Érzések, formák, látomások – a STUDIO 9 kiállítása Csíkszeredában

Alkotások az érzékelés határán

A látogatót elsőként Szabó Árpád festményei fogadják. Az egyik központi darab A tó szelleme, amely látomásos színvilágával és sűrű kompozíciójával a természet és az emlékezet peremvidékeire vezeti a nézőt. Nem illusztrál, nem mesél – inkább sejtet, rezonál. Képein a belső táj vize csillan meg, ott, ahol a gondolat már képpé alakul, de még őrzi a nyelv előtti intenzitást.

Mellette Ráduly Mária Piroska absztrakt kompozíciói – festmények és egy figyelemre méltó fém térplasztika is – a tiszta festői nyelv lehetőségeit kutatják. Képein az érzelem és a kompozíció feszültsége dominál: az elvont formák mögött sokszor emberi vívódások, asszociatív lelki rétegek sejlenek fel.

Az anyag és a forma drámaiságát Gergely Zoltán rozsdás vasból épített kompozíciója is továbbviszi. A tér klasszikus arányait tudatosan megbontó formai játék mintha a rend és a káosz határán egyensúlyozna. Itt már nemcsak szobor, hanem épített gondolat jelenik meg, amely a néző saját belső rendkeresésére is reflektál. A Cerberus című fémplasztikája a görög mitológiából ismert alvilági őrzőkutya képén keresztül az életünk útjába gördülő akadályokról, belső és külső démonainkról beszél – mindenekelőtt szobrászati erővel és súllyal.

Ezzel éles, mégis szervesen kapcsolódó kontrasztban jelennek meg Bara Barnabás expresszív szobrai, amelyek Aszály című együttesként jelennek meg a kiállítótérben. A szoborcsoport nemcsak az éghajlati kiszáradásra utalhat, hanem a lélek aszályaira is – azokra a belső válságokra, amikor csak a másik ember pillantása, az égre emelt tekintet, vagy egy kéz mozdulata jelenthet menedéket.

Jelképek, játékok, visszatekintések

Váncsa Mónika finoman szerkesztett, mégis ötletgazdag képei metaforákkal, jelekkel, szimbólumokkal telítettek. Nem nehézkes filozofikus kérdéseket vetnek fel, hanem játékos vizuális feladványokként működnek. A sors, a vágy, a hit vagy a hiány témái úgy jelennek meg bennük, hogy a szemlélőnek nem kérdésekre, hanem érzésekre kell válaszolnia.

Ugyanilyen finom, ám egészen más regisztereken szólalnak meg Gergely Miklós Csaba virágcsendélet-variációi. Első pillantásra klasszikus műfaji képek – mintha a 19. századi realizmus szelleme köszönne vissza –, ám a részletekben, az elrendezés finomságaiban ott rejlik a kortárs reflexió. A „semmiből” megfestett virágok nem díszítenek, hanem tükröt tartanak: az elmúlás, az illúziók bomlása és a szépség iránti vágy ott pulzál minden ecsetvonásban.

A kiállítótér másik oldalán Xantus Géza misztikus színvilágú munkái láthatók. A barnás, zöldes és sárgás tónusok mögött vallási, spirituális motívumok rejlenek – nem direkt módon, inkább belső világként. Az úton című festménye különösen figyelemre méltó: egyfajta egzisztenciális kettősséget jelenít meg, ahol az emberi léptékű figurativitás egy transzcendens távlatba oldódik.

Több mint kiállítás

A kiállítás egyúttal üzenet is: a Megyeháza Galéria felújítása miatt kiesett tér ellenére a képzőművészet él, és az intézmények is készek teret nyitni neki. A Hargita Megyei Kulturális Központ új székhelye nemcsak befogadó helyszín, hanem inspiráló háttér is lett a STUDIO 9 számára.