
Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta, író
Fotó: Haáz Vince
Nem lehet félmunkát végezni. Minden a helyén kell legyen. Nem kell helyettem megtenni. Ismerősek ezek a belső monológok? Bibók Bea a parentifikáció jelenségéről beszélt Csíkszeredában, az Ellopott gyermekkor könyvbemutatóján.
2025. március 29., 07:512025. március 29., 07:51
Kis felnőttek, koraérett gyerekek – egy a közös bennük: szüleik ellopták a gyerekkorukat. Ők a parentifikáltak, azaz a szülősített gyerekek. Bibók Bea pszichológus az Ellopott gyermekkor című nagysikerű könyvében a parentifikáció jelenségét vizsgálja, valamint azt, hogy az érintett gyerekek felnőttként milyen problémákkal szembesülnek, milyenné válnak, amikor nagyok lesznek. Az írónő könyve 2024-ben látott napvilágot, az utóbbi időszakban pedig Erdély-szerte könyvbemutatók keretében beszélt a jelenségről, a Mathias Corvinus Collegium szervezésében. Március 27-én, a csíkszeredai eseményen Bibók Beával Szász Hargita kommunikációs szakember beszélgetett.
„Sok családban fordul elő, hogy a gyerek nem lehet csak gyerek. Ezek a gyerekek nem tudják, hogy mi az a gyerekkor, mert csak azt ismerik, amibe beleszülettek” – fogalmazott Bibók Bea rögtön az előadás elején, majd hozzátette, mindenki azt ismeri, amit látott. Követjük a családi mintát, ha akarjuk, ha nem. Az írónő is személyesen érintett ebben a jelenségben, gyerekként nem fordítottak sok figyelmet rá a szülei, így már óvodás korában önállónak kellett lennie, az egész életét behálózza a koraérettség jelensége. Az Ellopott gyermekkor című könyvét mindössze három hónap alatt írta meg, mert – mint mondta – „benne volt a flowban”.
Bibók Bea piros és kék könyve, az Ellopott felnőttkor és az Ellopott gyermekkor
Fotó: Haáz Vince
Közelebbről nézve is érdemes megvizsgálni, milyenek is a szóban forgó, elhanyagolt gyerekek. Bibók Bea szerint mélyen traumatizált gyerekekről van szó, akik nem tudják lemosni magukról a gyerekkori sérelmeiket csak azért, mert felnőttek. Elhanyagolt, magányos gyerekek, akik sokat vannak egyedül.
Sokan felnőttként sem tudatosítják magukban, hogy gyerekkori traumáik miatt váltak „túlérzékennyé”, éppen ezért fontos ismerni, hogy a szülősített gyerekkor milyen felnőttkort eredményez. Az írónő szerint sokszor a gyerekkori képek is árulkodó jelek lehetnek a parentifikáció jelenségére. Ezek a gyerekek ugyanis a képeken gyakran vannak egyedül, morcosak a képeken, nem mosolyognak, míg például a testvérek képeiről ez nem mondható el. Ugyanis az, hogy a családban az egyik gyereket parentifikálják, nem jelenti azt, hogy a többi gyermeket is érinti a jelenség, sőt. Tipikusan egy gyerekre hárul a teher.
„A gyerekeknek elképesztő receptoraik vannak, megérzik, ha felborult az otthoni rend” – emelte ki a pszichológus. A parentifikációt a szülők termelik. Gyakori eset, hogy az egyik, vagy mindkét szülő alkoholista: az alkoholista egy bizonytalanságot hoz a családba, mint például, hogy lesz-e pénz, hazajön-e. Ebben az esetben a gyerekre hárul a szülő feladata. Az írónő elmesélt egy történetet is egy korábbi parentifikált klienséről. A nő kislányként alkoholista apájával és nemtörődöm anyjával élt. Amíg az apa éjjelig a kocsmában ivott, az anya nyugodtan álomra hajtotta a fejét. A gyerek azonban érezte, hogy felborult a rend, így sokszor már hatévesen ő maga ment el a kocsmába, hogy hazakönyörögje apját.
A nárcisztikus szülőnek a tökéletességgel nem kitűnik, csak megfelel a gyermek
Egy másik tipikus eset a parentifikáció kialakulásában, ha az egyik testvér kell vigyázzon a többi testvérre. Ez több okból is kialakulhat: túlterhelt, vagy éppen hanyag szülők is okozhatják. Ilyenkor – általában a legnagyobb testvér – felismeri a családi egység felbomlását és a kezébe veszi az irányítást. Ehhez hasonló eset a beteg gyerek a családban jelenség. A beteg gyerek ugyanis a szülők teljes figyelmét megkapja, míg a többi testvér a háttérbe szorul. Ha például a legnagyobb gyerek lesz beteg a családban, a soron következő fogja átvállalni a többi gyerekről való gondoskodást. Ez a gyerek így parentifikált lesz, aki láthatatlan, akivel soha nincs gond, hiszen felismeri, hogy nem terhelheti a szülőket a saját gondjával is.
„A parentifikált gyerekkel sosincs baj. Mindig tökéletesek” – fogalmazott Bibók Bea. Első ránézésre ez tetszik a szülőknek, hiszen a gyerek nem bajkeverő, könnyű őt nevelni, s meglátásuk szerint nem igényelnek sok figyelmet.
Egy másik jellemző eset a kis felnőtté válásnak, ha nárcisztikus szülő van a családban. Ebben a helyzetben a gyerek megtanulja, hogy a feladat az első, mert a szülőnek meg kell felelni mindenek előtt. Ezek a szülők azonban rendkívül kritikusak, a szemükben a tökéletességgel nem kitűnik a gyerek, hanem egyszerűen megfelel.
Bibók Bea szerint a parentifikáltak felnőttként úgy írják le a gyermekkorukat, mint ami tökéletes volt. A szakembernek ezen a ponton kezd gyanús lenni az eset
Aki gyerekként idejekorán megtanult mindent a kezében tartani, felnőttként sem tudja lazán venni a dolgokat. Ez a párjuknak nehéz, de persze a parentifikáltnak sem könnyű. „Nem kell, képes vagyok rá, nem kell helyettem megcsinálnia senkinek”: ezek olyan belső monológok, amiket újra és újra mondogatnak maguknak a koraérett gyerekből lett felnőttek. Számukra ugyanis a biztonság fogalma egyenlővé vált azzal, hogy ők tesznek meg valamit, nem más, és azt is lehetőleg tökéletesen.
A parentifikáltak azonban nagyon jól funkcionálnak felnőttként, hiszen idejében megtanultak rendszerben gondolkodni.
A parentifikáltak azonban felnőttként társfüggők, hamar akarnak családot alapítani, sokszor minél több gyereket szeretnének, hiszen az az idilli kép lebeg a szemük előtt, hogy ők olyant tudnak teremteni, ami nekik soha nem jutott.
A parentifikált gyermeken sok a teher, így nem ismerheti a gyerekkort, mert nem tapasztalja
És ott az egyik legnagyobb hátulütő: nem tudják a kontrollt elengedni. Az irányításuk alatt kell történjen minden az egység fennmaradásához, hiszen ezt a mintát tanulták meg. Szeretnek szervezni, rendszerezni, irányítani. Ezzel viszont az a baj, hogy gyerekként az önreflexiójuk nem alakult ki, így a kritikát, a visszautasítást sem tudják a helyén kezelni.
Ezt is a tanult minta eredményezi, gyerekkorban ugyanis a szülők nem adtak teret a gyerek igényeinek. A gyerekből így egy intuitív felnőtt lesz, aki önfeláldozó, jellemző rá az önszabotázs és az önabúzus. Sokszor a parentifikált gyerekekből lett felnőttek egyik pillanatról a másikra összeomlanak. Állandóan fáradtak lesznek, érzelmileg kiégettek. A legnagyobb veszteségük mégis az, hogy nem tudnak örülni.
A 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál idén is különleges zenével, rendhagyó művészi pillanatokkal töltötte meg a várost.
A törődés önmagunkkal kezdődik. Egyszerű, mégis tápláló fogások következnek. Ételek, amelyeket szeretettel, odafigyeléssel készíthetünk el magunknak. A könnyed alapanyagok és a harmonikus ízek nemcsak a testet, hanem a lelket is feltöltik.
Bár elsősorban a bárányhúst kedvelőknek fog ízleni ez a fogás, a szultán kedvencét, azaz a fűszeres, padlizsánkrémes aprópecsenyét borjúhússal is el lehet készíteni. De nem biztos, hogy érdemes!
A gyimesi férfiak hangja messzire száll: Lakitelektől az ezeréves határig. Antal Tibor, a Gyimesvölgye Férfikórus vezetője arról mesélt, hogyan tartják életben a hagyományt, és miért fontos, hogy a fiatalok is továbbvigyék az éneklés örömét.
Nemcsak ropogós, hanem pikánsan fűszeres is a buffalo csirkeszárny, ami akárcsak a KFC csirkemell, ízig-vérig amerikai fogás.
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
szóljon hozzá!