Egy estére a színpad nemcsak tánctér lett, hanem emlékezet. Testek írta történetek, közösségi szívdobbanás. A Tóth Larisa Táncstúdió évzáró előadása nem pusztán bemutató volt – élmény, üzenet, és egy generáció mozdulatba foglalt önkifejezése.
2025. június 19., 15:062025. június 19., 15:06
2025. június 19., 15:072025. június 19., 15:07
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
Egy estére a színpad nemcsak tánctér lett, hanem emlékezet. Testek írta történetek, közösségi szívdobbanás. A Tóth Larisa Táncstúdió évzáró előadása nem pusztán bemutató volt – élmény, üzenet, és egy generáció mozdulatba foglalt önkifejezése.
2025. június 19., 15:062025. június 19., 15:06
2025. június 19., 15:072025. június 19., 15:07
Izgatott anyukák, akik kislányaik első fellépésére érkzetek. Apukák, kezükben egy csokor virággal. Barátok, akik már az előadás előtt az előadásról beszélnek. Sokan idegenként érkeztek, ismerősként távoztak.
Ezen az estén nem a szépségen vagy a látványon volt a hangsúly. Sokkal inkább arról, hogy igaz legyen mindaz, amit átadnak. Hogy amit látunk, annak súlya legyen – nem a színpadtechnikában, nem a díszletben, hanem a testekben, amelyek mesélnek. Mert meséltek. A Tóth Larisa Táncstúdió tanítványai nemcsak mozdulatokat mutattak, hanem azt is, hogy kik ők. Hol tartanak, mitől félnek, miben bíznak. És hogyan nőnek fel a színpadon, egymás mellett, egymásba kapaszkodva.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A legkisebbek, alig ovis balerinák, lágy esésű tütükben léptek színre, s bár a nézőtér felé sandított kereső tekintetük még anyát és apát kutatta, amikor megszólalt a zene, mozdulatuk hirtelen biztosabb lett. A hattyúk tava klasszikus balett részlete törékeny szépséget hozott a színpadra. A kislányok precíz mozdulatai mögött órák és hetek fegyelmezett gyakorlása rejlett, s mégis, nem fegyelmezettségük, hanem finom rezdüléseik, bizonytalan, mégis tiszta jelenlétük tette őket emlékezetessé. A táncukban a balett nem dísz vagy manír volt, hanem egy ártatlan világ nyelve.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A középhaladó csoport Convergence című jazzbalett-koreográfiája már egészen más világról beszélt – testek találkozásáról és távolodásáról, kapcsolatokról, belső feszültségekről. A mozdulatok egyszerre voltak kiszámítottak és ösztönösek. A táncosok nem játszották el a kamaszkort, hanem megélték, és ezt a néző is érezte. Volt benne bizonytalanság, lázadás, és volt benne rendkívüli belső koncentráció. Az arcokon, tekintetekben ott vibrált valami nagyon személyes, valami, amit nem lehet tanítani, de amit ki lehet csalogatni. És itt ki lett.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A Summer Flow hiphopja aztán felrobbantotta a színpadot. A lendület, az energia, a ritmusban élő szabadság érzete átragadt a nézőkre is. A táncosok kamaszok, fiatal felnőttek voltak, nem egyszerűen lépéseket hajtottak végre, hanem saját testükben fedezték fel a dinamika örömét. Volt, aki mosolyogva, más dacos elszántsággal táncolt, de mind hitelesen és önazonosan. A különbségek nem zavartak, sőt: egymást erősítették. Ez nem volt tökéletes. Ez valódi volt.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A koreográfiák mögött Gábor Tóth Larisa és Nagy Katinka munkája áll – nemcsak mint koreográfusoké, hanem mint nevelőké, kísérőké, tanúk és társak azokban a folyamatokban, amelyek egy-egy mozdulat mögött rejtőznek. Egy hajlítás, egy tartás, egy tekintet mögött ott van az a hónapokon át tartó munka, amely egyszerre technikai és lelki természetű. „Látni, ahogy a gyerekek hétről hétre megnyílnak, bátrabbak lesznek. Ez a legnagyobb ajándék” – mondja Gábor Tóth Larisa. És valóban: ez az este erről az ajándékról szólt.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A Tóth Larisa Táncstúdió nemcsak egy tánciskola. Ez egy bizalmi tér, ahol a gyerekek és fiatalok mozdulatokban tanulnak meg beszélni a világról és önmagukról. Ahol nem a színpad a cél, hanem a növekedés terepe. A színpad csak tükör. De amit visszatükröz, az egy sokszínű, fejlődő, nyitott közösség képe.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A nézőtéren ülők – szülők, testvérek, barátok, kíváncsi idegenek – ennek a közösségnek néhány percre maguk is részesei lettek. Mert nem csak néztünk. Átéltünk valamit. Egy közös ritmust. Egy mozdulatba sűrített pillanatot, amit nem visz el az idő. Mert vannak táncok, amelyek nem érnek véget a színpadon. Ott maradnak bennünk. Mozdulatként. Emlékezetként. És biztos vagyok benne, hogy az ifjú táncosoknak örökre nyomot hagy ez az élmény. Anno bennem is azt hagyott.
Fotó: Hátszegi Ákos / Tóth Larisa Táncstúdió
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
szóljon hozzá!