A hársfából születő Napbaöltözött Asszony regénybe szőtt története

A traktorgyárnál két olyan benyújtott találmányom is volt, amit elfogadtak. Amikor Ausztriába kiszöktünk, még a gyufán lévő telefonszámot sem mertük magunkkal vinni, mert ha a határon elkapnak, azt feltételezik, hogy titkot szállítunk. A fejemben viszont az egyik találmányomnak a számát kivittem. És akkor, amikor próbáltuk megtalálni ott a helyünket, felkerestem a találmányi hivatalt Bécsben. A döbbenet az volt, hogy amikor bemondtam a találmányszámomat, két perc múlva a találmányomat kivetítették. Kértem egy példányt belőle, mondták öt shilling oldala, de amikor megtudták, hogy a menekülttáborból jöttünk ki, ingyen kinyomtatták. És gyakorlatilag ez az egyetlen félig hivatalos dokumentumom volt arról, hogy én mit végeztem” – eleveníti fel.

És miközben kerestem a munkahelyet odakint, a feleségemmel szabadidőnkben felkerestünk kisebb csoportokat és népdalokat, egyházi énekeket énekeltünk.” Később a magyar lelkigondozószolgálat tábori lelkésze, egy evangélikus lelkész, Szépfalusi István hívta magával őket az országjáró körútjaira. Közben Antal Imre megtanult citerázni is, és magyar közösségekhez vitték el a zenét, a dalokat – 1998-ban a magyar állam Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntette ki őket. Több műsorral is felléptek az évek során Erdély-szerte. A Siemensnél programfejlesztő mérnökként dolgozó Imre 2021-től nyugdíjas, feleségével minden idejüket a négy unokának szentelik. Azaz, majdnem.

– látva a csíksomlyói pünkösdi búcsút, ahogy emberek százezrei egymásra találnak, és látva a mély Szűzanyatiszteletet és az ebből kiáradó mindenféle pozitív megnyilvánulást, azt, hogy van egy lelki és szellemi megemelkedettség odakint. És ez engem foglalkoztatott, hogy melyek voltak azok a körülmények, amelyek oda vezettek, hogy egy ilyen szobor létrejöjjön. Utánanéztem: 1500-as évek elejére teszik a keletkezését, de ennél több információ nincs. Az emberek emlékezetében és lelkében úgy van, hogy hársfából faragták, de hogy ki, arról nem tudnak.”

Elmesélte, amikor a távolból nézte, hogy mi lehet az, ami a székely embert annyira különlegessé, az életvitelét annyira jellegzetessé teszi, rájött, hogy ez a mély, Szűzanya iránti hit.

„És a harmadik az ősiséghez való mély ragaszkodás: Csaba királyfi, csodaszarvas, csillagösvény, turul. Ez a három dolog ötvöződik, és ha ez ilyen erős, azt jelenti, hogy az évszázadok folyamán kellett legyen egy krónikás, amelyik csokorba szedte ezt a világot. Ekkor született meg bennem, hogy ez miért ne legyen egy hársfa. A hársfa száz éveket nézi a tájat, a madarak reptét, a felhőknek a bolyongását – miért ne rögzülne ez az egész benne? Innen indult a gondolat: végigkövetek egy hársfát, és eljutunk oda, hogy amikor eléri a kétszáz évet, akkor szinte önmagát fogja felajánlani, hogy jellé váljon. Elkezdtem építkezni, hogy a hársfa honnan került ide. És akkor jött az, hogy egy keletről jövő vándor, egy misztikus figura érkezik ide, megtalálja a kis tisztást és elülteti a hársfát. A tájleírásokban nem kellett megerőltessem magam, mert ez a táj már annyira magasan lebegett bennem, hogy könnyen megtaláltam a helyét a hársfának a Hargita oldalában, egy csörgedező patak mellett egy tisztáson, ahol a nap fényei aranyszálként suhognak át. Vagy például, amikor már nagyjából összeállt a regény, már élt bennem, hogy az Egyeskő egy nagy madár, a turul” – mesélte.

A regényben nincs kimondva, hogy melyik faluban játszódnak az események, ez egy mindenkori székely falu. „A mi falunkban is megvoltak a társadalmi rétegződések, a kaláka, megvolt a fonóba járás, ott voltak a mesélők a faluban. Nekünk, gyerekeknek pedig az egész falu a játszóterünk volt. Édesapám az erdőkitermelésben dolgozott, és mi egész nyáron fent voltunk az erdőn.

Tovább szőve a szót, elmesélte, a „kockafejének”, a programozási készségének köszönhető, hogy a cél nagyon világosan látszott: a keletről érkező vándor által elültetett hársfa kétszáz év elteltével olyan állapotban lesz, hogy abból a kegyszobrot ki lehet faragni, minden ehhez közelít a regényben. „Nagy dilemma volt bennem, hogy élő fából lehet-e, szabad-e szobrot faragni? Hát nem. Akkor pedig olyan állapotba kell hozni. A faragás pillanatában egy patyolattiszta környezet kell legyen, nemcsak a tájban, hanem a lelkekben is. A misztikum itt lép be, mert ezt csak misztikusan lehet” – avat be.

Figyeltem arra is, hogy ne menjek tekervényes szövevényekbe, cselekménybonyolításba. A célom az volt, hogy akárki kezébe eljut ez a könyv, mindenki értse meg, kicsit hangolódjon rá a székely lelkivilágra is. Annyira ért a lelkemben ez az egész világ, annyira megemelt, hogy egy adott pillanatban, amikor odaültem a billentyűzet elé, írta magát. De az ott volt bennem, hogy ha megengedtem magamnak, hogy foglalkozzak ezzel a témával, akkor ennek a könyvnek a lelkülete és a nyelvezete teljesen ott kell legyen a kegyszobor mögött. Tehát, hogy írom, írom, de nagyon ügyeljek a dolgomra. Ugyanakkor, ha hozzájárultam ahhoz, hogy valaki úgy lássa ezt a tájat, ahogy a könyvben leírtam, ezt a tájat, ami körülölel, az nekem nagy öröm. Hagynunk kell, hogy mindez, ami körbevesz, szolgáljon minket, és legyünk mi is a szolgálatukra, és akkor mindent szebbé lehet tenni. Tudom, hogy nehéz idők járnak, tudom, hogy mindenért meg kell harcolni és hogy ezek a viszonyok embert ember ellen, anyát leánya ellen, fiút apja ellen fordítottak, de sokszor csak egy kicsit, csak egyet kellene előre lépni, és akkor észrevennénk, hogy sokkal magasztosabb dolgok vannak itt körülöttünk. És ha ez a könyv ehhez hozzájárul, akkor én vagyok a leghálásabb a Jóistennek.”