
A kert szellemi atyja, Csaba testvér áldotta meg a kopjafát – és vele együtt a múltat, amely jövőt teremt
Fotó: Nagy Lilla
Két gyógynövényes örökség, két életmű kapott kopjafát a Székelyföldi GyógynövényNap jubileumán. Szabó György és Macalik Ernő emléke a kertben él tovább – ott, ahol a remény, az áldás és a közösség minden évben újraéled.
2025. július 14., 15:362025. július 14., 15:36
A Kájoni Herbáriumkert fái között, a virágzó gyógynövények illatában állt meg az idő egy rövid pillanatra – ott, ahol emlékezni és ünnepelni gyűlt össze a közösség. A Székelyföldi GyógynövényNap jubileumi, tizedik alkalma különös jelentést hordozott: egy kopjafát avattak a magyar gyógynövényes hagyomány két kivételes alakja, Szabó György (Gyuri bácsi) és Macalik Ernő tiszteletére.
A rendezvény kezdetén Szabó Éva, a program egyik házigazdája nehezen találta a szavakat. Nemcsak az egybegyűltek előtt remegett meg a hangja, hanem a szívében is.
– fogalmazott. Szavait egyszerre övezte szeretet és fájdalom, emlékezés és hála. A remény évében, ahogyan Böjte Csaba ferencrendi szerzetes is nevezte 2025-öt, a gyógynövények csendes ereje és azok hagyományának őrzői adnak ma is kapaszkodót. „Ha megszagolok egy levendulát, leszedek egy szem ribizlit, akkor azt érzem: nem tehetem, hogy ne legyen remény.”
Szavakkal küszködve, szívvel beszélve – Szabó Éva házigazdaként emlékezett az elmúlt évtized gyógynövényes ünnepeire
Fotó: Nagy Lilla
A két egykori füvesember örökségét nemcsak a növények őrzik, hanem a gyermekeik is. Meghatott, mégis emelkedett szavakkal szólt Lopes-Szabó Zsuzsa, Gyuri bácsi lánya, aki nem készült beszéddel, mégis mintha a kert is vele emlékezett volna. Felidézte az első gyógynövényes napot, amikor édesapjával együtt, izgatottan várták, hányan jönnek el. Akkor harmincan voltak – ma százak.
Szavai közben feltárult egy másik történet is: Gyuri bácsi Erdély-szerelme. „80 évesen járt itt először, az volt a születésnapi ajándéka a családtól. Csíksomlyó onnantól kezdve megkerülhetetlen lett az életében.” Ma már e szent hely része ő maga is, szívével, lelkével ott van minden levél rezdülésében.
Macalik Kunigunda, Macalik Ernő lánya, mélyen hívő emberként emlékezett. Édesapját olyan emberként idézte fel, aki
A gyógynövényekről szóló ismereteit nem titkolta el, hanem megosztotta. Tudását, hitét, életérzését másoknak adta – nagylelkűen, őszintén. „Nemcsak emlékét őrizzük, hanem bennünk, utódaiban él tovább. Mert amit a szívével látott, azt megőrizte, és továbbadta Isten gyermekeinek.”
Gyuri bácsi lányaként és örököseként Lopes-Szabó Zsuzsa idézte fel az első találkozásokat Székelyfölddel – és a ma is élő szeretetet
Fotó: Nagy Lilla
Szabó Éva visszaemlékezett a teaház avatására, amikor még csak álom volt a gyógynövénykert, amit Csaba testvér álmodott meg. Kishitűségét a valóság győzte le: „amit kimond, az valóra válik” – mondta. A hideg teaházban forró gyógyteát kortyolva érezte először, hogy valami láthatatlan, de valóságos kötelék fűzi őt ehhez a helyhez. Említést tett a járvány időszakáról is, amikor még a lezárt határok sem tudták visszatartani. A munkatársakat, Lakatos Márkot, Kelemen Gabriellt és Balázs Zsókát a közös munka példátlan erejével idézte fel: „Nem tettünk ígéreteket, csak tettük a dolgunkat”. Megható volt, ahogy kimondta:
Azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy amikor azt látta, Gyuri bácsi állva végigkísérte az eseményt, ő sem panaszkodhatott derékfájásra – az ő példája iránytű marad.
Lakatos Márk mesteroktató, szakmai vezető szavait a hála és emlékezés vezette. Felidézte azt az őszi napot 2013-ból, amikor először járt Székelyföldön Gyuri bácsi oldalán. Egy régi fotó kapcsán így fogalmazott:
A gyógynövényeket pedagógiai eszközként használó álomról mesélt, amely Csaba testvér kérésére született. Ő az egyetemi kertészetből palántákat hozott, önkéntesekkel együtt ültettek – gyerekekkel közösen, hogy tanulják meg, honnan jön a tea, ami a csészéjükben gőzölög. A hitről, a reményről és a szívből végzett munkáról szóltak zárómondatai – arról, hogyan válhat a munka hivatássá, örömmé.
„Ha élni akarunk, dolgozni fogunk” – idézte Kós Károlyt Macalik Arnold, édesapja, Macalik Ernő életművét továbbgondolva
Fotó: Nagy Lilla
Balázs Zsóka, a csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központ vezetője, a rendezvény házigazdája, programkoordinátor a kert történetét idézte meg. Elmondta, hogy mikor először megérkeztek, tizenöt idegen növény nőtt a kertben, köztük egy kétméteres apróbojtorján. Kiderült: Macalik Ernő bácsi ültette őket – kísérletként. Zsóka úgy látja,
Ő maga az örök „jövök-megyek” lendületével van jelen, míg Gyuri bácsi türelme alapot adott minden fejlődéshez. „Ezt szeretném továbbadni a gyerekeimnek is – még nem vagyok bölcs, de talán leszek.”
Kelemen Gabriell producert, kreatív koordinátort az a szellemiség tartotta meg, amit a hely, az emberek és a közösen kimondott jó szavak jelentenek. „Amit beszélünk, az valóra válik” – mondta.
Felidézte, hogyan indultak tíz éve, miként hívtak ide olyan előadókat, akik nemcsak egyszeri vendégek, hanem visszatérő társak lettek. Végezetül meghívta Csaba testvért, hogy áldja meg a kopjafát – és velünk együtt mindazt, amit ez a közösség jelent.
A szertartás zárásaként megszólalt Macalik Arnold is, Macalik Ernő fia. Apja örökségéről beszélt – arról, hogyan látta édesapja egy dokumentumfilmben, hogy egy gyermekotthon gyógynövényeket gyűjt, hogy fenntartsa magát. Ez a látomás inspirálta őt arra, hogy herbáriumot alapítson. „Ha élni akarunk, dolgozni fogunk” – idézte Kós Károlyt. Innen indult minden – és ma már itt állunk egy közösségben, emlékezve és továbbálmodva azt, ami akkor még csak mag volt.
Macalik Ernő lánya, Kunigunda a hit és a szolgálat erejéről szólt – arról, hogyan él tovább édesapja öröksége a szívekben
Fotó: Nagy Lilla
A kopjafa nemcsak emlékjel. Nemcsak emel, hanem összeköt – múltat és jövőt, földet és eget.
A megemlékezés végén Böjte Csaba testvér áldotta meg a kopjafát. A jelenlevők csendben, meghatottan álltak, és talán egyszerre gondoltak arra, amit Szabó Éva is kimondott: „Ha tudomásul vesszük, ha nem – a remény az, ami idehoz minket minden évben.”
Az élő állat minősége, súlya, de a hús szerkezete is számít, a fűszereket apróra darálják vagy darabolják, aztán gyúrják, töltik, sütik és füstölik a kolbászt, majd jóízűen elfogyasztják. De mi alapján értékel a zsűri egy megmérettetésen?
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
A korai felmelegedés idén gyorsan felébresztette a természetet, az utóbbi évekhez képest szokatlanul hamar. A tavasz érkezése számtalan apró jelből kiolvasható, ilyenkor még finom, szinte észrevétlen változások árulkodnak róla.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A reggeli olvasás ritkán kér többet pár nyugodt percnél. Egy joghurtos smoothie ilyenkor nemcsak ital, hanem kísérő: krémes, friss és pont elég könnyű ahhoz, hogy ne vonja el a figyelmet a történetről.
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Reggelire egy igazi desszert, ebédre egy bűntudatmentes lasagne, végül pedig egy könnyed, friss saláta vacsorára. A jól ismert fogások újragondolva jelennek meg, úgy, hogy közben ízben és élményben sem kell kompromisszumot kötnünk.
A korhelyleves a nevét onnan kapta, hogy a mulatozások, lakomázások után jólesik a gyomornak ez a savanykás ízű étel.
szóljon hozzá!