Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás

Bélai Marcel elmondta, Tamás kereste meg őt azzal, hogy szeretne egy egyéni előadást létrehozni, és kérte, hogy rendezze meg neki.

„Először azt gondolta, hogy Vaclav Nizsinszkijnek a naplóiból, feljegyzéseiből csináljunk egy előadást. Elolvastam, de nem éreztem, hogy ehhez az anyaghoz különösebben közöm lenne, és jeleztem neki, hogy akkor tudok a segítségére lenni igazán, ha találunk egy olyan anyagot, amihez én is érzek valami kapcsolódást.

Tamás úgy emlékszik vissza, hogy úgy találta meg őt ez a szöveg, hogy keresett a polcon egy másik könyvet, és a DráMÁzat IV. gyakorlatilag a fejére esett.

„Gondoltam, belelapozok, hogy mi van benne. Amikor elolvastam Radu Popescu monodrámáját, rájöttem, hogy ebben a történetben, ennél a történetnél én is ott voltam, ugyanazon a villamoson utaztunk a szerzővel” – magyarázta a színész. Mint mondta, leginkább az fogta meg ebben a darabban, hogy igencsak aktuális a politikai helyzetünkre nézve, nemcsak helyi szinten, hanem globálisan is.

„Nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy nem érdekel a politika, és ez egy kényelmes helyzet volt, hogy nem izgatott, nem másztam bele, és egy nagyon felszínes világnak láttam. Aztán

Hangsúlyozta, mindig van egy aggodalom bennünk különböző dolgok miatt, de abban a helyzetben egy valós félelem volt benne.

„Ekkor gondolkodtam el először, hogy ha ez bekövetkezik és hosszú távon is marad, akkor lehet, hogy elköltözöm egy másik országba. Pedig azelőtt soha nem gondolkodtam erről, szeretek itt élni, szeretek erdélyi magyarnak lenni, de akkor tényleg valósan megfogalmazódott bennem, hogy mindent elölről kezdek valahol máshol, és ez ijesztő volt. Ez az, ami megragadott ebben az egész eseményben, mert

Az előadás tükrözi azt, amit az élet maga is megszült, mégpedig, hogy Tamás a villamoson zajló eseménysorozatnak szem- és fültanúja volt – magyarázta a rendezői koncepcióról Bélai Marcel. „Silviu Moisă figurája egy korszellemnek, egy korszellem erodálásnak elegyítő tégelye, megjelenítője. Itt nem is maga a személy a fontos, hanem az, amit ez a személy jelöl,

Ez az újkeletű populizmus, amiben ma is élünk, és ebből a populizmusból következő fasisztoid reflexeknek a kiéleződése a társadalmakban. Ez a fő vonulat, ami számomra nagyon fontos ebben a szövegben. Minden egyéb az már egy esztétikai körülmény és körítés, amin keresztül próbáljuk ezt tálalni a nézőknek. Mondom ezt úgy – magyarországiként, aki az elmúlt tíz évben Erdélyt választotta otthonául, tehát itt élek –, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy

Jakab Tamásnak ez az első egyéni előadása a székelyudvarhelyi színházban, s mint kiemelte, a legjobb próbafolyamata volt ez, amiben eddig részt vett. Rengeteget tanult, és úgy véli, az az út, amelyet ilyenkor egy színész bejár, felbecsülhetetlen. „Egy egyéni előadásban teljesen magadra vagy utalva, semmiféle olyan segítség nincs, mint amilyen egy többszereplős produkcióban. Kíváncsi voltam, hogy elég bátor vagyok-e hozzá, hogy ki merjek bontakozni, színészileg elég izmos vagyok-e ahhoz, hogy ne akarjak érdekes lenni. Ez volt az egyik legfontosabb szempont: az egyszerűségre törekedni és a lényeges dolgokat megfogalmazni. Tehát a színészi lét legnehezebb részét megugrani, azt, hogy hihető legyek a jelenlétemmel, hogy úgy szólaljak meg a színpadon, hogy az igaz legyen.”

A bemutatót június 15-én tartják a Siculus Ifjúsági Házban 19 órától, június 16-án pedig ismét látható lesz, szintén 19 órától.