Hirdetés
Hirdetés

Kiskorúak mint háborús túszok

kiskorú, halállista, túsz, könyv, főkonzulátus, B. Kovács András

Fotó: Borbély Fanni

Tizenéveseket toboroztak Dél-Erdély szerte 1944-ben, szám szerint hatvannyolcat. Túszként tartották őket fogva. Ilyen volt Szén Lenke is, akinek vallomásai B. Kovács András Kiskorúak halállistán című kötetének alapjául szolgáltak.

Nagy Lilla

2025. április 11., 13:492025. április 11., 13:49

B. Kovács András Kiskorúak halállistán című könyvét mutatták be április 10-én Csíkszeredában. Az esemény házigazdája Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa volt, a könyvbemutatón Dolhai István főkonzul köszöntötte a jelenlevőket, majd a szerzővel és Kovács Istvánnal, a Magyar Unitárius Egyház püspökével Beke Mihály András első beosztott konzul beszélgetett. A könyvbemutató előtt levetítették Novák Lajos Túszul ejtett hónapok című dokumentumfilmjét, amelyben többek között Kovács Lenke – lánykori nevén Szén – meséli el fiatalkori tapasztalatait. A két alkotás tehát egy témát dolgoz fel: azokat a magyar kiskorúakat helyezi a középpontba, akiket háborús túszként tartottak fogva.

kiskorú, halállista, túsz, könyv, főkonzulátus, B. Kovács András Galéria

Kovács István és B. Kovács András

Hirdetés

Fotó: Borbély Fanni


„Mély nyomokat hagyó események, történelmi tapasztalatok ezek” – fogalmazott Dolhai István a bemutatott alkotások témáját összegezve. Ezt követően Beke Mihály András elmondta, jelen kötet B. Kovács Andrásnak a 26. megjelent könyve, amelynek témája nem idegen az erdélyi magyar irodalom hagyományában: műfajilag tényirodalomnak nevezhetjük.

B. Kovács András újságírói múltját és tapasztalatát felhasználva készített egy felfedező riportot, amelyben mások tapasztalatait meghallgatva tárta fel a múltnak egy szeletét, ezzel egy társadalomrajzot készítve a korabeli történelmi, politikai és földrajzi helyzetről.

Idézet
A román hatóságok arra hivatkoztak, amikor elvitték a gyerekeket, hogy a magyarok is túszként tartják fogva a román fiatalokat”

– fogalmazott Beke Mihály András, majd hozzátette, erre nincs sem bizonyíték, sem lejegyzett adat. „Ez egy tabutéma volt” – mondta.

kiskorú, halállista, túsz, könyv, főkonzulátus, B. Kovács András Galéria

Dolhai István főkonzul

Fotó: Borbély Fanni

Mint kiderült, Kovács István azért van jelen a könyvbemutatón, mert az édesanyja, a filmben is szereplő Kovács Lenke is egy ilyen túsz volt. Anyja sokáig titkolta, el akarta temetni ezt az emléket, ezért nem beszélt róla. Elhangzott, Benkő Levente is foglalkozott a témával, így megkereste Lenkét, hogy ossza meg történetét, de ekkor még félt. Kovács István ezeken a történeteken nőtt fel. Édesanyja mesélt neki, saját bevallása szerint ezeknek a történeteknek köszönheti a képzelőerejét. „

Idézet
Nüanszokat, érzelmeket volt képes édesanyám elmesélni.”

Hosszas győzködés után fia beszélte rá Kovács Lenkét, hogy mesélje el az akkor történteket, ekkor keresték fel B. Kovács Andrást, hogy írja meg, hiszen „kár lenne veszni hagyni”. És így is történt. Megírta azoknak a fiataloknak a történetét, akiket ártatlanul hurcoltak meg.

kiskorú, halállista, túsz, könyv, főkonzulátus, B. Kovács András Galéria

Beke Mihály András első beosztott konzul

Fotó: Borbély Fanni


Kezdetben riportokat készített, de amikor Kovács Lenke mesélt neki, „átalakult a kötet regénnyé”. A szerző szerint olyan „ragyogóan” mesélt, annyira részletbemenően emlékezett a túszságra, hogy inkább nevezné regénynek a történetet. Mint mondta, filmbe illő, hihetetlen történeteket ismert meg, aminek köszönhetően egy szélesebb társadalmi kép rajzolódott ki a mesélésből: láthatjuk magunk előtt a jobbágyfalut, az unitárius lelkészt, a takarékpénztárok alapítását, valamint a románokkal való viszonyát a magyaroknak.

Idézet
Egyke kiskorúakat téptek el szüleiktől. Egykéket, hogy jobban fájjon, hogy hangja legyen. A megfélemlítés volt a cél”

– fogalmazott az író. Ő már pályakezdőként tudta, hogy a kisemberekről kell írni, az ő véleményüket kell megkérdezni, azokét, akikbe belefojtották a gondolatokat. A megjelent kötetét éppen ezért nem is tartja teljesen a magáénak: Kovács Lenkét társszerzőnek gondolja, a kezdetekben őt szerette volna szerzőként is feltüntetni.

kiskorú, halállista, túsz, könyv, főkonzulátus, B. Kovács András Galéria

Novák Lajos Túszul ejtett hónapok című filmjét is levetítették

Fotó: Borbély Fanni


A könyvbemutatón azt is tisztázták, hogy a kiskorúakat azért vitték el a katonák, mert parancsot teljesítettek. A beszámolók alapján viszont arra következtethetünk, hogy emberségesek voltak velük, úgy bántak és kezelték őket, mint a gyerekeket. Nem egyedüli példája ez a katonák együttérzésének, az eseményen egy olyan történetet is felidéztek, miszerint egy román katona sajnálatból örökbe fogadott egy tizenhárom éves német kiskatonát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén

Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.

Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén
Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén
2026. szeptember 05., szombat

Ezeket a sorozatokat nézhetjük 2026 őszén

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához

Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához
2026. szeptember 01., kedd

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes

Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes
2026. augusztus 28., péntek

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka

A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét

A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét
2026. augusztus 23., vasárnap

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat

A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat
2026. augusztus 16., vasárnap

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban

Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén

Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén
2026. augusztus 15., szombat

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat

Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat
2026. augusztus 13., csütörtök

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott

Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott
Hirdetés