Petru Lucaci fekete univerzuma nem a hiány, hanem a teljesség tere: ahol a sötét anyaggá válik, és a megsemmisülésből új formák születnek. A kiállítás képei a pusztulás és az újjászületés határán lebegnek, tapintható feszültségben.
2025. szeptember 17., 11:062025. szeptember 17., 11:06
2025. szeptember 17., 11:072025. szeptember 17., 11:07
Fotó: Borbély Fanni
Petru Lucaci fekete univerzuma nem a hiány, hanem a teljesség tere: ahol a sötét anyaggá válik, és a megsemmisülésből új formák születnek. A kiállítás képei a pusztulás és az újjászületés határán lebegnek, tapintható feszültségben.
2025. szeptember 17., 11:062025. szeptember 17., 11:06
2025. szeptember 17., 11:072025. szeptember 17., 11:07
A színek idejének leáldozott. A sűrű levegő kékjei maradtak csak meg. A vászonképek a tökéletesség és a tökéletlenség határmezsgyéjén lebegnek. Ott a párnára csöpögött vér, ami körbeszőtte a pihenés illúzióját. Ujjlenyomatok és orrszarvúfejek bizonyítják: itt van valaki, aki még él. De alig. A kiállítótérben egyszerre terjeng a megsemmisülés és az újrakezdés szaga: fekete porból tapasztott világtörmelék, amelyből lassan alakot ölt a valóság. Egy másik valóság.
Fotó: Borbély Fanni
Ruxandra Demetrescu kurátor szerint a fekete sokáig a hiány, az üresség, a tagadás színe volt, amelyet a festészet története inkább mellőzött. Csak a 20. század közepén kezdett önálló színként viselkedni, a minimális eszköztár és a radikális érzékenység jelképeként. Petru Lucaci már pályája korai szakaszában megérezte a fekete anyagszerű erejét, és doktori disszertációját is ennek szentelte. Azóta is újra és újra visszatér hozzá, mint valami kimeríthetetlen forráshoz, amelyből minduntalan új jelentések fakadnak.
Demetrescu szavai szerint Lucaci művészete egyszerre puritán és romantikus:
A fekete nála nem a hiány, hanem a teljesség színe, az a közeg, amelyben minden más feloldódhat, és új formát ölt. Ez a paradox logika – a semmiből építkezni – teszi művészetét különösen intenzívvé.
A kiállítás tereiben a fekete nem elnyel, inkább kiemel, mint a kontűrvonal. Nem egyszerűen színskála-végi felület, hanem domborodó, szemcsés, néha porló anyag, amely egyszerre idézi a szenet, a hamut és a sötét bársonyt. Egyes munkákon a fekete felületekből textilszálak, törmelékszerű darabok állnak ki. Itt a képek nem ábrázolnának, hanem megtestesítenének valamit – egy katasztrófa utáni állapotot, ahol a tárgyak még csak formálódnak.
Fotó: Borbély Fanni
Az egyik alkotásban két varjú lassan bontakozik ki a sötétből, a másikon fekete bárány áll, mint egy bibliai álomkép. Egy textilkollázs finom színes szálai olyanok, mintha a sötét felszínt próbálnák áttörni, de közben a fekete szinte megemészti őket. Ezek a vörös szálak a vért idézik. Van, ahol emberalak sejlik fel, máshol állatfejek, ujjlenyomatok, szétkenődött, majd precíz gesztusok rajzolódnak ki. Valahogy minden képben egyszerre van jelen a kontroll és az elengedés.
A fekete itt tapintható, szinte szagolható. Nem lehet kívül maradni rajta: az ember tekintete belegabalyodik, mint ahogy a korom összemocskolja a kéményseprőt.
A kurátor szerint Petru Lucaci mindig is a határhelyzetekre figyelt: az élet és halál, jelenlét és hiány, láthatóság és eltűnés közti mezsgyékre. A fekete ennek a köztes létnek a színe nála. Festészete olyan, mint egy folyamatos átkelés egyik állapotból a másikba, egyik forma romjából a másik csírájába. Ezért is hatnak munkái egyszerre töredékesnek és monumentálisnak. A dúsan felhordott anyag miatt közel kell menni hozzájuk, de közben az egész térre kiterjedő jelenlétet sugároznak. A fekete a szemnek kevés kapaszkodót kínál, így a néző kénytelen lelassulni, időt adni a tekintetének, hogy lassan, fokozatosan bontsa ki, amit lát.
Fotó: Borbély Fanni
„Úgy vélem, nem az egyéni teljesítmény a fontos, hanem hogy a közönség rezonálni tudjon a művekkel. Mindenki a saját tapasztalata révén egészíti ki őket” – mondta Petru Lucaci a megnyitón. Beszéde szerény volt, amiben volt valami felszabadító. Nem lezárt üzenetet adott, hanem nyitva hagyott kaput. Ebben rejlik munkáinak ereje is. A fekete nem fal, hanem rés, átjáró egy másik világba, de csak akkor, ha elég bátrak vagyunk átlépni rajta. Lucaci művei nem elzárnak, hanem kinyitnak. És néha az ajtó befelé nyílik.
Fotó: Borbély Fanni
A Black and Black című tárlat Csíkszereda szívében, az Új Kriterion Galéria kiállítóterében látható, és a fekete szín köré épített több évtizedes életműből válogat. A kurátori koncepció célja, hogy Lucaci munkásságán keresztül új fénytörésbe helyezze a fekete kulturális jelentését, és bemutassa annak metamorfózisát a tagadás színéből az újjászületés médiumává. A kiállítás a művész legújabb, monumentális méretű vásznaival és textilkollázsaival egészül ki, melyek közül több most először látható a nyilvánosság előtt. A látogatók így nem csupán egyéni alkotásokat, hanem egy belső világ teljes univerzumát fedezhetik fel. A tárlat november 9-ig látogatható.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
szóljon hozzá!