
Több mint kétszáz fiatal diáknapozott idén Kézdivásárhelyen
Fotó: Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége/Facebook
A kézdivásárhelyi fiatalok vidám, figyelemfelkeltő felvonulása néhány felnőttnél kiverte a biztosítékot, ami nyilvános fenyegetésig, lejáratási szándékig vezetett. A diáknapok szervezői mellett szülők és tanárok is kiállnak az ifjúság mellett.
2026. május 04., 19:102026. május 04., 19:10
Diáknapokat sok városban szerveznek és nemcsak középiskolásoknak, hanem egyetemistáknak is. A program helyszínenként változik, de van egy közös jellemzőjük:
Kézdivásárhelyen május első hétvégéjén szervezték meg a különböző vetélkedőkkel, sportszámokkal és bulikkal tarkított eseményt, de nem minden városlakó örült együtt a fiatalokkal.
A diáknapok kezdetét jelképező felvonulásról a fiatalokat biztató alpolgármester, Szilveszter Szabolcs tett közzé egy rövid videót. A pozitív reakciók mellé hamarosan negatívak is társultak, láthatóan felnőttek részéről. A hozzászólásokból kiderül, hogy
Voltak, akik politikai pártokhoz kötötték a megmozdulást, másokat a jókedvű társaság érdemjegyei aggasztottak, és mint írták, szerintük szórakozás helyett tanulni kellene, hiszen a mai fiatalok „buták, mint a föld”.
Leginkább mégis azt fájlalta az idősebb korosztály, hogy
Ezen felháborodva a Facebook-felhasználók a diáknapokat a Pride-hoz, LMBTQ-mozgalomhoz – azaz a szexuális kisebbségek jogaiért kiálló közösségekhez – hasonlították, és
Gyűlöletkeltő üzenetek, Facebook-bejegyzések árnyékolták be az idei kézdivásárhelyi Totál Ké(s)zdiáknapokat
Fotó: Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége képernyőfelvétele
Akadt olyan is, akit annyira kihozott a sodrából a felvonulás, hogy külön bejegyzést szentelt neki, ám ezt azóta törölte a szerző. Itt volt olvasható az a hozzászólás is, amelyben egy helyi diák öltözködési stílusát és viselkedését kritizálta egy felhasználó, hozzátéve azt is, hogy
Ezt a diákok és szülők már nem egyszerű sértésként, hanem fenyegetésként értelmezték.
A személyeskedő üzeneteket olvasva Vargyasi Bálint, a diáknapok főszervezője úgy érzi, hogy
Amint a Székelyhonnak is elmondta, a cél változatlan: szeretnének közösséget építeni, teret adni a fiataloknak az együttműködésre, lehetőséget kínálni a kibontakozásra. Nem szeretné, ha a rendezvényükre egyfajta tiltakozásként tekintetének, és összemosnák a politikával.
– nyomatékosította a végzős főszervező, aki harmadjára vállalta idén ezt a feladatot.
Vargyasi Bálint: nem megosztani akarunk, hanem összehozni
Fotó: Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége/Facebook
A történtek után volt diákok, édesapák és édesanyák, pedagógusok, sőt iskolaigazgatók is kiálltak az ifjúság mellett, a Facebookon igazi trenddé vált a #nebántsdafiatalokat #KézdiHangja címkék használata.
Sok felnőtt nem értette, hogyan kerekedhetett ekkora felháborodás egy diákrendezvényből, hiszen
Amint egy gyermeke mellett kiálló szülő is írta:
Ki kell állni mellettük, és a nyitottság, elfogadás, erőszakmentesség mellett – tette hozzá.
A kézdivásárhelyi diáknapokat hét év kihagyás után, 2024-ben hívta újra életre egy lelkes, tettre kész csapat, mert úgy érezte, a céhes város diákéletére ráfér a felpezsdülés, sokan hiányolják a nagyobb városokban megszokottnak számító rendezvényt. A számításaik beváltak, hiszen évről évre egyre több középiskolás kap kedvet a részvételhez:
Kilenc hónapon át készültek rá, csaknem ötven fiatal vett részt a szervezésben. Noha az idei kiadást kissé beárnyékolták a negatív vélemények, a diákszövetség kitart a helyi ifjúság érdekei mellett, és szándékaik szerint továbbra is megszervezik a diáknapokat.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
4 hozzászólás