
Fotó: Gov.ro
A kormánynak jövő héten el kellene fogadnia a közigazgatási reformcsomagot és a gazdaságélénkítő intézkedéseket – jelentette ki pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
2026. február 13., 18:412026. február 13., 18:41
2026. február 14., 15:442026. február 14., 15:44
Az Europa FM-nek nyilatkozva a kormányfő elmondta, hogy
Felidézte: az első halasztás oka az volt, hogy pontosítani kellett a megtakarítások arányát a helyi közigazgatásban. A második alkalommal azért tolták el a döntést, mert a koalíciós partnerek egyike sürgette a reform kiterjesztését a központi közigazgatásra is.
– fogalmazott az Agerpres beszámolója szerint.
Bolojan szerint a kormány legkésőbb a jövő csütörtöki ülésén, sürgősségi rendelettel fogadhatja el az intézkedéseket, amelyek így azonnal hatályba léphetnek. Emlékeztetett, a tavaly elfogadott kiadáscsökkentő lépések hatására a közalkalmazottak béralapja mintegy 500 millió lejjel mérséklődött.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök bírálataira reagálva kijelentette, hogy a kormánypártok közösen döntöttek a gazdasági intézkedésekről, ugyanakkor a koalíción belüli megállapodások és a nyilvános nyilatkozatok közötti ellentmondások „jelentős károkat okoztak” az elmúlt időszakban.
A miniszterelnök az Europa FM-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az összes gazdasági intézkedést a koalíciós partnerekkel egyeztetve fogadtak el, és a felelősséget sem kívánja elhárítani. Mint fogalmazott, amikor
Bolojan szerint a döntések halogatása és az ellentmondásos kommunikáció hozzájárult a társadalmi elégedetlenséghez, különösen amiatt, hogy a lakosság érdemi kiadáscsökkentést vár az államapparátusban. Hangsúlyozta, hogy a költségvetési fegyelem nem politikai opció, hanem szükségszerűség, amelynek célja a közpénzek hatékonyabb felhasználása.
A miniszterelnök közölte azt is, hogy a gazdaságélénkítő program elfogadása nem jelent problémát, és
Hozzátette: a kormány a saját hatáskörébe tartozó döntésekért vállalja a felelősséget.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu pénteken a Facebook-oldalán azt írta, hogy véget kell vetni az ostoba gazdasági döntéseknek.
A politikus elsősorban a kormányfőt okolta azért, mert a román gazdasági technikai recesszióba lépett. Szerinte
„A végletekig vitt makacsság, a racionális érvekkel szembeni heves ellenállás, a folyamatos imázsépítés és a valódi párbeszédet, illetve a megalapozott gazdasági megoldásokat felváltó személyes számítások - ez a hat hónap mérlege” – írta bejegyzésében.
Az alkotmánybíróság ismételt halasztásai a bírák és ügyészek nyugdíjazásának ügyében aláássák az állami intézmények iránti közbizalmat, és
– jelentette még ki pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az Europa FM-nek nyilatkozva a kormányfő kifejtette: a döntés további késleltetése esetén az Európai Bizottság megállapíthatja, hogy
Hozzátette, hogy az ismétlődő halasztások társadalmi elégedetlenséget is keltenek, mert a közvélemény igazságosabb szabályozást vár az állami intézményektől.
Bolojan szerint a közbizalom szempontjából „egészségtelenek” az alkotmánybíróság halasztásai.
– példálózott a miniszterelnök.
Hangsúlyozta, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjreformjának célja a méltányosság helyreállítása. Emlékeztetett arra, hogy
A miniszterelnök cáfolta, hogy a kormány módosítana a törvénytervezeten, és egy alku részeként az utolsó fizetés legfeljebb 80 százalékának megfelelő összegre emelné a bírák és ügyészek nyugdíját.
„A törvény jelenleg alkotmányossági vizsgálat alatt áll. Feltehetem a költői kérdést: az 50 százalék alkotmányos, de a 70 vagy 80 százalék már alkotmányellenes? Ezen múlik egy tervezet alkotmányossága? Szerintem ez nincs rendjén” – érvelt Bolojan.
Szerdán az alkotmánybíróság február 18-ára halasztotta a bírák és ügyészek nyugdíjazását módosító törvénytervezettel kapcsolatos beadvány megvitatását.
Ilie Bolojan arról is beszélt, hogy ha a jelenlegi kormány már nem lesz képes meghozni a szükséges intézkedéseket, elveszíti a támogatását, akkor új kabinet alakulhat. Szerinte
Az Europa FM-nek nyilatkozva a kormányfő kifejtette, hogy tisztában volt az ország súlyos problémáival, amikor elvállalta a miniszterelnöki tisztséget. Közlése szerint
Mint mondta, nem tart egyetlen párttól és pártvezetőtől sem, és elvárja, hogy a politikai szereplők felelősségteljesen járjanak el.
Arra a kérdésre, hogy ha a jelenlegi kabinet már nem tudja teljesíteni feladatait, nem lenne-e könnyebb számára átadni a kormányzás lehetőséget a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) koalíciójának, Bolojan úgy fogalmazott:
Hozzátette: ha a mostani koalíció nem működik, a jelenlegitől eltérő parlamenti többség alapján egy másik koalíció is létrejöhet.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
2 hozzászólás