Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.
Felvonulást szerveztek Bukarestben a Colectiv-tűzben 10 évvel ezelőtt elhunyt áldozatok emlékére, csütörtök este.
„Magyar, szavad világ értse: / Anyanyelvünk létünk vére” – írta Bartis Ferenc az Utószó című versében. Ugyan e sorokat nem az 1956-os események inspirálták, a forradalom erdélyi történetéhez annál inkább kapcsolódik. Sántha Attilával beszélgettünk.
„Hazahoztam önöknek valakit, aki gondolatban egyébként innen soha nem szakadt el” – ezzel indította könyvbemutatóját és előadását Fráter Olivér történész, aki Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának meghívására érkezett Csíkszeredába.
Az aradi vértanúk nem csak tizenhárom név – mind külön egyéniség volt, saját sorssal, politikai nézetekkel. Hermann Róbert történész szerint a kutatások ma már feltárják a csoport mögött rejlő arcokat, személyes sorsokat és az új részleteket is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
Nem egyforma emlékeket őrzünk az iskolakezdésről: van, akiben szorongás maradt, van, akiben a közösség ereje, és van, akiben a felfedezés öröme. Mégis közös bennük, hogy mind megőrizzük az első nap nyomát.
Két gyógynövényes örökségnek, két életműnek állítottak kopjafát a Székelyföldi GyógynövényNap jubileumán. Szabó György és Macalik Ernő emléke a kertben él tovább – ott, ahol a remény, az áldás és a közösség minden évben újraéled.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.