
Fotó: Presidency
A politikai döntéshozóknak az üzengetések és a politikai zajkeltés helyett a strukturális problémák megoldására kellene összpontosítaniuk – közölte pénteken Facebook-bejegyzésében Nicușor Dan.
2026. február 13., 21:022026. február 13., 21:02
Az államfő az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataira reagált. Ezek szerint
Románia ezzel technikai recesszióba került, miután két egymást követő negyedévben visszaesett a GDP – ismerteti az Agerpres.
Bejegyzésében Nicușor Dan visszafogottságra intette a politikai szereplőket. Kifejtette, hogy a gazdaság 2 százalékos visszaesését a fogyasztás csökkenése okozta:
2010-eshez hasonló gazdasági válság elkerülésével sikerült csökkentenie a jelentős költségvetési hiányt. Hozzátette: a gazdaság lassulása már négy éve tart, és régóta megoldásra vár
a korrupció visszaszorítása,
a versenyképesség javítása,
valamint a magánszféra elvárásainak és a politikai döntéseknek az összehangolása.
Az államfő szerint mindezek ellenére „van ok optimizmusra”: a magánszektor stabil, az EU SAFE védelmi hitelprogramja, valamint az uniós – köztük a helyreállítási és a strukturális alapokból származó – források növekedést hozhatnak, és
Bejegyzése végén Nicușor Dan rámutatott, hogy Romániában számos területen – az igazságszolgáltatásban, a gazdaságban, az oktatásban és az egészségügyben – továbbra is jelentős reformokra van szükség.
A politikai osztályt arra kérte, hogy a strukturális gondok megoldására összpontosítson, a polgárokat pedig arra, hogy kiegyensúlyozottan gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra.
Részlegesen leállt vasárnap délelőtt a Facebook, a közösségi oldal jelenleg csak a mobiltelefonos applikáción keresztül elérhető, asztali számítógépről és mobil böngészőből nem.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetést adott ki jelentős mennyiségű csapadékot hozó felhőszakadások, viharos szél, valamint közepes, helyenként nagyméretű jégeső veszélye miatt.
Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután: mintegy százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a harmadik alkalommal megszervezett Szoknyás Guruláson.
Ha a Szent László-monda kerül szóba, akkor Gelencének mindenképp eszünkbe kell jutnia. Az orbaiszéki falu Árpád-kori temploma azonban más értékes freskókat is őriz, a közel hétszáz éves Alexandriai Szent Katalin-ciklust éppen most újítják fel.
Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania – ismertette Magyar Péter.
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton – közölte az államfő a Facebook-oldalán. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Egy hosszabb időszak után, amely alatt az üzemanyagok ára viszonylag stabil maradt, a piacvezető OMV Petrom is megemelte szombaton az árait, ám a többi nagy hálózattal ellentétben nemcsak a gázolajat, hanem a benzint is drágította.
Talán senki nem gondolta volna, hogy az áprilisi rendszerváltás egyik mellékes eredménye lesz a magyar parlamentarizmus feltámadása – írta Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán.
Egy műszaki meghibásodás miatt a Bilea-vízesés és a Bilea-tó között közlekedő felvonó kabinjaiban rekedt szombaton több turista, de nincsenek veszélyben – közölte a Szeben megyei Salvamont vezetője, Dan Popescu.
Egy sofőr ittasan, egy másik pedig felfüggesztett jogosítvánnyal ült volán mögé szombatra virradóan Hargita megyében. A rendőrök mindkettőjüket feltartóztatták, és büntetőeljárás indult ellenük – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
1 hozzászólás