Petru Lucaci fekete univerzuma nem a hiány, hanem a teljesség tere: ahol a sötét anyaggá válik, és a megsemmisülésből új formák születnek. A kiállítás képei a pusztulás és az újjászületés határán lebegnek, tapintható feszültségben.
2025. szeptember 17., 11:062025. szeptember 17., 11:06
2025. szeptember 17., 11:072025. szeptember 17., 11:07
Fotó: Borbély Fanni
Petru Lucaci fekete univerzuma nem a hiány, hanem a teljesség tere: ahol a sötét anyaggá válik, és a megsemmisülésből új formák születnek. A kiállítás képei a pusztulás és az újjászületés határán lebegnek, tapintható feszültségben.
2025. szeptember 17., 11:062025. szeptember 17., 11:06
2025. szeptember 17., 11:072025. szeptember 17., 11:07
A színek idejének leáldozott. A sűrű levegő kékjei maradtak csak meg. A vászonképek a tökéletesség és a tökéletlenség határmezsgyéjén lebegnek. Ott a párnára csöpögött vér, ami körbeszőtte a pihenés illúzióját. Ujjlenyomatok és orrszarvúfejek bizonyítják: itt van valaki, aki még él. De alig. A kiállítótérben egyszerre terjeng a megsemmisülés és az újrakezdés szaga: fekete porból tapasztott világtörmelék, amelyből lassan alakot ölt a valóság. Egy másik valóság.
Fotó: Borbély Fanni
Ruxandra Demetrescu kurátor szerint a fekete sokáig a hiány, az üresség, a tagadás színe volt, amelyet a festészet története inkább mellőzött. Csak a 20. század közepén kezdett önálló színként viselkedni, a minimális eszköztár és a radikális érzékenység jelképeként. Petru Lucaci már pályája korai szakaszában megérezte a fekete anyagszerű erejét, és doktori disszertációját is ennek szentelte. Azóta is újra és újra visszatér hozzá, mint valami kimeríthetetlen forráshoz, amelyből minduntalan új jelentések fakadnak.
Demetrescu szavai szerint Lucaci művészete egyszerre puritán és romantikus:
A fekete nála nem a hiány, hanem a teljesség színe, az a közeg, amelyben minden más feloldódhat, és új formát ölt. Ez a paradox logika – a semmiből építkezni – teszi művészetét különösen intenzívvé.
A kiállítás tereiben a fekete nem elnyel, inkább kiemel, mint a kontűrvonal. Nem egyszerűen színskála-végi felület, hanem domborodó, szemcsés, néha porló anyag, amely egyszerre idézi a szenet, a hamut és a sötét bársonyt. Egyes munkákon a fekete felületekből textilszálak, törmelékszerű darabok állnak ki. Itt a képek nem ábrázolnának, hanem megtestesítenének valamit – egy katasztrófa utáni állapotot, ahol a tárgyak még csak formálódnak.
Fotó: Borbély Fanni
Az egyik alkotásban két varjú lassan bontakozik ki a sötétből, a másikon fekete bárány áll, mint egy bibliai álomkép. Egy textilkollázs finom színes szálai olyanok, mintha a sötét felszínt próbálnák áttörni, de közben a fekete szinte megemészti őket. Ezek a vörös szálak a vért idézik. Van, ahol emberalak sejlik fel, máshol állatfejek, ujjlenyomatok, szétkenődött, majd precíz gesztusok rajzolódnak ki. Valahogy minden képben egyszerre van jelen a kontroll és az elengedés.
A fekete itt tapintható, szinte szagolható. Nem lehet kívül maradni rajta: az ember tekintete belegabalyodik, mint ahogy a korom összemocskolja a kéményseprőt.
A kurátor szerint Petru Lucaci mindig is a határhelyzetekre figyelt: az élet és halál, jelenlét és hiány, láthatóság és eltűnés közti mezsgyékre. A fekete ennek a köztes létnek a színe nála. Festészete olyan, mint egy folyamatos átkelés egyik állapotból a másikba, egyik forma romjából a másik csírájába. Ezért is hatnak munkái egyszerre töredékesnek és monumentálisnak. A dúsan felhordott anyag miatt közel kell menni hozzájuk, de közben az egész térre kiterjedő jelenlétet sugároznak. A fekete a szemnek kevés kapaszkodót kínál, így a néző kénytelen lelassulni, időt adni a tekintetének, hogy lassan, fokozatosan bontsa ki, amit lát.
Fotó: Borbély Fanni
„Úgy vélem, nem az egyéni teljesítmény a fontos, hanem hogy a közönség rezonálni tudjon a művekkel. Mindenki a saját tapasztalata révén egészíti ki őket” – mondta Petru Lucaci a megnyitón. Beszéde szerény volt, amiben volt valami felszabadító. Nem lezárt üzenetet adott, hanem nyitva hagyott kaput. Ebben rejlik munkáinak ereje is. A fekete nem fal, hanem rés, átjáró egy másik világba, de csak akkor, ha elég bátrak vagyunk átlépni rajta. Lucaci művei nem elzárnak, hanem kinyitnak. És néha az ajtó befelé nyílik.
Fotó: Borbély Fanni
A Black and Black című tárlat Csíkszereda szívében, az Új Kriterion Galéria kiállítóterében látható, és a fekete szín köré épített több évtizedes életműből válogat. A kurátori koncepció célja, hogy Lucaci munkásságán keresztül új fénytörésbe helyezze a fekete kulturális jelentését, és bemutassa annak metamorfózisát a tagadás színéből az újjászületés médiumává. A kiállítás a művész legújabb, monumentális méretű vásznaival és textilkollázsaival egészül ki, melyek közül több most először látható a nyilvánosság előtt. A látogatók így nem csupán egyéni alkotásokat, hanem egy belső világ teljes univerzumát fedezhetik fel. A tárlat november 9-ig látogatható.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.
Az élő állat minősége, súlya, de a hús szerkezete is számít, a fűszereket apróra darálják vagy darabolják, aztán gyúrják, töltik, sütik és füstölik a kolbászt, majd jóízűen elfogyasztják. De mi alapján értékel a zsűri egy megmérettetésen?
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
szóljon hozzá!