
Olvasópróbán az előadás alkotócsapata
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
2026. június 12., 17:352026. június 12., 17:35
A 2025/2026-os évad utolsó bemutatójára készülnek a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: a IV. dráMÁzat pályázat nyertes darabját, a Radu Popescu Latyak vagy Románia következő elnöke című monodrámája nyomán készült produkciót tűzték műsorra. Jakab Tamás egyéni előadását Bélai Marcel rendezi, dramaturg Dunkler Réka, a rendező munkatársa Veres Orsolya, látványtervező Mihály Kata, zeneszerző Boca Hunor-Lehel, a darabot Bozsódi-Nagy Orsolya-Boglára fordította le magyar nyelvre.
Az előadás a társadalmi marginalitás és a láthatóság kérdését vizsgálja Silviu Moisă figuráján keresztül, aki egy villamos utasai között kampányol – meggyőződéssel, szórólapokkal és a saját igazságával felfegyverkezve.
A produkció egyszerre társadalmi látlelet és személyes vallomás:
– áll az előadás ismertetőjében.
Jakab Tamás színész felolvassa a darabot az olvasópróbán. Mellette Nagy Pál, a színház igazgatója
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Bélai Marcel elmondta, Tamás kereste meg őt azzal, hogy szeretne egy egyéni előadást létrehozni, és kérte, hogy rendezze meg neki.
„Először azt gondolta, hogy Vaclav Nizsinszkijnek a naplóiból, feljegyzéseiből csináljunk egy előadást. Elolvastam, de nem éreztem, hogy ehhez az anyaghoz különösebben közöm lenne, és jeleztem neki, hogy akkor tudok a segítségére lenni igazán, ha találunk egy olyan anyagot, amihez én is érzek valami kapcsolódást.
Dobálóztunk különböző szövegekkel, és egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy van-e DráMázat kötetem. Az az egy volt meg, amelyben ez a bizonyos szöveg is megtalálható. Így indult el a folyamat” – magyarázta az előzményeket Bélai Marcel.
Bélai Marcel rendező
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Tamás úgy emlékszik vissza, hogy úgy találta meg őt ez a szöveg, hogy keresett a polcon egy másik könyvet, és a DráMÁzat IV. gyakorlatilag a fejére esett.
„Gondoltam, belelapozok, hogy mi van benne. Amikor elolvastam Radu Popescu monodrámáját, rájöttem, hogy ebben a történetben, ennél a történetnél én is ott voltam, ugyanazon a villamoson utaztunk a szerzővel” – magyarázta a színész. Mint mondta, leginkább az fogta meg ebben a darabban, hogy igencsak aktuális a politikai helyzetünkre nézve, nemcsak helyi szinten, hanem globálisan is.
„Nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy nem érdekel a politika, és ez egy kényelmes helyzet volt, hogy nem izgatott, nem másztam bele, és egy nagyon felszínes világnak láttam. Aztán
És az ijesztett meg még jobban, hogy még Udvarhelyen is találkoztam olyanokkal, akik teljes vállszéleséggel kiálltak az AUR mellett, és meg lehetett őket vezetni valami újjal. Azt éreztem ebben az egészben, hogy valami ősi nacionalizmushoz nyúlnak, ami igazából már rég nem igaz. Viszont valahogy felébresztett az emberekben azt az éveken át alvó hazafiasságot, amivel mindenki szeret valamelyest azonosulni. És úgy éreztem, hogy ez az egész AUR-jelenség ezt ragadta meg. De, ami mögötte van, az sokkal ijesztőbb, az gyakorlatilag egy szörny, amit, ha kiengedünk, nekünk biztos, hogy nem lesz jó. És ijesztő volt azt látni, hogy a sokféle badarsággal, félinformációval meg lehet vezetni az embereket. Akkor valóban azt éreztem, hogy veszélyben van a jövőnk, amiről addig nem gondolkodtam.”
Dunkler Réka dramaturg és Veres Orsolya, a rendező munkatársa
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Hangsúlyozta, mindig van egy aggodalom bennünk különböző dolgok miatt, de abban a helyzetben egy valós félelem volt benne.
„Ekkor gondolkodtam el először, hogy ha ez bekövetkezik és hosszú távon is marad, akkor lehet, hogy elköltözöm egy másik országba. Pedig azelőtt soha nem gondolkodtam erről, szeretek itt élni, szeretek erdélyi magyarnak lenni, de akkor tényleg valósan megfogalmazódott bennem, hogy mindent elölről kezdek valahol máshol, és ez ijesztő volt. Ez az, ami megragadott ebben az egész eseményben, mert
Hozzátette, Silviu Moisă bármelyikünk lehet, hiszen láttunk már ilyent, hogy valakinek az életében történik egy nagy változás, és felismerhetetlenné válik az előző énjéhez képest.
Mihály Kata látványtervező
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Az előadás tükrözi azt, amit az élet maga is megszült, mégpedig, hogy Tamás a villamoson zajló eseménysorozatnak szem- és fültanúja volt – magyarázta a rendezői koncepcióról Bélai Marcel. „Silviu Moisă figurája egy korszellemnek, egy korszellem erodálásnak elegyítő tégelye, megjelenítője. Itt nem is maga a személy a fontos, hanem az, amit ez a személy jelöl,
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Ez az újkeletű populizmus, amiben ma is élünk, és ebből a populizmusból következő fasisztoid reflexeknek a kiéleződése a társadalmakban. Ez a fő vonulat, ami számomra nagyon fontos ebben a szövegben. Minden egyéb az már egy esztétikai körülmény és körítés, amin keresztül próbáljuk ezt tálalni a nézőknek. Mondom ezt úgy – magyarországiként, aki az elmúlt tíz évben Erdélyt választotta otthonául, tehát itt élek –, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy
Mert úgy látom, hogy a hosszú távú érdekeiről megfeledkezett az anyagi juttatások okozta realitásvesztettségben, és ezáltal kisebbségként mobilizálható más kisebbségekkel szemben. Ez most élesen hangzott, de közben azt látom, hogy ebben élünk” – fogalmazott a rendező.
Jakab Tamás és Boca Hunor-Lehel zeneszerző
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Jakab Tamásnak ez az első egyéni előadása a székelyudvarhelyi színházban, s mint kiemelte, a legjobb próbafolyamata volt ez, amiben eddig részt vett. Rengeteget tanult, és úgy véli, az az út, amelyet ilyenkor egy színész bejár, felbecsülhetetlen. „Egy egyéni előadásban teljesen magadra vagy utalva, semmiféle olyan segítség nincs, mint amilyen egy többszereplős produkcióban. Kíváncsi voltam, hogy elég bátor vagyok-e hozzá, hogy ki merjek bontakozni, színészileg elég izmos vagyok-e ahhoz, hogy ne akarjak érdekes lenni. Ez volt az egyik legfontosabb szempont: az egyszerűségre törekedni és a lényeges dolgokat megfogalmazni. Tehát a színészi lét legnehezebb részét megugrani, azt, hogy hihető legyek a jelenlétemmel, hogy úgy szólaljak meg a színpadon, hogy az igaz legyen.”
A bemutatót június 15-én tartják a Siculus Ifjúsági Házban 19 órától, június 16-án pedig ismét látható lesz, szintén 19 órától.
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Fotó: Dániel Helga/Tomcsa Sándor Színház
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Frontemberváltás, friss dal és új lendület: a No Sugar Forog a kerék című száma egy korszaknyitás történetét meséli el. Szőcs Renátával beszélgettünk a változásról, az alkotásról és a zenekar jövőjéről.
Az ötvenesek klubjába idén belépő Vetró B. Sebestyén András képzőművész családban született, de már hatodikos korában gitárt vett a kezébe. Szombat este fiatal évei városában, Kézdivásárhelyen koncertezik.
Festett kövek, bibliai idézetek és személyes üzenetek is várják majd a zarándokokat Csíksomlyón. A Csíksomlyói kövek kezdeményezés célja, hogy apró ajándékokon keresztül hozzon közelebb egymáshoz embereket és közösségeket.
Közel száz fellépő közreműködésével tartanak jótékonysági gálát május 23-án 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. A beérkező adományokat a daganatos megbetegedéssel küzdő csíkszeredai zenész, Nagy Tivadar számára ajánlják fel.
Izgalmas időutazásra hívnak május 20-22. között a csíksomlyói Mária-kertbe: a Hunyadi napok tartalmas programjai között minden korosztály találhat kedvére valót.
A gyors e-mailek világában már csak nosztalgiával emlékszünk vissza azokra az időkre és az örömteli meglepetésre, amikor rokonaink, barátaink valamilyen alkalomból küldött üdvözlőlapját nyújtotta át a postás.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
szóljon hozzá!