Hirdetés
Hirdetés

A pillanat tánca – ünnep és közösség a mozdulatban

Csíkszereda, tánc, Táncvilágnap Csíkszereda

A Fókusz című kiállításon Csíkszereda táncosait mutatták be

Fotó: Borbély Fanni

Hatodik alkalommal telt meg tánccal Csíkszereda: a Táncvilágnap látványos utcai kavalkádot hozott. Az előadások, műhelyek és közösségi akciók idén is bebizonyították, hogy a tánc nem csupán művészet, hanem híd ember és ember, múlt és jövő között.

Nagy Lilla

2025. április 29., 21:432025. április 29., 21:43

A tánc, amely megszületik és elmúlik, örök pillanatként maradt velünk Csíkszereda utcáin. A Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozat hatodik alkalommal tért vissza, és ezúttal is bebizonyította, hogy a mozgásban rejlő művészi kifejezés képes közösségeket formálni, utcákat megtölteni élettel, és összekötni a múltat a jövővel – egyetlen lépésben.

A programsorozatot a Struggle for Connection című táncszínházi előadás nyitotta, amely nemcsak látványában, hanem érzelmi mélységében is megragadta a közönséget. A Zaiba Anikó koreográfiájával színpadra állított előadás a fiatal helyi táncosokat állította fókuszba – épp úgy, ahogyan a rendezvénysorozat egészének szellemisége is teszi.

Hirdetés
Csíkszereda, tánc, Táncvilágnap Csíkszereda Galéria

A koncepció szerint a táncosokat a négy falon kívül is meg kell mutatni

Fotó: Borbély Fanni

A város közterein megjelenő improvizált táncok és közösségi koreográfiák ünnepi kavalkádja méltón képviselte a tánc világnapja nemzetközi eszmeiségét, amely szerint a tánc az emberi kifejezés egyik legősibb, mégis mindig megújuló formája. A szervezők – a BazeGlow Collective, a Csíki Játékszín és a CAMP platform – gondoskodtak róla, hogy ne csak nézőként, de résztvevőként is átélhető legyen a tánc öröme: mozgásműhelyek, jam session, house party és a közös Just Dance minden korosztálynak kínált feloldódási lehetőséget.

Csíkszereda, tánc, Táncvilágnap Csíkszereda Galéria

Néptáncosoktól a modern hip-hopig minden táncos megkapta a méltó megörökítését

Fotó: Borbély Fanni

Az esemény egyik legizgalmasabb újítása a Fókusz című szabadtéri fotókiállítás, amely a színház épülete mellett látható. A kiállítást Pap Tibor, a Csíki Játékszín színésze és Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere nyitotta meg.

A tárlat különlegessége, hogy helyi táncművészeket mutat be – nem a színpadon, hanem a város jellegzetes helyszínein, így kapcsolva össze a művészetet a városi térrel, az emberrel és a mindennapokkal.

„Nagyon fontos, hogy a táncot – amit sokszor csak zárt falak között látunk – kihozzuk az utcára. Meglepő és örömteli felfedezés, hogy városunkban ilyen sok fiatal tehetség él, akik a mozdulataikon keresztül beszélnek a világról” – mondta Sógor Enikő, hozzátéve: a fotókiállítás révén a múló pillanatok örök emlékké válhatnak.

A Fókusz projekt keretében több mint harminc táncművészről készült összesen száz kép, harmincöt fotózási alkalom során.

A kiállított képeken a táncosok városi környezetben, egy-egy műfajra jellemző mozdulattal állnak meg az időben.

A fotósok – Pataki Hajnal, Lukács Mária, Borvíz Attila, Darvas Rezső, Kuti Zoltán Hermann – érzékenyen ragadták meg a tánc intimitását és nyilvánosságát, lüktetését és finomságát.

Csíkszereda, tánc, Táncvilágnap Csíkszereda Galéria

A kiállítás május közepéig látogatható

Fotó: Borbély Fanni

A Táncvilágnap Csíkszereda rendezvényei mára nemcsak látványos ünneppé, hanem fontos közösségi eseménnyé váltak. A tánc itt nem csupán esztétikai élmény, hanem találkozás, párbeszéd, önkifejezés és közösségformáló erő.

Ahogy Pap Tibor színművész fogalmazott: „Ez egy ilyen tapsos műfaj lesz – tapsoljátok meg magatokat is!” És valóban: idén is volt mire büszkének lenni. A tánc mozdulatai elillannak – de a közös élmény, a közös ritmus örökre megmarad bennünk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Házi granola – videó

A granola az utóbbi években igazi sztár lett azok körében, akik gyors, mégis egészséges megoldásokat keresnek a táplálkozásban.

Házi granola – videó
Házi granola – videó
2025. december 06., szombat

Házi granola – videó

Hirdetés
2025. december 05., péntek

Artisjus-díjban részesült Kedves Csanád

A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.

Artisjus-díjban részesült Kedves Csanád
Artisjus-díjban részesült Kedves Csanád
2025. december 05., péntek

Artisjus-díjban részesült Kedves Csanád

2025. december 05., péntek

Gyors és finom almás sütemény

A pszichológus konyhájában a közösségi médiában fellelhető női trendekről is szó volt, s találón egy, a TikTok-on terjedő süti – az Apple Pie Cookies – receptjét készítette el Dimény-Varga Tünde házigazda a meghívottal, Gergely Orsolya szociológussal.

Gyors és finom almás sütemény
Gyors és finom almás sütemény
2025. december 05., péntek

Gyors és finom almás sütemény

2025. december 04., csütörtök

Őszapók, csuszkák, szajkók, cinegék – madáretetés télen

A téli madáretetés nem csupán a hó megérkezésével válik időszerűvé. Már november végétől jóval kevesebb táplálékot kínál a természet, a gondosan előkészített madáretetők nagy segítséget jelentenek a kis énekesmadaraknak.

Őszapók, csuszkák, szajkók, cinegék – madáretetés télen
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Fejfapoéta a halál árnyékában kacarászva

A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.

Fejfapoéta a halál árnyékában kacarászva
2025. december 03., szerda

Mátrai borzaska – videó

A mátrai borzaska belül szaftos és puha, míg a bunda fűszeres és ropogós. Az egészet a tetejére kerülő fokhagymás tejföl és pirult sajt koronázza meg.

Mátrai borzaska – videó
Mátrai borzaska – videó
2025. december 03., szerda

Mátrai borzaska – videó

2025. december 02., kedd

Borsodi L. László: Fészekmeleg, barlangmély

Hány perc zörgött tova,
hány óra hasztalan,
nem tudom.

Borsodi L. László: Fészekmeleg, barlangmély
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Cékla másképp: egészséges és kreatív fogások

A cékla Erdélyben leginkább savanyúságként vagy ivóléként kerül az asztalra, pedig rostokban és vitaminokban gazdag, sokoldalú alapanyag, amelyből világszerte izgalmas levesek, saláták, főételek és desszertek készülnek.

Cékla másképp: egészséges és kreatív fogások
2025. december 01., hétfő

Méliusz József, akit a megújulás képessége jellemzett

Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.

Méliusz József, akit a megújulás képessége jellemzett
2025. december 01., hétfő

Egyszerű megoldások a mindennapokra

A tudatos étkezés nem feltétlenül igényel bonyolult alapanyagokat vagy hosszadalmas előkészületeket. A mai rohanó életvitelben egyre nagyobb értékük van azoknak az étrendi ajánlásoknak, amelyek gyorsan és könnyen elkészíthetők.

Egyszerű megoldások a mindennapokra
Egyszerű megoldások a mindennapokra
2025. december 01., hétfő

Egyszerű megoldások a mindennapokra

Hirdetés