Rémisztő kihívás, hatalmas lehetőség – végzősök kiállítása a Csíki Moziban

A végzős osztály tanulói idén is különböző művészeti területeken – grafikában, festészetben, textilművészetben és építőművészetben – készítették el diplomamunkáikat. Minden alkotás mögött személyes világok, kérdések és küzdelmek állnak – a tanárok részéről pedig nyitottság, bátorítás és szakmai irányítás.

Bónis Ágota munkáiban a nyitottság és a bezárkózás érzései jelennek meg. Edényei a belső útkeresésről, a személyes változásról mesélnek – az egyik a világtól való elzárkózást, a másik a megnyílás, a kibontakozás lehetőségét szimbolizálja.

Csiszer Patrik három, bagolyformát idéző edénye a természet és a mitológia iránti érdeklődését tükrözi. Az alkotásokban a részletgazdag kidolgozás és a népművészeti forma egyszerűsége egyesül, nyugalmat és harmóniát sugallva.

Erőss Kund tárolóedényei agyaghurkás technikával készültek, és állatmotívumokat – teknőst és keselyűt – jelenítenek meg. Ezek nemcsak díszek, hanem mélyebb üzenetet is hordoznak a természet ritmusáról és az idő múlásáról.

Silló Ákos tárgyai között találunk állatfigurákat – bikát és kecskét – valamint a természet formáiból merítő használati tárgyakat, például egy nádleveles fülű kancsót vagy egy harangformájú edényt levélfogantyúval. Az egyszerű formák mögött érzékeny megfigyelés rejlik.

Tanászi Balázs agyagtömbből kivájt edényeit lóalakok díszítik. A hosszú nyakú, karakteres fejű figurák életet visznek a funkcionális tárgyakba, legyen szó gyümölcskosárról vagy apróságok tárolására szánt edényről.

A textilműhely négy diákja különböző technikákban bontakozott ki

Botan Janka a fák szerkezetéből indul ki: gyökerek, termések, törzsek formái jelenítik meg a természet folyamatos változását és az emberhez fűződő kapcsolatát.

Karacsi Emőke munkáiban a kötődés áll a középpontban – a batik, a tértextil és a divatterv eszközeivel dolgozta fel a ragaszkodás, elengedés és újrakapcsolódás témáit.

Pongrácz Hanna ókori görög oszlopokat idéző batikjaiban az egyszerű szépség és elegancia tükröződik. Dróthálóból készült fűzője finom egyensúlyt teremt a női test ereje és sebezhetősége között.

A kiállításon nemcsak a festészet, grafika vagy textilművészet kapott helyet, hanem a fiatal építészpalánták világa is. Máthé Klára Krisztina műépítész, az iskola architektúra szakos tanára személyes hangvételű beszédében emlékeztetett: tanítványai munkája sokszor nem a kézzel fogható végtermékben ölt testet, hanem vizuális reprezentációkban, amelyek mögött egy-egy jól átgondolt építészeti koncepció áll.

Márai Sándor szavaival élve: „az építész nem csupán házakat emel, hanem világokat teremt, ahol az ember otthonra lel”. A tanárnő szerint ez fokozottan igaz a most érettségiző diákokra, akik nemcsak szakmailag fejlődtek az elmúlt hónapok alatt, de belső utazáson is végigmentek: „igazi érzelmi hullámvasút” volt a tervezési folyamat, amely a semmiből indulva teremtett letisztult formákat, működőképes tereket – sőt, világokat.

Birta Barbara és Petres Dávid saját családjaik telkeire álmodtak nyaralót, erdei házat. A természethez való kapcsolódás alapelvként jelent meg náluk: Barbara korszerű erdei háza a székely hagyományokat értelmezi újra, míg Dávid terve egy egyszerű, kényelmes pihenőhely, amely a családtagokat közelebb hozza egymáshoz.

Darvas Sarolta csillagokat idéző obszervatóriuma nem csupán csillagvizsgáló, hanem filozófiai és irodalmi tér is – az álmok, vágyak és lehetőségek metaforája. „Én vagyok ez a munka, minden hibájával és szépségével” – fogalmazta meg Sarolta a személyes azonosulás mélységét.

A „rémisztő kihívás” – legyen bár vizsga, döntés vagy az első önálló lépés az ismeretlen felé – itt átalakul valami mássá: lehetőséggé, ami a tehetségből, kitartásból és belső világuk gazdagságából épül. Ez a tárlat nem csupán egy vizsgaeredmény, hanem ígéret – arra, hogy ezek a fiatalok képesek lesznek újra és újra világokat teremteni.