A közös történelmi emlékezés lehetősége

Ez a kérdés nyilván akkor vált kardinálissá, amikor a történelmi Magyarország szétbomlott, így maga a magyar államiság is megváltozott, és az ahhoz való viszonyulás is. A román állam szemében augusztus 20-ának a megünneplése egyet jelentett az irredentizmussal, amit tiltottak. 1918 után a szentistváni állameszme úgy élt tovább, hogy közben már nem volt szentistváni Magyarország, de erről a történelmi Magyarországról nem mondtak le sem a Csonka-Magyarország határain belül, sem azon kívül, tehát Erdélyben sem. A két világháború között Erdélyben az ünnepre való megemlékezés a Magyarországhoz való visszatérés vágyát fejezte ki.

Mindezt csak akkor értjük meg, ha hozzátesszük, hogy 1926-ig a magyar hivatalos külpolitikának nem volt része a revizionizmus. Ebben a helyzetben augusztus 20-a nem tölthetett be jelentős szerepet, a birodalom egységét szimbolizáló szentistváni gondolat revíziós tartalma még nem aktualizálódhatott. 1926-ban emlékezett meg az ország a mohácsi csatavesztés 400. évfordulójáról, ami augusztus 29-én van, és a politikai diskurzusban és a közbeszédben is Mohácsot és Trianont össze lehetett kötni, és a szentistváni állameszmét újraéleszteni. 1927-től pedig erőteljes, nyílt revizionista politika kezdődött, így töltődött meg újra tartalommal augusztus 20-a is, ehhez tudott kapcsolódni a határon túli magyarság is, és erre reagáltak egyre idegesebben a szomszédos államok kormányzatai is. 1930 pedig Szent Imre-év volt, ami szintén lendületet adott az ünnepnek. Az 1930-as évek első felében a Szent István-napok pompája halványodott, és a sajtóban megjelent cikkek száma csökkent. Ennek oka részben az volt, hogy a Szent Imre-év grandiózussága nem folytatódhatott, de az is, hogy 1931 augusztusában Bethlen lemondása kötötte le az ország figyelmét.

Azzal sem tudott mit kezdeni, hogy a magyarok miért nem hivatkoznak Károly Róbertre, Mária Teréziára vagy Ferenc Józsefre. Érzéketlensége abban a tényben gyökerezett, hogy Romániának nem volt román uralkodócsaládból származó királya. A románoknak, így Bossynak is, természetesen elfogadhatatlan volt a szentistváni állameszméhez a revízió érdekében való ragaszkodás. 87 év távlatából mondhatjuk, hogy a szent István-kultusz azóta sem volt azon a csúcsponton, ahol 1938-ban.

Ha a három nemzeti ünnepet hasonlítjuk össze, akkor március 15. tudja a leginkább összekovácsolni a magyarságot, október 23. a legkevésbé, augusztus 20. pedig valahol a kettő között foglal helyet. A látványos, főként Budapesti és Debreceni események turistaként vonzzák az erdélyi magyarokat is.

– Mit tud nyújtani Szent István alakja a mai közösségek számára, amelyek már nem feltétlenül kötődnek sem vallási, sem állameszmei alapon a történeti emlékhelyekhez?

– Szent István alakja most is nemzeti szimbólum tud lenni. Abban a kontextusban mostanság is előszeretettel hivatkoznak rá, hogy a szentistváni állam egy befogadó állam volt, és azt vallotta, hogy a több nyelvű állam az erős állam. Ez természetesen jól hangzik és valóban volt Szent Istvánnak ilyen intelme, csak történetileg ott csúszik be a hiba a koncepcióba, hogy a szentistváni állam nem olyan értelemben volt többnemzetiségű állam, ahogy arra mi most gondolunk. Hiszen más volt a nemzetfelfogás. Az a nemzetfelfogás, amiben mi most élünk, a 18. század végétől kezdett kialakulni, és ezt nem lehet visszavetíteni Szent István korára.
Egy másik gondolat, ahogy mostanság Szent Istvánra hivatkozni szoktak, az a nyugat felé való orientációja. Szent István Magyarország iránytűjét nyugat felé állította. Bár a történelem során Magyarország többnyire kompország volt Kelet és Nyugat között, de államalapításkor István a nyugatot választotta.