
Az AnnART 8. közönsége, Szent Anna-tó, 1997
Fotó: Kispál Attila
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
2026. március 29., 11:152026. március 29., 11:15
A rendszerváltás utáni kelet-közép-európai művészeti élet egyik legizgalmasabb és legkevésbé feldolgozott fejezete kerül új megvilágításba az AnnART Archívum projekt révén. Az 1990 és 1999 között megrendezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztivál nem csupán egy művészeti eseménysorozat volt, hanem egy korszak lenyomata: a frissen kivívott szabadság, a kísérletezés és az intézményeken kívüli alkotás terepe.
Az AnnART Archívum eddigi eredményeit és kutatási irányait a projekt kurátorai – Kispál Ágnes Evelin, Kispál Attila és Miklós Szilárd – a csíkszeredai Hargita Megyei Kulturális Központban mutatták be, ahol az elméleti ismertetést gazdag vizuális anyag egészítette ki. A közönség ritkán látott archív felvételekbe nyerhetett betekintést: digitalizált videórészletek és korabeli fotódokumentációk idézték fel a fesztivál atmoszféráját, miközben a kurátorok részletesen ismertették az anyagfeldolgozás módszertani kérdéseit és az archívumépítés kihívásait is.
Kispál Attila, Kispál Ágnes Evelin és Miklós Szilárd, az AnnART Archívum projekt kurátorai
Fotó: Incze László/Hargita Megyei Kulturális Központ
A Szent Anna-tó különleges természeti környezetében zajló fesztivál tíz kiadása során mintegy 150 hazai és nemzetközi művész közel 200 performansza valósult meg. Ezek az akciók gyakran efemer jellegűek voltak – a pillanatnak készültek, a közönség jelenlétére építettek, és sokszor tudatosan szembementek a hagyományos műtárgyfogalommal. Éppen ezért dokumentálásuk és megőrzésük különös kihívást jelent ma.
E kihívásra válaszul indult el az AnnART Archívum projekt, amelynek kurátorai átfogó digitalizációs és kutatási munkába kezdtek. A cél nem pusztán az anyagok megmentése, hanem azok értelmezhetővé és hozzáférhetővé tétele is:
A projekt keretében eddig mintegy 250 órányi, jórészt VHS kazettákon fennmaradt videóanyagot dolgoztak fel, és további 150 óra vár feldolgozásra. A gyűjtemény alapját Ütő Gusztáv képzőművész több évtizedes, tudatos archiváló munkája képezi, aki nemcsak szervezője, hanem egyik motorja is volt a fesztiválnak. Az ő érzékenysége nélkül ma jóval kevesebb állna rendelkezésre ebből az időszakból.
Baász Imre, Ha nem adsz, nem kapsz..., 1990, AnnART
Fotó: Baász Imre családi archívuma
A fesztivál szellemiségét meghatározó alkotók közül Baász Imre neve különösen fontos. Művészetét és gondolkodását erősen foglalkoztatta a kitelepedés kérdése: úgy vélte, hogy az elvándorló művészek hiánya komoly űrt hagy maga után, amely gyengíti a helyi alternatív gondolkodást. Ezzel szemben ő a helyben maradás mellett köteleződött el, és aktívan hozzájárult egy progresszív művészeti közeg kialakulásához.
Ütő Gusztáv performatív munkáiban ezzel párhuzamosan a szorongás motívuma jelent meg hangsúlyosan. Ez azonban nem direkt politikai állásfoglalásként, hanem személyes, felnagyított érzetként volt jelen: a mindennapi tapasztalatok intenzív megéléséből fakadó belső feszültségként, amely mégis pontosan tükrözte a korszak bizonytalanságait. Mindez az AnnArt Archívum értékmentő munka révén derült ki.
Fotó: Incze László/Hargita Megyei Kulturális Központ
Az AnnART nem légüres térben jött létre. A 1990-es évek elején Sepsiszentgyörgyön egy rendkívül nyitott, kísérletező szellemiségű művészeti közeg formálódott, amelyben a fiatalok – gyakran diákokként, önkéntesként – aktív szerepet vállaltak. A fesztivál szervezése nagyrészt alulról jövő kezdeményezésekre és minimális anyagi forrásokra épült: állami támogatások és alapítványi hozzájárulások mellett sokszor helyi cégek természetbeni felajánlásai tették lehetővé a megvalósítást.
Ez a közeg később intézményes formát is öltött. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett alkotók visszatérve Sepsiszentgyörgyre megalapították a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítóteret, amely az elmúlt másfél évtizedben nemcsak kiállításoknak adott otthont, hanem edukációs és kutatási tevékenységekkel is bővítette profilját. Az AnnART Archívum ennek a hosszabb távú építkezésnek az egyik legfontosabb eredménye.
A dokumentáció egyszerre őrzi és torzítja az eredeti élményt, miközben új értelmezési lehetőségeket is nyit. Az archívum így nem lezár, hanem vitára ösztönöz: a múlt rekonstrukciója mindig a jelen kérdésein keresztül történik.
Irma Optimist, A matematika teste, 1999, AnnART 10.
Fotó: AnnART Archívum
Az AnnART Archívum tehát nem csupán egy digitalizációs projekt, hanem kulturális emlékezetmunka. Egy olyan korszakot tesz újra láthatóvá, amelyben a művészet a szabadság gyakorlásának egyik legközvetlenebb formája volt – és amelynek tanulságai ma is érvényesek. Az est zárásaként levetítettek egy videót, amely a performanszművészet lényegét próbálta megragadni. A kérdésről szervezők, külföldi alkotók és helyi tehetségek is elmélkedtek, majd egy táborozó kisgyereket is megkérdeztek. Az ő válasza pedig egyszerre volt bájos és elgondolkodtató: „egy olyan dolog, aminek nincs semmi értelme.”
Az AnnART Archívum projekt a MAGMA Kortárs Közeg Egyesület kezdeményezése a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és az ETNA Alapítvány együttműködésben.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Azok a jó mesék, amelyek megőriztek valamit aktualitásukból, tehát örökérvényű tanulságokkal bírnak – véli Dávid Péter rendező, akivel a bábszínház világnapja és Janikovszky Éva születésének centenáriuma apropóján beszélgettünk.
Nem így kezdődik egy kiállításmegnyitó. Egy mondattal azonban minden megváltozott: Halász Péter aznap reggel meghalt. Csíkszeredában az életmű bemutatása egy időben vált búcsúvá és végleges lezárássá. A kör bezárult.
Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk? Ezt a kérdést állítja a középpontba a Csíki Játékszín legújabb előadása, a 12 dühös ember. A tizenkettők közül két szereplővel, Veress Alberttel és Kitay Leventtel beszélgettünk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Festmények, fotogramok, cianotípiák és lírai csendéletek: a Ceglédi Alkotók Egyesületének képzőművészei mutatkoznak be Csíkszeredában. A kiállítás nemcsak műveket hozott, hanem történeteket a tehetséggondozásról, közösségről és alkotói sorsokról is.
szóljon hozzá!