Csíkszeredában idézték meg József Attila életművét, valamint egy új hangjátékkötet révén kortárs formában szólaltatták meg a klasszikus örökséget. Hátszegi Zsolt előadása a mesterséges intelligencia és a művészet kapcsolatát elemezte, míg a Struggle for connection és a táncvilágnapi események a mozdulat, a test és a kapcsolódás nyelvén fogalmaztak. A hónapot Benedek Pál háborús naplójának bemutatója zárta: egy tanú hangja szólt vissza egy eltűnő világból.

Május

Május a közösségi kulturális élmények hónapja volt. A Divat és változás kiállítás a viseletet mint társadalmi tükörképet értelmezte, míg Szabó János és több fiatal alkotó tárlatai a személyes és kollektív emlékezet rétegeit bontották ki. A jubileumi Csíkszeredai Könyvvásár néhány napra valódi kultúrtérré alakította az arénát: írók és olvasók találkozási pontjává.

Az olvasóvá nevelés kérdései, a tánc és a zene mitikus történetei – Orfeusz és Eurüdiké újraértelmezése –, valamint a végzősök kiállítása mind az ifjú nemzedékek hangját erősítették. A hónap gazdag kiállításkínálatát a STUDIO 9 tárlata, Berecz András fotói, Weinstock Ernő emlékező objektívje és Návay Ákos csíksomlyói sorozata tette teljessé.

Június

A pünkösdi időszakban a Búcsújárás előadása a színházat a közösségi szolidaritás terévé emelte.

Júniusban egy fiatal amerikai nézőpontján keresztül kaptunk friss, külső reflexiót a Trianon utáni magyar identitásról, majd a test, táplálkozás és tudatosság találkozásának lehettünk tanúi a Tányértól a súlyzóig előadáson. A Nagy István Művészeti Középiskola diákjai humorral, vizualitással és friss gondolkodással értelmezték újra Johann Sebastian Bach alakját a Régizene Fesztivál kísérőkiállításán. A balett is kiemelt figyelmet kapott: a test mint az emlékezet hordozója jelent meg a tánc nyelvén Csíkszeredában.

A Múzeumok Éjszakáján ritkán látható terek és tárgyak nyíltak meg a látogatók előtt, bepillantást engedve a múzeumi háttérmunkába és a megőrzés csendes, mégis izgalmas világába, majd a Moments című kiállításon a 2011–2025 közötti időszakot átfogó munkák személyes és kollektív emlékezetté formálta a megörökített pillanatokat, hangsúlyozva az idő múlásának és a visszatekintésnek az erejét.

Július

Júliusban a nyár ritmusa határozta meg a kulturális eseményeket. Fancsali Kinga Nem a haláltól című kötete traumákból és női tapasztalatokból építkezett, míg a Csíkszeredai Régizene Fesztivál Bach zenéjén keresztül spirituális és zenei mélységeket nyitott meg. A Hámor park programjai a közösségi együttlét könnyedségét hozták, a GyógynövényNap pedig az élő hagyomány és az emlékezés ünnepe lett.

Képzőművészeti fronton Csomortáni-Gál László és más alkotók visszatekintő tárlatai, valamint a Csíki Jazz fesztivál improvizatív világa tette teljessé a hónapot: zene, kép és közösség természetes egységben volt jelen.

Augusztus

Augusztusban a vizualitás és a szabadtéri események domináltak. Kecskés Róbert és Szentes Zágon kiállításai a fény, az emlékezet és a generációk közötti párbeszéd kérdéseit járták körül. György Alfréd kötete Csíksomlyón a hit és a segítés tapasztalatát fogalmazta meg lírai formában.

A Beats in the park a városi nyár ritmusát adta, míg az Üveggyöngyvarázs fesztivál előadásai a tudományt és a mesét kapcsolták össze, kozmikus távlatokat nyitva a közönség számára.

Szeptember

Szeptember az újrakezdés és a kísérletezés hónapja volt. Egyetemisták városálmai formálták újra Csíkszeredát, míg Petru Lucaci fekete univerzuma a szín kulturális jelentését értelmezte újra. A DráMa programjai az írott szövegtől a színpadig vezették végig a résztvevőket, megmutatva az alkotás soklépcsős folyamatát.

Október

Októberben a személyes és történelmi emlékezet került előtérbe. Elekes Gyula és Nagy Szidónia Éva kiállításai az emberi lét kérdéseit vizsgálták, míg Márton Árpád önéletrajzi kötete egy korszak kordokumentumává vált. Tudomány és gondolkodástörténet jelent meg az Óriások vállán előadáson, irodalmi fronton pedig Szabó T. Anna új kötete szólalt meg erőteljes női hangon.

A hónapot gazdagította Siklódy Ferenc nagyszabású kiállítása, történelmi előadások Kratochvil Károlyról és Anonymusról, valamint színházi és fotóművészeti események sora.

November

Novemberben a múlt sötétebb rétegei és a kortárs reflexiók találkoztak. A Magyar boszorkánykönyv hiedelemvilágot idézett meg, míg a Szárhegy 2025 és az Őszi szalon a kortárs művészet sokféleségét mutatta fel. Történelmi szembenézésre adott lehetőséget a Securitate működését feltáró előadás.

A hónap emlékezésre is teret kínált: Márkos András emlékkiállítása és Dósa Zoltán új kötete a hiányt, a halált és a humort egyszerre szólaltatta meg. Keresztes Evelin tárlatán a tekintet vált központi motívummá: portréi nem pusztán ábrázolnak, hanem kapcsolatot teremtenek, belső történeteket sejtetve. A 8. Textil Biennálé ezzel párhuzamosan a hagyomány és a kortárs alkotói gondolkodás találkozását mutatta meg: fiatal művészek ősi technikákhoz nyúltak vissza, hogy új, mai jelentésekkel töltsék meg az anyagot és a formát.

A mozgás és az önkeresés témája a filmnyelven keresztül is hangsúlyt kapott. Zichó Viktor A lélek ösvényein – bringával Bhutánon át című filmje nemcsak földrajzi utazásként, hanem spirituális zarándoklatként is értelmezhető: a fizikai határok feszegetése kulturális és belső tapasztalatokkal fonódik össze.

December

Az évet az emlékezés és az összegzés hangulata zárta. Oláh-Gál Elvira kötete és a Pál Gábor életútját feldolgozó dokumentumfilm egy rendkívüli sorsot rajzolt újra. Tudomány és zene találkozott Nagy Péter előadásán, míg Székedi Ferenc albuma egy teljes életművet és közösséget állított fókuszba.

A kortárs művészet provokatív hangon zárta az évet: Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem megnyugtatott, hanem kérdezett – méltó lezárásaként egy olyan kulturális évnek, amely végig a figyelem, a párbeszéd és az értelmezés tereiben mozgott.