Trianon után is van élet – csak másmilyen: egy fiatal amerikai vélekedése a magyarokról

Cambridge-i tanulmányai után a Manhattan Institute kutatójaként kezdett dolgozni, de amikor szembejött vele a Hungary Foundation ösztöndíja, megragadta az alkalmat. Nemcsak azért, mert Budapesten még sosem járt, hanem mert érdekelte, miért beszél a világ ennyit Magyarországról – pláne a konzervativizmus kontextusában.

„Magyarország kicsi, de hangos” – a nemzeti konzervativizmus amerikai szemmel

Charles nem tagadja, hogy érdeklődéssel figyeli a magyar politikát. Arra volt kíváncsi, hogyan néz ki egy olyan ország, ahol egy jobboldali kormány nem védekezik, hanem formálja a közbeszédet. Meglepte, milyen erősen strukturált a politikai tér, és hogy mennyire mást értenek konzervativizmus alatt, mint az Egyesült Államokban. „Az amerikai konzervatív hagyomány a szabadságot állítja középpontba – ez a felvilágosodás öröksége. Magyarországon viszont a közösség, a keresztény örökség és a történelmi sérelmek sokkal erősebben jelen vannak. Ez másfajta jobboldal.”

A magyarországi magyarság viszont időnként úgy tesz, mintha többségi helyzetben lenne, miközben erősen védi magát. Ez két külön identitás.”

Charles úgy érezte:

„A magyar humor nem kedves, de őszinte” – Yockey szerint a magyar egy kívülálló a nyelv és a melankólia határán helyezkedik el. A magyar nyelv mindig is különösen érdekelte. Egy év alatt igyekezett minél többet megérteni – ha nem is beszéli, de figyel. Azt mondja, még a nyelv dallamában is érződik valami szomorúság. És a humor sem kivétel. „A magyar humor sötét. A káromkodás nem szimpla düh, hanem műfaj. Olyan, mint egy népi eposz. Nálunk, Amerikában, minden »nice« – ti viszont nevettek a fájdalmon. Ez szokatlan volt, de lenyűgöző.” Úgy érzi, ez a fajta humor mély történelmi tapasztalatokból táplálkozik. Abból, hogy Magyarország kis ország, de túl sokszor került nagyhatalmak keresztüzébe. „Ha a történelem újra és újra rád omlik, megtanulsz nevetni a romokon” – fogalmazott.

Történelem és geopolitika – az identitás rétegei

Az előadás egyik központi témája volt, hogy a geopolitika nemcsak a nagypolitikában, hanem az emberek életérzésében is jelen van. Charles szerint nem lehet megérteni a magyar külpolitikát, ha nem ismerjük a történelmi félelmeket – a Trianon utáni feldaraboltságot, a német és orosz megszállásokat, vagy épp az EU-hoz való viszony ambivalenciáját. „Magyarország a maga módján realistább, mint sok nyugati ország. Ti tudjátok, hogy mindig van árnyék. Ez nem cinizmus – ez tapasztalat.”

Charles augusztusban Kínába költözik, a Tsinghua Egyetem vendégkutatójaként. Bár több ezer amerikai diák tanult még a 2010-es években Kínában, ma már kevesebb mint ezer. A politikai feszültségek, a korlátozások és a bizalomvesztés súlyosan érintették a tudományos és kulturális kapcsolatokat is. „Kína fontos – de egyre kevésbé értjük egymást. Ez veszélyes. Én szeretnék legalább egy kis hidat építeni.”

Mi marad Magyarországból?

Amikor megkérdezték, mit visz magával ebből az országból, sokáig gondolkodott. Aztán azt mondta: az ellentmondásosságot. Azt, hogy itt egyszerre van jelen keserűség és szenvedély, önvédelem és kíváncsiság. És persze a nyelv hangját – amely szerinte sötét ugyan, de gyönyörű. Mint egy régi hegedű, amit nem mindenki ért, de aki igen, annak örökre beférkőzik a fülébe.