
Fotó: Pinti Attila
„Magyar, szavad világ értse: / Anyanyelvünk létünk vére” – írta Bartis Ferenc az Utószó című versében. Ugyan e sorokat nem az 1956-os események inspirálták, a forradalom erdélyi történetéhez annál inkább kapcsolódik. Ugyanis a költő ezt a verset olvasta fel a Házsongárdi temetőben november elsején, amiért többéves börtönbüntetést kapott. De mit őriz ma az emlékezet, és hogyan válik a nyelvjárás az identitás megmaradásának egyik fontos menedékévé? Sántha Attila költővel beszélgettünk.
2025. október 23., 12:582025. október 23., 12:58
– Marchut Réka történész azt mondta, hogy „március 15. tudja a leginkább összekovácsolni a magyarságot, október 23. a legkevésbé, augusztus 20. pedig valahol a kettő között foglal helyet”. Mit gondolsz erről, milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban Székelyföldön?
– Nálunkfelé 1989 előtt nyilván nem lehetett hallani az iskolában az 1956-os forradalomról, ami kevés információval rendelkeztünk, azt a Szabad Európa Rádióból szereztük be. Kissé olyan volt, mint a távolba szakadt testvérek bizonyára hősies, ám minket kevésbé érintő küzdelme. Csak a ’89-es változások után lehetett többet megtudni, ekkor derült ki, hogy bizony Erdélyben is voltak a magyarországi felkelőkkel szimpatizáló megmozdulások, annak résztvevőit pedig a lehető legsúlyosabban megbüntették. Ám minderről mai napig csak az tud, akit érdekel a téma: a többség udvariasan elmegy, vagy el sem megy az október 23-ai megemlékezésekre, és ennyi.
Sántha Attila
– Milyen szerepet játszik a székely közösség emlékezete az identitás megőrzésében, és milyen eszközökkel lehet ezt a hagyományt a mindennapokban továbbadni?
– Ha általánosabban nézzük a kérdést, akkor nyilvánvaló, hogy a közösségi emlékezetet tovább kell vinni.
A közösségi emlékezet ugyanis valós eseményekre épül – ha ez megszakad, akkor ki vagyunk téve mindenféle, központilag konstruált ideológia támadásának. Elég sokféleképpen lehet továbbadni, kezdve azzal, hogy nem fogadjuk el az iskolában ránk oktrojált nézetet, miszerint a nyelvjárás rossz, az irodalmi nyelv jó – és nem törjük ki a nyelvünket, hanem éltetjük a nyelvjárást mint őseink egyik legbecsesebb örökségét. A tapasztalatom az, hogy aki „kitöri a nyelvit”, az mindenféle disznóságra képes. Én ezért használom számos írásomban a nyelvjárást, ezért próbáltam az Ágtól ágig című verskötetemben a család történetét hetedízig visszamenően megírni a fennmaradt történetek, emlékezetfoszlányok alapján.
Fotó: László Ildikó
– S hogyan látjuk, látja a székely közösség az 1956-os forradalmat?
– 1956-ban a székely falvak többségében még nemhogy rádió, de villany sem volt, és az emberek amúgy is a kollektivizálással voltak elfoglalva. A székelyek képzeletét sokkal inkább megfogták a Pusztai, Jeges, Dézsi-féle betyárok, akik ott voltak mellettünk, s akikről mindenkinek volt egy története (a szüleimnek is).
Ma viszont büszke vagyok arra, hogy egy nép, méghozzá az én népem határontúli része szembe mert szállni a Szovjetunióval, még ha rövid időre is. A kommunizmus és a nácizmus között semmi különbséget nem látok, úgyhogy ezt az erkölcs győzelmének tartom, még ha el is bukott a forradalom szerintem egyetlen megengedett formája, az ellenforradalom. Az utópia megvalósítása érdekében születő forradalom hülyeség; az ellenforradalom visszaállítja a szerves fejlődés lehetőségét.

Mire emlékezünk augusztus 20-án, és mit jelent mindez Erdélyben? Marchut Réka történésszel arról beszélgettünk, hogyan változott az ünnep értelmezése a történelem során.
Kék szívek lengtek a csíkszeredai Központi Park fáin április 2-án: csendes, mégis erőteljes közösségi gesztussal hívták fel a figyelmet az autizmusra. Üzenetek, jelenlét és megértés – egy délelőtt, ahol a különbözőség láthatóvá vált.
Milyen is a szerelem? Vak, bolond, ravasz? És milyen az, amikor több mint négyszáz éves szövegeket modern zenei köntösbe burkolnak? Az Ineffable The Shakespearience Evolution albuma kapcsán Prohászka-Rád Boróka irodalomtudóssal beszélgettünk.
A benti falmászás sokaknak látványos sport, valójában azonban jóval több ennél: fejlesztő és akár terápiás eszköz is lehet. A fal különböző nehézségű útvonalakat kínál, így kezdők és haladók egyaránt megtalálják benne a kihívást.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Azok a jó mesék, amelyek megőriztek valamit aktualitásukból, tehát örökérvényű tanulságokkal bírnak – véli Dávid Péter rendező, akivel a bábszínház világnapja és Janikovszky Éva születésének centenáriuma apropóján beszélgettünk.
Nem így kezdődik egy kiállításmegnyitó. Egy mondattal azonban minden megváltozott: Halász Péter aznap reggel meghalt. Csíkszeredában az életmű bemutatása egy időben vált búcsúvá és végleges lezárássá. A kör bezárult.
szóljon hozzá!