Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

A temetési szentmisére zsúfolásig megtelt a szentegyházasfalvi templom, a szentmisét pedig Kerekes László segédpüspök és Schönberger Jenő a Szatmári Egyházmegye püspöke, egykori évfolyamtársa celebrálták.

A szentbeszédet Jakab Lajos nyikómalomfalvi születésű, Vágásban szolgáló plébános mondta, aki elmondta, hogy

„Gyakrabban járt templomba, mint mások, hiszen szülei harangozók és sekrestyések voltak, ebbe pedig gyerekként ő is besegített, így az Úrnak nem kellett nagyot kiáltania, amikor Ernőt meghívta a papságra, apostolságra” – mondta el a prédikáció kezdetén a szónok.

Mint mondta, Daniel Ernő 41 évvel ezelőtt ebben a templomban örömmel állt az oltárnál (pappá szentelését követően, szerk. megj.), és hallgatta Harsányi Lajos: A levita énekel című énekét, miszerint: „Engem az Úr ragadott el magához”.

Hozzátette, hogy Daniel Ernő tudott nélkülözni és tudott bőségben is élni, de mindig alázatos volt, sosem hivalkodott.

Arra is visszaemlékezett, hogy Daniel Ernő több mint húsz éve – betegsége miatt – Szent Pál szavaival élve „tövist kapott a testébe”, ami állandóan felkészültté tette, és így is szolgálta a híveit.

„Olyan szép volt hallani a szülőfalumban, amikor a betegségéről tudomást szerezve azt mondták, hogy elfogadjuk így, ahogy van, csak maradjon közöttünk. Ebben a mondatban benne volt az, hogy ez a falu nem csupán csak a papjáért hanem Jézusért járt a templomba.

„Imádkozunk azért, hogy Isten az ő erényeit, az ő jóságát, az ő mosolyát, az ő szeretetét lássa, és jutalmazza meg a földi apostoli munkáját az örök élettel” – zárta a búcsúzást a szónok.

A gyászmisét követően Daniel Ernő koporsóját a hagyományokhoz híven halottas szekéren vitték a szentegyházasfalvi temetőbe, ahol szülei sírjánál helyezték örök nyugalomra paptestvérei, családja, hívei és a gyászoló közösség gyűrűjében.

A temetési szertartást Kerekes László segédpüspök végezte, a székelyruhába öltözött nyikómalomfalvi hívei pedig énekeltek a sír mellett.