
Fotó: Olti Angyalka
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
2026. október 15., 21:052026. október 15., 21:05
A kijelölt miniszterelnök az Antena 1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy még nem áll a rendelkezésére minden adat a jövő évi adópolitika meghatározásához. Tudni kell, hogyan zárul az idei költségvetési év, és mekkora összeget sikerül lehívni az helyreállítási alap forrásaiból – magyarázta.
– idézi Niculescut az Agerpres.
A kijelölt miniszterelnök szerint először sürgősen végre kell hajtani a költségvetés-kiigazítást, majd mielőbb el kell fogadni a 2027-es állami költségvetést. Hangsúlyozta, hogy
Niculescu emlékeztetett arra, hogy már elindult egy 5 milliárd eurós gazdaságélénkítő program, amely a következő években is folytatódik.
Közölte azt is, hogy valamennyi párt egyetért az árbevétel-alapú minimumadó üzleti szféra által szorgalmazot eltörlésével. Niculescu szerint ez az adó visszavetette a külföldi közvetlen beruházásokat, amelyekre Romániának nagy szüksége van.
Luca Niculescu kijelentette, hogy a bíráknak és ügyészeknek járó 5 milliárd lejes bértartozás további terhet ró a költségvetésre.
A kijelölt miniszterelnök elmondta: kormánya hivatalba lépése után mielőbb egyeztetésre hívja az ügyben érintetteket, hogy közösen keressenek megoldást. „Nem titkolom, hogy ez további nyomást gyakorol a költségvetésre” – jegyezte meg.
A kijelölt miniszterelnök közölte azt is, hogy
A minimálbér esetleges emeléséről még nem született döntés, de szerinte ezen a téren is lehetnek kedvező hírek. Előbb azonban látni kell a költségvetés-kiigazítás eredményeit és azt, hogyan zárul az idei év – magyarázta.
Alexandru Nazaréről kijelentette, hogy „nagyon hozzáértő” pénzügyminiszter. Elmondta azt is, hogy az elmúlt napokban a pénzügyminisztérium és a Román Nemzeti Bank számos adatát áttekintette.
Niculescu reményét fejezte ki, hogy a következő hat hónapban nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt a kormánya ellen. „Nem ígérek csodákat, de azt igen, hogy mindent megteszünk azért, hogy jobb legyen” – nyilatkozta a kijelölt miniszterelnök.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
1 hozzászólás