
Fotó: Pinti Attila
„Magyar, szavad világ értse: / Anyanyelvünk létünk vére” – írta Bartis Ferenc az Utószó című versében. Ugyan e sorokat nem az 1956-os események inspirálták, a forradalom erdélyi történetéhez annál inkább kapcsolódik. Ugyanis a költő ezt a verset olvasta fel a Házsongárdi temetőben november elsején, amiért többéves börtönbüntetést kapott. De mit őriz ma az emlékezet, és hogyan válik a nyelvjárás az identitás megmaradásának egyik fontos menedékévé? Sántha Attila költővel beszélgettünk.
2025. október 23., 12:582025. október 23., 12:58
– Marchut Réka történész azt mondta, hogy „március 15. tudja a leginkább összekovácsolni a magyarságot, október 23. a legkevésbé, augusztus 20. pedig valahol a kettő között foglal helyet”. Mit gondolsz erről, milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban Székelyföldön?
– Nálunkfelé 1989 előtt nyilván nem lehetett hallani az iskolában az 1956-os forradalomról, ami kevés információval rendelkeztünk, azt a Szabad Európa Rádióból szereztük be. Kissé olyan volt, mint a távolba szakadt testvérek bizonyára hősies, ám minket kevésbé érintő küzdelme. Csak a ’89-es változások után lehetett többet megtudni, ekkor derült ki, hogy bizony Erdélyben is voltak a magyarországi felkelőkkel szimpatizáló megmozdulások, annak résztvevőit pedig a lehető legsúlyosabban megbüntették. Ám minderről mai napig csak az tud, akit érdekel a téma: a többség udvariasan elmegy, vagy el sem megy az október 23-ai megemlékezésekre, és ennyi.
Sántha Attila
– Milyen szerepet játszik a székely közösség emlékezete az identitás megőrzésében, és milyen eszközökkel lehet ezt a hagyományt a mindennapokban továbbadni?
– Ha általánosabban nézzük a kérdést, akkor nyilvánvaló, hogy a közösségi emlékezetet tovább kell vinni.
A közösségi emlékezet ugyanis valós eseményekre épül – ha ez megszakad, akkor ki vagyunk téve mindenféle, központilag konstruált ideológia támadásának. Elég sokféleképpen lehet továbbadni, kezdve azzal, hogy nem fogadjuk el az iskolában ránk oktrojált nézetet, miszerint a nyelvjárás rossz, az irodalmi nyelv jó – és nem törjük ki a nyelvünket, hanem éltetjük a nyelvjárást mint őseink egyik legbecsesebb örökségét. A tapasztalatom az, hogy aki „kitöri a nyelvit”, az mindenféle disznóságra képes. Én ezért használom számos írásomban a nyelvjárást, ezért próbáltam az Ágtól ágig című verskötetemben a család történetét hetedízig visszamenően megírni a fennmaradt történetek, emlékezetfoszlányok alapján.
Fotó: László Ildikó
– S hogyan látjuk, látja a székely közösség az 1956-os forradalmat?
– 1956-ban a székely falvak többségében még nemhogy rádió, de villany sem volt, és az emberek amúgy is a kollektivizálással voltak elfoglalva. A székelyek képzeletét sokkal inkább megfogták a Pusztai, Jeges, Dézsi-féle betyárok, akik ott voltak mellettünk, s akikről mindenkinek volt egy története (a szüleimnek is).
Ma viszont büszke vagyok arra, hogy egy nép, méghozzá az én népem határontúli része szembe mert szállni a Szovjetunióval, még ha rövid időre is. A kommunizmus és a nácizmus között semmi különbséget nem látok, úgyhogy ezt az erkölcs győzelmének tartom, még ha el is bukott a forradalom szerintem egyetlen megengedett formája, az ellenforradalom. Az utópia megvalósítása érdekében születő forradalom hülyeség; az ellenforradalom visszaállítja a szerves fejlődés lehetőségét.

Mire emlékezünk augusztus 20-án, és mit jelent mindez Erdélyben? Marchut Réka történésszel arról beszélgettünk, hogyan változott az ünnep értelmezése a történelem során.
Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.
Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
Önfeledt szánkózásra, netán kivágott tüzifa vagy az elejtett vad hazaszállítására használhatták? A Csíki Székely Múzeumban a februári hónap tárgya egy lócsontból készült szántalp a 17. századból.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
Közös miniévadot szervezett a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház: február 5-8. között a két intézmény előadásait tűzték műsorra, és megtartották a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját is.
Mi történik a testtel, amikor az idő nem múlik tovább? Mit őriz meg az arc, ha nincs történet? Verebes György kiállítása ott kezdődik, ahol a magyarázatok elfogynak.
Sebestyén Róbert Dichotómia című kiállítása nem tárgyakat mutat be, hanem állapotokat. Anyag és szellem, múlt és jelen, csend és belső feszültség feszül egymásnak egy olyan térben, ahol a szobrászat meditációvá válik.
Verebes György Munkácsy-díjas festőművész Az idő teste című kiállítását 2026. február 5-én nyitják meg a csíkszeredai Mikó-várban. A tárlat az idő, a test és az észlelés festészeti összefüggéseit vizsgálja.
Martin McDonagh Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró, filmrendező, forgatókönyvíró Leenane-trilógiájának második darabját próbálják a Tomcsa Sándor Színházban. A koponya című drámát Barabás Árpád rendezi, vele beszélgettünk.
szóljon hozzá!