
Fotó: Pinti Attila
„Magyar, szavad világ értse: / Anyanyelvünk létünk vére” – írta Bartis Ferenc az Utószó című versében. Ugyan e sorokat nem az 1956-os események inspirálták, a forradalom erdélyi történetéhez annál inkább kapcsolódik. Ugyanis a költő ezt a verset olvasta fel a Házsongárdi temetőben november elsején, amiért többéves börtönbüntetést kapott. De mit őriz ma az emlékezet, és hogyan válik a nyelvjárás az identitás megmaradásának egyik fontos menedékévé? Sántha Attila költővel beszélgettünk.
2025. október 23., 12:582025. október 23., 12:58
– Marchut Réka történész azt mondta, hogy „március 15. tudja a leginkább összekovácsolni a magyarságot, október 23. a legkevésbé, augusztus 20. pedig valahol a kettő között foglal helyet”. Mit gondolsz erről, milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban Székelyföldön?
– Nálunkfelé 1989 előtt nyilván nem lehetett hallani az iskolában az 1956-os forradalomról, ami kevés információval rendelkeztünk, azt a Szabad Európa Rádióból szereztük be. Kissé olyan volt, mint a távolba szakadt testvérek bizonyára hősies, ám minket kevésbé érintő küzdelme. Csak a ’89-es változások után lehetett többet megtudni, ekkor derült ki, hogy bizony Erdélyben is voltak a magyarországi felkelőkkel szimpatizáló megmozdulások, annak résztvevőit pedig a lehető legsúlyosabban megbüntették. Ám minderről mai napig csak az tud, akit érdekel a téma: a többség udvariasan elmegy, vagy el sem megy az október 23-ai megemlékezésekre, és ennyi.
Sántha Attila
– Milyen szerepet játszik a székely közösség emlékezete az identitás megőrzésében, és milyen eszközökkel lehet ezt a hagyományt a mindennapokban továbbadni?
– Ha általánosabban nézzük a kérdést, akkor nyilvánvaló, hogy a közösségi emlékezetet tovább kell vinni.
A közösségi emlékezet ugyanis valós eseményekre épül – ha ez megszakad, akkor ki vagyunk téve mindenféle, központilag konstruált ideológia támadásának. Elég sokféleképpen lehet továbbadni, kezdve azzal, hogy nem fogadjuk el az iskolában ránk oktrojált nézetet, miszerint a nyelvjárás rossz, az irodalmi nyelv jó – és nem törjük ki a nyelvünket, hanem éltetjük a nyelvjárást mint őseink egyik legbecsesebb örökségét. A tapasztalatom az, hogy aki „kitöri a nyelvit”, az mindenféle disznóságra képes. Én ezért használom számos írásomban a nyelvjárást, ezért próbáltam az Ágtól ágig című verskötetemben a család történetét hetedízig visszamenően megírni a fennmaradt történetek, emlékezetfoszlányok alapján.
Fotó: László Ildikó
– S hogyan látjuk, látja a székely közösség az 1956-os forradalmat?
– 1956-ban a székely falvak többségében még nemhogy rádió, de villany sem volt, és az emberek amúgy is a kollektivizálással voltak elfoglalva. A székelyek képzeletét sokkal inkább megfogták a Pusztai, Jeges, Dézsi-féle betyárok, akik ott voltak mellettünk, s akikről mindenkinek volt egy története (a szüleimnek is).
Ma viszont büszke vagyok arra, hogy egy nép, méghozzá az én népem határontúli része szembe mert szállni a Szovjetunióval, még ha rövid időre is. A kommunizmus és a nácizmus között semmi különbséget nem látok, úgyhogy ezt az erkölcs győzelmének tartom, még ha el is bukott a forradalom szerintem egyetlen megengedett formája, az ellenforradalom. Az utópia megvalósítása érdekében születő forradalom hülyeség; az ellenforradalom visszaállítja a szerves fejlődés lehetőségét.

Mire emlékezünk augusztus 20-án, és mit jelent mindez Erdélyben? Marchut Réka történésszel arról beszélgettünk, hogyan változott az ünnep értelmezése a történelem során.
A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.
A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.
Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.
Absztrakt gesztusok, belső látomások, közösségi alkotás, formabontó performanszok, határokat nem ismerő kísérletezés: Márkos András művészete egyszerre személyes vallomás és világértelmező útkeresés. Munkái pedig ezúttal hazatértek.
A Túl közel csíkszeredai vetítése után nem maradt kényelmes távolság. A film főszereplője élőben mondta ki azt, amit sokan titokként cipelnek. A nézők ráébredtek: a bántalmazás nem mások története, hanem a társadalom közös kudarca.
A hosszú éveken át tartó csend után ismét közös kiállítással jelentkeztek a csíki alkotók: az Őszi szalon nem nosztalgia, hanem új kezdet. Kijelentés arról, hogy a helyi művészetnek van mondanivalója, lendülete és jövőképe.
Iratok, nevek, árnyékok: egy megye a célkeresztben. A Securitate figyel, mindent, mindenkit. Magyar szó? Jelentés. Kapcsolat? Kockázat. Hétköznapból dosszié lesz. A rendszer szemében egy egész közösség a gyanú oka. És ez csak a kezdet.
Szenvedélyesen megy a szépség után, és megadja a nőknek azt, amire valójában vágynak. De miért, vagy mi ellen küzd Don Juan? És mi az ő tragédiája? Kiliti Krisztián rendezővel beszélgettünk a közelgő donjuan bemutatója apropóján.
Bemutatóra készül a Tomcsa Sándor Színház társulata: november 26-án a donjuan című stúdióelőadást tekinthetik meg a nézők a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban. A produkció alkotói sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről.
Telt házas színházi előadások, kiállítás és könyvbemutató – a miskolci Határtalan Napok rendezvénysorozat meghívottja ezúttal Csíkszereda volt.
szóljon hozzá!