Ödüsszeia: grandiózus hőseposz amivel Christopher Nolan ismét lenyűgöz mindenkit

Sokak szemöldöke összefutott, amikor az Oppenheimer diadalmenete után (7 Oscar-díj, köztük a legjobb film díja 2024-ben), nyilvánosságra került, hogy Cristopher Nolan a következő filmjében az Odüsszeia történetét dolgozza fel.

Mondhatni éles váltás ez attól a rendezőtől, akinek olyan alkotások vannak a filmográfiájában, mint a fordított történetmesélésű Memento, a nézők millióit lenyűgöző A tökéletes trükk, a Batmant sebezhető emberként bemutató Sötét lovag-trilógia, az álom és valóság határmezsgyéjén játszódó Eredet, az űrutazós Interstellar, a második világháborús Dunkirk, a polidrom-felépítésű Tenet, vagy legutóbb az atombomba atyjának zsenialitását és morális vívódásait elmesélő Oppenheimer.

korábban írtuk

Az Oppenheimer az a film, amiből tízévente egy készül

Újabb mesterművet tett le az asztalra korunk egyik legegyedibb, különleges víziókkal rendelkező filmese, Christopher Nolan, akinek az évek alatt sikerült felülkerekednie a stúdiók elvárásain, és gyakorlatilag úgy rendez filmet, ahogyan akar.

Christopher Nolan minden egyes filmje eseményszámba megy, mivel ő az a régivágású hollywoodi filmrendező, aki

• távol tartja magát a CGI-tól, vagyis a számítógép által létrehozott képtől,

• amit pedig csak lehet, azt hagyományos filmkészítési technikákkal és elképesztő részletgazdagsággal felépített díszletek közt forgat le.

Nolan ráadásul a nagyformátumú IMAX szerelmese is, az Odüsszeia pedig az első, teljes egészében IMAX-kamerákkal forgatott mozija.

A film már a casting-bejelentésekkel nagy port kavart, ugyanis a Hollywood „krémjéből” összeálló szereplőgárdába a kenyai-mexikói származású, a 12 év rabszolgaság női főszerepéért Oscar-díjat kapó Lupita Nyong’o-ról kiderült, hogy ő játssza Szép Helénát, akit Homérosz hőskölteményében hókarúként (tehát fehér bőrű szépségként) ír le,

A végeredményt látva mindkét előzetes felháborodás ezen castingok miatt túllihegett volt, ugyanis sem a Nyong’o által eljátszott Heléna, sem pedig a Nolan Odüsszeiájához kitalált és Elliot Page által játszott Szinón nem központi karakterek, és mindketten rendkívülien illeszkednek a történetbe.

Nolan Odüsszeiája a látottak tükrében egy rendkívül ambiciózus vállalkozás, amit más rendezővel, közel 250 millió dolláros büdzséből és az erre rájövő marketingköltségekkel, nem biztos hogy bevállalt volna bármelyik hollywoodi stúdió. Nolan azonban képzavarral élve független rendező a nagy stúdiórendszerben, hiszen

A mozi és a digitális megjelenés közti időablak miatti vitájuk miatt őt kikosarazó Warner után a Universal Studios immár másodszorra finanszírozza bőkezűen a filmtervjeit, hiszen tudják, hogy a rendező alkotásai egészen más szintet képviselnek a futószalagos blocbusterekhez és a kisköltségvetésű, díjakat díjakra halmozó fesztiválfilmekhez képest.

Az Odüsszeia a rendező korábbi filmjeihez hasonlóan egy grandiózus, kötelezően moziban megnézős, közel három óra hosszúságú látványmozi lett, aminek megnézése abban a formában, ahogy azt Nolan szeretné hogy lássuk, a kevesek kiváltsága továbbra is, hiszen

Nolan ugyanis ebben a formátumban készítette legújabb alkotását, ami azt az élményt nyújta a nézőnek, mintha maga is ott lenne a trójai tengerparton az otthagyott faló közelében, vagy éppen ő is egy lenne az ithakai palotában dőzsölő kérők közül.

Természetesen ezt TikTok és Facebook-reelek sokaságában figurázza ki az internet mindenből viccet csináló szeglete, akik az „as Nolan intended” (ahogy Nolan szeretné hogy lásd) címszóval a falra szigszalagozott telefonon, az okosórájuk kijelzőjén vagy éppen egy régi Gameboy pixelein keresztül „nézik” a rendező újabb látványfilmjét.

A viccet félretéve, a legjobb filmélményért fel kell kerekedni a hozzánk legközelebb levő moziba, ahol lekapcsolt fények mellett, a telefonunk értesítéseit ignorálva élhetjük át Odüsszeusz viszontagságait, aki Trója csellel történő bevevését követően évekig kénytelen bolyongani miközben a világtól eltávolodott istenek haragja és tetteinek következményei kísértik és akadályozzák a célba érését, amit még a Charlize Theron által játszott Kalüpszó felejtés-varázslata is tetéz. A grandiózus történetmesélés mellett ugyanakkor Nolan más műfajhoz is nyúl, hiszen

Bevallom, hogy az Oppenheimer által nyújtott lehengerlő moziélmény után hatalmas elvárásokkal ültem be az Odüsszeiára is, azt remélve, hogy ez a mozi is megdolgozza a szemeimet és füleimet, és olyant mutat, amit az egyre jobban túlstimulált agyam még nem tapasztalt. És igen, megkaptam a filmtől a nagyívű jeleneteket, amiket vártam:

• a rendkívül nyomasztóra sikerült Polüphémosz küklopsz földöntúli üvöltését, amikor Odüsszeüszék kiszúrják a szemét,

• Trója ostromát (ami Homérosz hőskölteményével ellentétben itt egyáltalán nem dicsőséges),

• vagy éppen a falóba bújt katonák helyzetének naturalista bemutatását, ahogy az építménybe beáramló tengervíz mellett egymás hegyén hátán a saját piszkukban kénytelenek várakozni, amíg a trójaiak mit sem sejtve bekínlódják a várkapun belülre a nem mindennapi „ajándékot”.

A világot az atombomba révén megváltoztató Oppenheimer után Nolan szintén egy, a tettei következményeit ólomsúllyal a vállán hordozó mitológiai hőshöz nyúl, aki hiába hajtott végre leleményesebbnél leleményesebb cselekedeteket, és neki köszönhetően sikerült bevenni egy bevehetetlen várost, mégsem magától érthetődő a hazatérése, ráadásul – mivel halottnak hiszik – otthonába álruhában visszatérve bizonyítania kell rátermettségét, hiszen

Nem véletlen, hogy nem filmesítik meg tízévente az Odüsszeiát, hiszen nem elég, hogy egy hexameterekben írt hőskölteményt kell átülteni a vászonra amiben az emberi vívódások mellett a természetfeletti, a varázslat is helyet kap, a nagyívű világirodalmi alkotást pedig nem érdemes felszínesen adaptálni a képernyőkre, hiszen láthattuk, hogy az Íliász alapján készült, 2004-ben megjelent, Wolfgang Petersen által rendezett Trója mennyire „elhollywoodiasította” Homérosz másik irodalmi alapművét (ennek ellenére ez egy jól öregedett, korrekt látványfilm).

Christopher Nolan – a végeredményt látva – nagy tisztelettel nyúlt az irodalmi alapanyaghoz és képernyőre vitte Odüsszeüsz viszontagságainak nagyrészét (ha mindenre kitér, akkor valószínűleg hat órányi játékidő sem lett volna elég), az pedig külön dicsérendő, hogy egy filmben „letudta az egészet”, hiszen a Dűne példáját látva, egy második film is kijöhetett volna az Odüsszeiából.

A film készülésének körülményeiről megjelent, több mint húsz perces dokumentumfilmben láthatjuk, hogy milyen nagyívű előkészületek és részletgazdagon felépített díszletek voltak szükségesek, hiszen csak a trójai falovas jelenetéhez hadseregnyi statisztát kellett mozgatni, a helyszínek között pedig hatalmas volt a távolság:

Nolan Odüsszeiája minden tekintetben egy grandiózus film, egy olyan filmélmény, amit már csak tőle, és egy maroknyi másik hollywood-i fenegyerek-rendezőtől, a Dűnéket dirigáló Denis Villeneuve-tól, a több mint nyolcvanévesen is aktív Ridley Scott-tól és Martin Scorsese-től, valamint a világ összes pénzéből és a vizuális képalkotás csúcstechnikájából Avatar-mozikat rendező James Cameron-tól kapunk.

Természetesen Nolan filmje sem lenne ekkora élmény, ha nem a már bevált alkotótársaival készítené, ugyanis a legutóbbi filmjei operatőre, az Oppenheimer óta Oscar-díjas Hoyte van Hoytema gyönyörűen megkomponált képei és a háromszoros Oscar-díjas Ludwig Görasson ezúttal az ókori görög dallamokat és taktusokat megidéző soundtrackjével nem egészítenék ki a rendezői víziót.

Ami viszont lepattant erről az egészről az Tom Holland és Zendaya színészi alakításai: előbbi Thelemakhoszt, Odüsszeüsz fiát, utóbbi a lefejezett és a főhős túlvilági lelkiismereteként operáló Athénét alakítja. Ők valahogy nem tudtak átlényegülni az általuk alakított karakterekké, hiszen végig a dacos arckifejezésű és nagyon akaró Tom Hollandet és a kislányos bájú Zendayát láttam a filmben, míg velük ellentétben Matt Damon rendkívül jó választásnak bizonyult a tíz éves trójai háború után még tíz évig a tengeren bolyongó mitológiai hős, Ithaka királyának szerepére, ahogy Anne Hathaway is jól hozta a jeleneteiben a férjét a reménytelenség ellenére is évekig hazaváró Pénelopét.

A film kiemelkedő alakítását azonban nem a főszereplők, hanem az Odüsszeusz szolgája, Eumaeus bőrébe bújó John Leguizamo hozza, aki végig kitart a Trója bevevése után eltűnt és halottnak hitt királya és öröksége mellett.

Mindez azonban nem csorbítja Nolan újabb alkotásának érdemeit, ami újabb fontos filmtörténeti mérföldkőnek fog számítani az éppen franchise-letargiában szenvedő, és a YouTube felületéről érkező fiatal rendezők által ostromolt Hollywood történetében.

Az Odüsszeiáról megjelent, többnyire pozitív kritikák és nézői vélemények, na meg az eddigi teltházas vetítések alapján kielégítő bevételt hozó filmnek néz elébe Nolan legújabb alkotása, ami persze a szakmai elismeréseket sem kell nélkülözze idén, és az Oscar-szezonban is nagyon sokszor fogunk találkozni vele,

Mi pedig Nolan legújabb filmjét látva és abban nem csalódva tűkön ülve várjuk, hogy megint mekkora fába vágja a fejszéjét a direktor.

Reméljük, hogy 2030 magasságában ismét egy grandiózus Nolan opuszra ülhetünk be három órára kiszakadva a saját valóságunkból, miközben Hollywood régivágású fenegyereke elképesztő jelenetekkel és történetmeséléssel szőnyegbombázza le a szemeinket és a füleinket.