Hangos, vad, szabad – jazz, ahogy Csík szereti

Tizenöt év – játékban, stílusban, közösségben

Idén ünnepeltünk. Tizenöt éves lett a fesztivál. 4 kontinens, 10 ország, 15 zenei stílus – de a számok mögött mindig ott rejtőzik valami fontosabb: a játék. A zenészek játszottak egymással, a hangszerekkel, a közönséggel, a vár udvarával – és néha az idővel is. Mert amikor jazz szól, akkor az idő nem lineáris. Megáll, kitágul, másképp működik. Vagy legalábbis másképp élünk benne.

Rózsaszín párduc, magyar sláger, csonkaritmus

A Csíki Jazz színpadán minden megtörténhet – és meg is történik. A Rózsaszín párduc dallama fúvósfüttyként úszik a hetes ritmusba, a Barbie-téma funkyvá válik, a magyar slágerek bossa novaként reinkarnálódnak, és jönnek a csonkaritmusok, amikre nevetni és bólogatni is egyszerre lehet.

Jam session – ahol minden összeér

A koncertek után még nem volt vége az estnek. Sőt: ott kezdődött az igazi varázslat. A jam session nem műsor, nem program – hanem pillanat. Ahol nincs más, csak zene és ösztön. Ahol a közönség sem csak közönség. Aki eddig csak tapsolt, itt már dúdol. Aki csak nézett, most már mosolyog. Mert itt történik az igazi jazz: az, amit nem lehet próbálni. Csak játszani.

Festék, játék, történet – minden korosztálynak

Napközben sem állt meg az élet. A gyereksarok színes volt és ragasztós: HelloWuud, Csalogány, Project Bag – nevek, amelyek mögött játék, mese, alkotás rejlett. A Csíki Játékszín színészei esténként történeteket hoztak, mesékkel varázsolták el a kicsiket.

A Nagy István Művészeti Középiskola diákjai – Máté Botond, Vorzsák Noémi, Csiszer Anita, Szilveszter Orsolya – pedig ecsettel válaszoltak a hangokra. A zene színekké oldódott, a ritmus vonallá lett, a jazz pedig festmény formájában is megszületett. Sólyom Zsuzsanna vezetésével olyan látvány született, amit sem megismételni, sem elfelejteni nem lehet. És bárki csatlakozhatott – itt nem a kor számított, hanem a kíváncsiság.

Végszó – és ami megmaradt

Egy jazzfesztivál, ahol minden este legalább egy világszínvonalú előadó lépett színpadra – és nem is akárhogyan. Ők nemcsak zenéltek, hanem varázsoltak. Ők azok, akik felismerik a legfélénkebb nézőt a tömegben, és egy dobbal, egy gitárpengetéssel, egy szaxofon-nyújtással máris ott teremnek mellette. Nem kímélik – táncoltatják.

A Csíki Jazz zenészei nem csak zenészek. Ők azok, akik a Mikó-vár kövein ritmust lüktetnek, a fűben ülők szívveréséhez igazítják a tempót, és ha egyszer beindul a jam, hívnak – nem a csillagok alá, hanem a jelenbe. Mert ott történik minden, amitől élet az élet.