Amikor a harangok az új évet hirdették – Márika néni 90 éve

– az új esztendő első perceiben, akárcsak Petőfi Sándor.

Egyszerű paraszti szülők első gyermekeként jött világra, később nyolc testvére született, a legkisebb testvére egyidős volt saját első gyermekével. Márikát kétéves korától az apai nagynénje, keresztmámija vette magához, aki – férjével együtt – gyermekeként szerette és nevelte őt.

Az iskolapadba 1940-ben ült be. Négy éven át egy Budapestről érkezett tanítónő tanította, aki egész életére meghatározó alak maradt számára. Tőle kapta a hitét és a Szűz Mária iránti tiszteletét, a nemzeti öntudat első magvait, valamint a magyar történelem és irodalom szeretetét – mindazt, amit aztán később ő maga is továbbadott gyermekeinek, abban a korban, amikor máshonnan ezekhez az értékekhez alig lehetett hozzáférni. A háború utáni évek nehézségei miatt nem volt lehetősége továbbtanulni, így hét osztály után a munka következett: segíteni kellett otthon, a ház körül, az állatokkal, a mezőn és az erdei kaszálókon.

Hálával beszél arról, hogy hosszú éveken át tanúja lehetett a világ változásainak: gyermekkorában még villanyáram sem volt, ma pedig egy apró készüléken keresztül láthatja és hallhatja unokáit, dédunokáját, bárhol is éljenek a világban. Az ő története egyszerre személyes emlék és élő történelem: egy élet, amely hidat ver a múlt egyszerűsége és a jelen csodái között. Emlékeit a Ligettel is megosztotta, tartsanak hát velünk hétről hétre.