
A Securitate irattárának fennmaradt dokumentumai, amelyek a román állambiztonság kiterjedt hálózatának működését őrzik
Fotó: Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács/Facebook
Iratok, nevek, árnyékok: egy megye a célkeresztben. A Securitate figyel, mindent, mindenkit. Magyar szó? Jelentés. Kapcsolat? Kockázat. Hétköznapból dosszié lesz. A rendszer szemében egy egész közösség a gyanú oka. És ez csak a kezdet.
2025. november 26., 20:062025. november 26., 20:06
A Securitate működésének egyik legérzékenyebb fejezetét mutatta be Jánosi Csongor történész a Csíki Székely Múzeumban: a Román titkosszolgálati intézkedések Hargita megyében 1968 és 1979 között. A 121. kódszámú „magyar nacionalisták” problémakör Csíkszereda kontextusában című előadás a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat részeként arról a titkosszolgálati logikáról adott képet, amely a romániai magyar közösséget hosszú időn át állandó megfigyelési kategóriává tette. A bemutatott iratok és megyei dossziék feltárják, miként lett Hargita megye a hatósági ellenőrzés kitüntetett terepe, ahol a kultúrától a diákközösségeken át az egyházi életig szinte minden társadalmi jelenséget potenciális veszélyként értelmeztek.
Az előadó rámutatott, a román állambiztonsági szolgálatok erdélyi jelenlétének egyik legérzékenyebb és legszívósabb területe a magyar etnikum megfigyelése volt. Ennek legátfogóbb és sokrétű lenyomata azokban az iratsorozatokban maradt fenn, amelyek ma Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) tematikus archívumában kutathatók. A „magyar nacionalisták” problémaköreként nyilvántartott ügycsoport a Securitate szemében a román állam egységének és biztonságának egyik állandó kockázati tényezőjét testesítette meg, s mint ilyen, idővel a romániai magyar lakosság egészét potenciális megfigyelési objektummá tette.
Vetített dia az előadásból, a címe: Román titkosszolgálati intézkedések Hargita megyében 1968 és 1979 között. A 121. kódszámú „magyar nacionalisták” problémakör Csíkszereda kontextusában
Fotó: Nagy Lilla
A megfigyelés indoklásának történeti mintázata hosszú időre vezethető vissza. A román titkosszolgálati gondolkodás már a két világháború között kialakította azt a szemléleti keretet, amely szerint minden, a magyar közösséghez köthető szerveződés, kulturális identitás vagy politikai megnyilvánulás a területi revizionizmus táptalajának tekinthető. A Securitate 1948-as létrehozása ezt a szemléletet nemhogy feloldotta volna, inkább új szintre emelte: a mindent átható pártideológia és a tömeges kontrollt preferáló állambiztonsági logika az etnikai származást önmagában indokolttá tette a folyamatos figyelésre.
Hargita megye 1968-as létrehozása a titkosszolgálati szervezet számára is új korszakot jelentett. A megyei Securitate-felügyelőség felépítését azonnal követte a korábbi autonóm tartományi irattárak átadása, amelyre elsősorban Maros megyéből érkeztek az anyagok. Az újonnan kialakuló operatív adatbázis ezzel már induláskor több ezer személy adatait tartalmazta, köztük beszervezettek, megfigyeltek és külön kategóriákba sorolt potenciális veszélyforrások csoportjaival. A pártvezetés szemében a Székelyföld legnagyobb magyar többségű megyéje különös figyelmet igényelt: itt a „nacionalista veszély” állandó, strukturális tényezőnek számított – magyarázta a történész.
A „magyar nacionalisták” problémakör megyei dossziéja 1969-től kezdve intézményes formát öltött.
A szolgálat 13 kategóriát különített el, amelyekbe egyaránt tartoztak az egykori politikai pártok tagjai, a Horthy-korszak közigazgatási alkalmazottai, a kulturális vagy egyházi élet szereplői, valamint azok a fiatalok, akik viselkedésükkel vagy nézeteikkel „nacionalista befolyás” alatt állóknak tűntek. A titkosszolgálat álláspontja szerint a jelenség nem elszigetelt, hanem a magyar közösség egészére kiterjedő kockázat volt, amelyet az anyaországi kapcsolatok, külföldi látogatók, valamint a magyar nyelvű kulturális hálózatok tovább erősíthettek.
A szolgálat módszertani nehézségeit tovább fokozta a forrásanyag heterogén és gyakran töredékes volta.
A megyei hírszerzés első, 1979-ig tartó időszaka azonban így is világos képet nyújt arról, hogy a mindennapi élet mely területeire terjedt ki a figyelem. A dokumentumokból jól kirajzolódik az állambiztonság gondolkodásának belső logikája: a legapróbb magatartási jelenséget – egy kritikus megjegyzést, egy tanári véleményt vagy akár diákkori levelezést – is az ellenséges magatartás lehetséges előszobájaként értelmezték.
Jánosi Csongor történész a Securitate Hargita megyei tevékenységének kulcsdokumentumait ismertette a Csíki Székely Múzeumban
Fotó: Nagy Lilla
A megye 1977-es statisztikái a megfigyelési hálózat méretét is érzékeltetik – emelte ki Jánosi Csongor. A nyilvántartott 3899 személy döntő többsége alacsonyabb képzettségű munkavállaló volt, de jelentős arányban szerepeltek köztük tanárok, papok, jogászok, egészségügyi dolgozók és kulturális szereplők is. A Securitate a megfigyeltek köré kiterjedt informátori hálózatot épített, amelyben több száz beszervezett személy működött együtt különböző ügyosztályok felügyelete alatt. A megye kis létszáma miatt a tisztek túlterheltsége állandó volt: egy-egy operatív tiszt egyszerre több települést és számos ügykört felügyelt.
A tanári és diákközösségekben kialakuló csoportok, baráti körök és levelezések közül több is külön dossziét kapott. A csíkszeredai „101” csoport, az „Exaltata” vagy a „Hajasok” esete jól mutatja, milyen könnyen lehetett egy informális diákközösségből állambiztonsági „probléma”. Egy-egy magyarországi kapcsolat, tiltott rádióhallgatás vagy hazafiasnak értelmezett megnyilvánulás elegendő volt ahhoz, hogy a fiatalok szervezett megfigyelés alá kerüljenek. A tanárok és diákok tevékenységét több száz informátor követte, a vizsgálatok pedig gyakran fegyelmi javaslatokhoz vagy KISZ-vonalon tett lépésekhez vezettek.
A székelyföldi alkotótáborok, a népi motívumok túlságosan romantikusnak ítélt feldolgozása, a műtermek rendszeres látogatása vagy akár a kéziratok kritikája mind olyan elemek voltak, amelyek a titkosszolgálat számára gyanút kelthettek. A sajtó területén a „Snegovár” fedőnevű művelet évekig figyelte a Hargita szerkesztőségét, különös tekintettel a kulturális programok és írótalálkozók szereplőire.
A katolikus és protestáns lelkészek mellett az illegálisnak minősített felekezetek – köztük a Jehova Tanúi – is kiterjedt megfigyelés alatt álltak. A lelkipásztorok jelentős közösségi befolyása a Securitate szemében potenciális veszélyt jelentett, így a vallási élet eseményei rendszeresen szerepeltek a megyei jelentésekben.
Domokos Pál Péter, Engelleiter Károly vagy Kurkó Alajos esetei jól példázzák, hogy a személyes látogatás önmagában elegendő indok volt a konspiratív figyelésre. A határátlépéstől a hazautazásig minden mozgást dokumentáltak.
A Hargita egyik lapszáma, amely a Securitate éveken át tartó figyelmének központi célpontja volt
Fotó: Nagy Lilla
Az együttműködés a Milíciával mindvégig meghatározó maradt. A két szervezet közös akciói, a települések felosztása és a fejenkénti több községre kiterjedő ellenőrzés mutatja, milyen széles körű volt az állambiztonsági jelenlét a mindennapokban. A szigorítások 1977 végén újabb csúcspontra értek, amikor Nicolae Pleșiță altábornagy külön intézkedési programot vezetett be, amely nyíltan kimondta: az etnikai származás önmagában befolyásolja a hálózat megbízhatóságát, és a vegyes házasságok tagjai is gyanúsnak tekinthetők.
A Securitate működésének logikája nem engedte meg a társadalmi jelenségek árnyalt értelmezését: a kulturális önszerveződéstől a diákkori lázadásig mindenben politikai veszélyt látott. Hargita megye példája így nemcsak egy régió történetét mutatja be, hanem egy olyan rendszerszintű gyakorlat működését is, amely a romániai magyar közösség egészére kiterjedt, és amelynek nyomai a mai napig visszaköszönnek a fennmaradt iratok ezreiben.
A januári hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeum Bethlen Gábor 1626-os ezüstgarasát választotta, amely a stabilitás üzenete.
Van film, amelyet megnézünk, és van film, amely eseménnyé válik. A Magyar menyegző csíkszeredai vetítése az utóbbiak közé tartozott: közösségi önvizsgálat volt, ahol a vásznon megjelenő hagyomány és a nézőtéren ülő közönség egymásra ismert.
A teremtett világ szépségét mindig meg kell mutatnunk – véli Káel Csaba, a Magyar menyegző rendezője, akivel a magyar néptánc, népzene erejét és egy szerelem történetét egybesodró film csíkszeredai vetítésén beszélgettünk.
Mi történik akkor, amikor egy könyvbemutatón nem az a kérdés, hogy „miről szól a kötet”, hanem az, hogy mit kezdünk azzal a világgal, amelyben megszületett? Király Zoltán új kötetének csíkszeredai bemutatója az irodalom határain túl vezetett.
Új fejezetet nyit a NÉKED: megjelent a Sodor a szél, a zenekar első nagylemeze. A címadó dal videóklipje már látható, ami előrevetíti azt az irányt, amerre az erdélyi zenekar a következő időszakban halad.
Mit tehetnek azok a szülők, akik napi szinten azzal szembesülnek, hogy nem ismerik a gyermekük online világát? És mit tehetnekEgy új, rövidfilmes sorozat erre keres gyakorlati, ítélkezésmentes válaszokat.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozatának keretében Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatják be Király Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító Matróziskola című verseskötetét.
Számos erdélyi író, költő, tudós, művész, kutató kerek születési évfordulójára emlékezünk 2026-ban. Az emlékezés pedig alkalmat nyújt arra is, hogy életművükkel, hagyatékukkal behatóbban foglalkozzunk.
Történészekből és irodalomkutatókból álló tényfeltáró bizottság alakult a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány és a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) között létrejött szakmai együttműködési megállapodás eredményeként.
1926-ban Nikola Tesla úgy beszélt a jövőről, mintha már járt volna benne. Száz évvel később, 2026-ban újraolvasva interjúját, meglepően sok jóslata vált valóra.
1 hozzászólás