Fotó: Pinti Attila
„Magyar, szavad világ értse: / Anyanyelvünk létünk vére” – írta Bartis Ferenc az Utószó című versében. Ugyan e sorokat nem az 1956-os események inspirálták, a forradalom erdélyi történetéhez annál inkább kapcsolódik. Ugyanis a költő ezt a verset olvasta fel a Házsongárdi temetőben november elsején, amiért többéves börtönbüntetést kapott. De mit őriz ma az emlékezet, és hogyan válik a nyelvjárás az identitás megmaradásának egyik fontos menedékévé? Sántha Attila költővel beszélgettünk.
2025. október 23., 12:582025. október 23., 12:58
– Marchut Réka történész azt mondta, hogy „március 15. tudja a leginkább összekovácsolni a magyarságot, október 23. a legkevésbé, augusztus 20. pedig valahol a kettő között foglal helyet”. Mit gondolsz erről, milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban Székelyföldön?
– Nálunkfelé 1989 előtt nyilván nem lehetett hallani az iskolában az 1956-os forradalomról, ami kevés információval rendelkeztünk, azt a Szabad Európa Rádióból szereztük be. Kissé olyan volt, mint a távolba szakadt testvérek bizonyára hősies, ám minket kevésbé érintő küzdelme. Csak a ’89-es változások után lehetett többet megtudni, ekkor derült ki, hogy bizony Erdélyben is voltak a magyarországi felkelőkkel szimpatizáló megmozdulások, annak résztvevőit pedig a lehető legsúlyosabban megbüntették. Ám minderről mai napig csak az tud, akit érdekel a téma: a többség udvariasan elmegy, vagy el sem megy az október 23-ai megemlékezésekre, és ennyi.
Sántha Attila
– Milyen szerepet játszik a székely közösség emlékezete az identitás megőrzésében, és milyen eszközökkel lehet ezt a hagyományt a mindennapokban továbbadni?
– Ha általánosabban nézzük a kérdést, akkor nyilvánvaló, hogy a közösségi emlékezetet tovább kell vinni.
A közösségi emlékezet ugyanis valós eseményekre épül – ha ez megszakad, akkor ki vagyunk téve mindenféle, központilag konstruált ideológia támadásának. Elég sokféleképpen lehet továbbadni, kezdve azzal, hogy nem fogadjuk el az iskolában ránk oktrojált nézetet, miszerint a nyelvjárás rossz, az irodalmi nyelv jó – és nem törjük ki a nyelvünket, hanem éltetjük a nyelvjárást mint őseink egyik legbecsesebb örökségét. A tapasztalatom az, hogy aki „kitöri a nyelvit”, az mindenféle disznóságra képes. Én ezért használom számos írásomban a nyelvjárást, ezért próbáltam az Ágtól ágig című verskötetemben a család történetét hetedízig visszamenően megírni a fennmaradt történetek, emlékezetfoszlányok alapján.
Fotó: László Ildikó
– S hogyan látjuk, látja a székely közösség az 1956-os forradalmat?
– 1956-ban a székely falvak többségében még nemhogy rádió, de villany sem volt, és az emberek amúgy is a kollektivizálással voltak elfoglalva. A székelyek képzeletét sokkal inkább megfogták a Pusztai, Jeges, Dézsi-féle betyárok, akik ott voltak mellettünk, s akikről mindenkinek volt egy története (a szüleimnek is).
Ma viszont büszke vagyok arra, hogy egy nép, méghozzá az én népem határontúli része szembe mert szállni a Szovjetunióval, még ha rövid időre is. A kommunizmus és a nácizmus között semmi különbséget nem látok, úgyhogy ezt az erkölcs győzelmének tartom, még ha el is bukott a forradalom szerintem egyetlen megengedett formája, az ellenforradalom. Az utópia megvalósítása érdekében születő forradalom hülyeség; az ellenforradalom visszaállítja a szerves fejlődés lehetőségét.
Mire emlékezünk augusztus 20-án, és mit jelent mindez Erdélyben? Marchut Réka történésszel arról beszélgettünk, hogyan változott az ünnep értelmezése a történelem során.
A színek, formák és ritmusok belső harmóniájából születő képek világába hív Nagy Szidónia Éva új tárlata a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A fegyelmezett játék mögött mély belső béke és az önazonosság keresése rajzolódik ki.
„Az éneklés olyan, mint a vetés” – vallja Bíró János, a Csíksomlyói Kegytemplom Kórusának karnagya. A 25 éve működő énekkar hétről hétre közösséget épít, és bizonyítja, hogy az ének nemcsak hang, hanem hála, öröm és a lélek nyelve.
A két UNITER-díjjal elismert III. Richárd című előadásával érkezik Csíkszeredába a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A különleges, rockkoncerttel ötvözött Shakespeare-dráma kedd este látható a Szakszervezetek Művelődési Házában.
A költészet és a zene finom szövete fonódik össze a Mondjad, Atikám! estjén, ahol Vecsei H. Miklós és Balla Gergely közösen idézik meg József Attila világát — most az erdélyi közönség előtt.
A kis magyar világ mindössze négy évig tartott, de egy nemzedék emlékezetében ma is él. Márika néni visszaemlékezett a háború alatti oktatásra, a magyarországi tanítónőre, és azokra az évekre, amikor a tudás és az emberség volt a legnagyobb kincs.
„Hazahoztam önöknek valakit, aki gondolatban egyébként innen soha nem szakadt el” – ezzel indította könyvbemutatóját és előadását Fráter Olivér történész, aki Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának meghívására érkezett Csíkszeredába.
A szép számban összegyűlt pályatársai, barátai, tisztelői körében nyitották meg Siklódy Ferenc közel négyszáz rézkarcot tartalmazó kiállítását a Csíki Székely Múzeumban. A portrék sorát az ábrázolt alkotók eredeti alkotásai teszik megközelíthetőbbé.
A közösségi média ma már a kamaszok mindennapjainak a természetes része. A megosztott tartalmak azonban nem csupán szórakozást nyújthatnak, hanem szorongást is kiválthatnak, amely hatással lehet az önértékelésükre és az önbecsülésükre.
A csíkszeredai Mikó-vár falai között nyílik kiállítás Siklódy Ferenc grafikus 26 éven át formálódó monumentális sorozatából: a székelyföldi képzőművészek arcképcsarnoka. A közel négyszáz portré a régió művészeit és kulturális örökségét idézi meg.
Szabó T. Anna új novelláskötete, az Erősebb nálam egyszerre szól a vágyról és a belső erőről. A Margó Irodalmi Fesztiválon Nyáry Krisztiánnal beszélgetve a szerző kimondta: minden vágyban ott rejtőzik a szégyen, a félelem és az isteni szikra.
szóljon hozzá!