
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
2026. június 14., 12:352026. június 14., 12:35
Gyermekjátékokat választottak a júniusi hónap kiemelt tárgyaivá a Csíki Székely Múzeumban, melyek egy nagylelkű ajándékozás útján kerültek a múzeum történeti gyűjteményébe. Ennek köszönhetően megalapozódott egy muzeális értékű játékkollekció és ezek gyűjtése.
„Elsősorban az életmódtörténeti anyagot egészítik ki a gyermek nézőpontjából.
– mutatnak rá a múzeum munkatársai.
Fekete István
Fotó: Fekete István archívuma
Az adományozó Fekete István 1980-ban született Csíkszeredában, ott is nőtt fel, évek óta sikeres dizájnszakember egy milánói divatházban. Noha gyermekkora a kommunizmus utolsó éveire esett, szüleitől sok – pult alatt vagy külföldről beszerzett, esetleg saját kézzel készített – játékot kapott ajándékba.
„Édesanyám Brassó megyéből, Kőhalomból származik, ez egy német-magyar-román világ volt, tehát kisebbség a kisebbségben, édesapám felől pedig nagytatám Kézdivásárhelyről, nagymamám Nagybányáról származik.
– mesélte a jelenleg Milánóban élő Fekete István. Mint mondta, Csíkszeredában az 1-es számú iskolában – később Petőfi Sándor Általános Iskola – járt, majd a művészeti líceumban.
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
A szülei annak idején Jászvásáron találkoztak, így Iași-ba ment ő is egyetemre. „Építészetet végeztem, de már akkor is a divatcégek, a divat világa vonzott.
– emlékezett vissza.
Az egyetem után – mint sokan mások abból a generációból – külföld felé kacsintgatott, eleinte Németországba akart menni, végül a mesteri tanulmányait Olaszországban folytatta.
Közben munkát is talált, és azóta a divatszakmában dolgozik. Később mégiscsak Németországba költözött, majd vissza Olaszországba, dolgozott Svájcban is, jelenleg a milánói Etro divatcégnél dizájner.
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
„A szüleim igyekeztek, hogy legyen boldog gyermekkorom, és ahonnan tudtak, mindenhonnan vettek játékokat. Valahogy már gyerekkoromban bennem volt ez az esztétikai dolgokra való fogékonyság, édesapám készített egy nagyon szép polcot, és oda szépen kiállítottam a játékokat a dobozaikkal együtt.
Szülei halála után a csíkszeredai lakásban levő tárgyak egy részét eladományozta: a sok száz kötetből álló házikönyvtár darabjait a megyei könyvtárnak, az építészeti folyóiratokat a művészeti iskolának, és mivel a jó állapotban lévő – immár retrónak számító – játékait is sajnálta kidobni, a Csíki Székely Múzeumnak ajánlotta fel.
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
„A játékok kapcsán eszembe jutott az egész gyermekkorom. Emlékszem, amikor egy alkalommal Székelyudvarhelyen voltunk, az ottani áruházban nagyon sok hosszú polc volt, rajtuk a kislányoknak egyféle baba, a kisfiúknak egyféle autó.
Akárcsak az „alimentárában”, amikor csak egyfajta konzerv volt. Édesanyámnak »cu pile și relații« (kapcsolatokkal és ismeretségekkel) pult alatt sikerült kínai játékokat vásárolnia. Ugyanakkor a vállalattól kétszer is járt a Szovjetunióban, és hozott nekem »holdjáró, űrhódító« kis járműveket. Nagyon sajnálom, mert volt egy orosz tankom, amit odaadtam egy osztálytársamnak, és soha nem adta vissza. A szüleim 1985-ben tettek egy hosszú utat a kommunista blokkban autóval, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Kelet-Németországban, Magyarországon”.
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
„Csehszlovákiában vásároltak egy vonatot, az volt a legkülönlegesebb játékom, sokat játszottam vele. Később, már 1992-ben Daciával bejárták a nyugati országokat, akkor hoztak egy nyolcas formájú játék-autópályát nekem. De, ami még nagyon emlékezetes, hogy
Azt is felidézte, hogy akkoriban a műanyag Donald kacsa, a sárga kamion, az 5-ös számú narancssárga autó és a göndörhajú műanyag babák, amelyeket, ha megfordítottak, mondták, hogy „mama”, szinte minden gyerek szobájában megtalálható volt. Ő a játékokat általában születésnapra és karácsonykor kapta.
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
„Azt hittem, hogy az én családom átlagos, de igazából különleges volt. A szüleim sokat olvastak, utaztak, édesapám megengedte édesanyámnak, hogy a karrierjére koncentráljon. A Virág utcában laktunk – most Kossuth –, a közelben volt egy »barakkváros«, a munkások voltak ott elszállásolva, akik építették a lakónegyedeket. Bermáncsőbe tették a kábeleket, és mi bermáncsöveztünk. Azt nem szerettem, mert túl agresszív volt, de sokat bújócskáztunk, blokkokon át szaladgáltunk. Akkor nagyon sokan voltunk gyerekek, mindig nagy ricsaj volt, mentünk le az udvarra, szaladgáltunk, barangoltunk a barakkvárosban. Boldog gyermekkorom volt.”
Fotó: Gegő Imre / Csíki Székely Múzeum
A gyermekjátékok megtekinthetők a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.
Izgalmas időutazásra hívnak május 20-22. között a csíksomlyói Mária-kertbe: a Hunyadi napok tartalmas programjai között minden korosztály találhat kedvére valót.
Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon indult a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján – a tragédia lenyomatai ma is ott élnek a lelkekben és a művészetben.
Egy késő középkori nyúzókést választottak az áprilisi hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeumban. A kés 2025-ben, az újrakezdett Csíkszentmihályi – Cibrefalvi régészeti kutatások során került felszínre.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Hogyan találkozott a nagy mesemondó egy trafikosné aranyszőke hajú lányával, majd hogyan vallott szerelmet neki? Miként lett házasság ebből, hová indultak nászútra? És miről leveleztek egymással? Ez is kiderül a Székely Menyasszony kiállításon.
Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.
1926-ban Nikola Tesla úgy beszélt a jövőről, mintha már járt volna benne. Száz évvel később, 2026-ban újraolvasva interjúját, meglepően sok jóslata vált valóra.
Mit kezd az ember az új évvel? A 19. század magyar alkotói naplóban, levélben, emlékiratban válaszoltak: Széchenyi számot vetett, Arany mérlegelt, Petőfi elrugaszkodott, Jókai új történetet írt. Az idő fordulópontjai négy hangon.
Egy év, amelyben művészek, gondolkodók, zenészek, tanárok, alkotók és közösségépítők szólaltak meg. Hagyományról és jelenről, hitről és kételyről, személyes sorsokról és közös élményekről – a Liget interjúinak esszenciája.
szóljon hozzá!