A jó öreg asszony – Jókai Mór első gyásza
Fotó: Fortepan / Magyar Bálint
Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.
Nagy Lilla
2025. november 01., 10:392025. november 01., 10:39
2025. november 03., 12:072025. november 03., 12:07
November elején a fény más, mint az évben bármikor. Szűrtebb, tompább, csendesebb. A természet visszahúzódik, s ezzel együtt az emberi lélek is elkomorul, de nem föltétlen szomorúságában, inkább figyelmében. Mindenszentek és halottak napján nemcsak a hiány, hanem az emlékezés is középpontba kerül. Ekkor a múlt felé fordulunk, hogy újra és újra visszatekintsünk arra, ami már nincs.
A halálról szólni ritkán tudunk igazán, emberien. Jókai Mór azonban tudott. A 2025-ös Jókai-emlékév különösen jó alkalom arra, hogy újra elolvassuk Életemből című kötetének egyik rövid fejezetét, A jó öreg asszonyt. Azt a néhány oldalas írást, amelyben a halálról való beszéd minden irodalmi díszét levetve, tisztán, szelíden, gyermeki őszinteséggel jelenik meg.
A gyermeki látás mint a halál első iskolája
Jókai az elbeszélést egy korai, személyes emlékre építi: a gyermekkorában megtapasztalt első halálemlékére. A történet középpontjában egy öregasszony áll, aki a gondoskodás, a derű, az állandóság alakja. Az elbeszélő, aki még kisfiú, az ő árnyékában ismeri meg a világot. Amikor az öregasszony meghal, a halál nem mint esemény, hanem mint érthetetlen változás tör be az életébe.
A halál tehát nem tragikus, hanem abszurd: valami, amit a gyermek még nem tud elhelyezni a világ rendjében.
Jókai ezzel a gyermeki perspektívával egy különösen tiszta halálképet alkot: a halál itt még nem erkölcsi vagy vallási kérdés, hanem tapasztalati. Az elbeszélés nem filozofál, nem ítél, csak figyel, s ebben a figyelemben van a szöveg mélysége: a gyász első, nyelv előtti megértése.
A jóság halála: erkölcsi hiány a világban
A cím – A jó öreg asszony – már önmagában értelmezés. A „jó” jelző nem pusztán szeretetet, hanem erkölcsi minőséget jelöl: a világban jelen lévő jóság egyik forrását. A halál így nemcsak személyes veszteség, hanem erkölcsi hiány is, a szeretet, a gondoskodás, a figyelem hiánya.
A jóság eltűnése nem csak a gyermeket sújtja, hanem magát a közösséget is: egy világ lesz szegényebb. Ez az író mély humanizmusának alapja, vagyis az emberi élet értéke nem a hősiességben, hanem a mindennapi jóságban mérhető. A gyász itt tehát nem egyedi tragédia, hanem morális tapasztalat: amikor a „jó” eltűnik, a világ rendje is meginog. Jókai szelíden, mégis pontosan mutatja meg, hogyan válik a halál az emberi értékek tükrévé.
Jókai írásában az első gyász emléke jelenik meg
A hiány poétikája: Jókai elbeszélői eszközei
A halál ábrázolása ebben a szövegben különösen finom. Jókai nem mutatja meg magát az elmúlás pillanatát, nem írja le, milyen volt a test, a temetés, a sírás. Ehelyett a hiányt jeleníti meg, a mindennapokban érzékelhető csendet.
Az elbeszélés eszköztelen egyszerűsége szinte prózai: rövid mondatok, kevés jelző, sok közlés. De ez az egyszerűség nem nyelvi szegénység, hanem tudatos írói döntés: a szavak visszafogása felerősíti a kimondatlant. Az olvasó nem a halált látja, hanem a helyet, ahol a halál áthaladt.
Ez a technika – a hiány poétikája – ma is működik. A gyász ugyanis soha nem a történésben, hanem az utána következő csendben érhető tetten. Jókai így, a 19. századi próza eszközeivel, valójában azt teszi, amit a 20. századi irodalom majd tudatosan fogalmaz meg: a gyász nyelve nem a hang, hanem a hallgatás.
Az írás mint emlékezés, az emlékezés mint gyászmunka
Amikor Jókai felnőttként megírja ezt a gyermekkori emléket, az elbeszélés már nem a gyermeki értetlenség hangján szól, hanem a felnőtt megbékélésével.
Az írás itt a halál elleni legcsendesebb lázadás. Aki ír, az újrateremti, amit elveszített: nem a testet, hanem az emléket, a hangot, a jelenlét formáját. Az elbeszélés így válik gyertyagyújtássá: minden szóval fényt gyújt az eltűnt élet körül.
Ez a gondolat mindenszentek és halottak napján különösen erős: a gyász nem pusztán a fájdalom kifejezése, hanem az emlékezés aktusa. Nem siratás, hanem őrzés. A halott nem tűnik el, csak más létformába kerül: a nyelv, a történet, az emlékezet terébe.
A gyermek Jókai a halál kérdését nem filozofálja túl, egyszerű hiányt érez
Fotó: forrás: Fortepan / ETH Zürich
A halál emberi arca
Jókai nem tragikusan ír a halálról. Nála az elmúlás nem borzalom, hanem a természet rendje. A jó öreg asszony halála nem világrendbontó esemény, hanem egy csendes, mégis mély változás. A szöveg mögött ott húzódik a felismerés: az élet és halál nem ellentétek, hanem egymás tükörképei.
Ez az elfogadás adja a Jókai-féle derűt: a gyászban is ott a hála. A veszteség fájdalma lassan átadja helyét annak a felismerésnek, hogy amit szerettünk, az valamiképp tovább él bennünk. Az emlékezés nem zár le, hanem újra kapcsolatot teremt, s nem a halottal, hanem a saját múltunkkal.
Ebben rejlik Jókai bölcsessége: nem a halált akarja legyőzni, hanem megtanít vele együtt élni. Az élet természetes folytatásaként mutatja meg, ahol a szeretet és a hála a gyász legfinomabb formáivá válnak.
Jókai halálképe és a 19. századi ember
Ha tágabb irodalmi kontextusba helyezzük a szöveget, Jókai halálképe saját korában is szokatlanul bensőséges. A 19. század romantikája gyakran látványos, pátosszal teli haláljeleneteket teremtett, hősies halálokat, erkölcsi példázatokat. Jókai ezzel szemben a hétköznapi halált írja meg. Nem a tragikum érdekli, hanem az emberi tapasztalat, a gyász hétköznapi formái. Ebben a választásban rejlik modernsége: abban, hogy az elmúlást nem esztétikai tárggyá, hanem emberi viszonnyá teszi.
Ez a gondolat köti össze Jókait és a halottak napi megemlékezés hagyományát.
Emlékezni annyi, mint tovább élni valakiben
Amikor Jókait olvassuk, nemcsak egy múltbeli történetbe lépünk be, hanem a gyász egy lehetséges formájába: az emlékezés csendes gyakorlatába. A jó öreg asszony alakja ma is ott él minden olyan emberben, aki egyszer már érezte: a világ egy kicsit üresebb lett.
És amikor újraolvassuk ezt a rövid történetet, talán mi is rájövünk arra, amit Jókai olyan egyszerűen, mégis maradandóan fogalmaz meg: a halál nem vég, hanem kapcsolat, és hogy emlékezni annyi, mint tovább élni valakiben.
CsíkszékEzek is érdekelhetik
A rovat további cikkei
A tengerész katona az ablakban – Hetven éve ugyanaz a gyűrű csillog Kézdikőváron
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
A tengerész katona az ablakban – Hetven éve ugyanaz a gyűrű csillog Kézdikőváron
Múzeumi sztorik: a madéfalvi Zöld család és „halhatatlan nevű és emlékezetű fia”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Múzeumi sztorik: a madéfalvi Zöld család és „halhatatlan nevű és emlékezetű fia”
A régi pakliból a kőr királyt – Szőcs Gézára emlékezünk
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
A régi pakliból a kőr királyt – Szőcs Gézára emlékezünk
Mesebeli helyen mese születik | Mesterségem címere
Van egy tanya a Firtos hegyén, ahol egy különleges bábtársulat él: saját készítésű bábokkal, díszlettel, élő népzenével, sajátos meseszövéssel születik itt árnyjáték, a Firtosi Kompániát pedig egy család apraja-nagyja alkotja.
Mesebeli helyen mese születik | Mesterségem címere
Testi-lelki áthangolódás: tudatosan a változókorban
A menopauza minden nő életének természetes, de sokszor kihívásokkal teli szakasza.
Testi-lelki áthangolódás: tudatosan a változókorban
Anonymus rejtélye és a Gesta Hungarorum üzenete: Horváth Gábor új megközelítése
Ki volt Anonymus, a titokzatos középkori jegyző, és mit üzen a Gesta Hungarorum a magyar történelemről és identitásról? Horváth Gábor egyháztörténész új könyvében a szerző kilétét és művének vallási-kulturális kontextusát tárja fel.
Anonymus rejtélye és a Gesta Hungarorum üzenete: Horváth Gábor új megközelítése
Negyven év fényben – a gyulai Székely Aladár Fotóklub kiállítása a Csíki Moziban
A gyulai Székely Aladár Fotóklub negyvenéves jubileumi tárlata a Csíki Moziban nemcsak a fotográfia művészetét ünnepli, hanem egy évtizedeken át tartó barátság történetét is, amelyben a fény az összetartozás szimbólumává válik.
Negyven év fényben – a gyulai Székely Aladár Fotóklub kiállítása a Csíki Moziban
A láthatatlan lényeg – A kis herceg új arcai az Udvartér Színházban
A kézdivásárhelyi Udvartér Színház egy közkedvelt művet, A kis herceget vitte színpadra. A darab nem a jól ismert mese újrajátszása, hanem egy érzékeny, emberi utazás a gyermeki tisztaság és a felnőtté válás határán.
A láthatatlan lényeg – A kis herceg új arcai az Udvartér Színházban
Csendes 1956 Erdélyben
„Magyar, szavad világ értse: / Anyanyelvünk létünk vére” – írta Bartis Ferenc az Utószó című versében. Ugyan e sorokat nem az 1956-os események inspirálták, a forradalom erdélyi történetéhez annál inkább kapcsolódik. Sántha Attilával beszélgettünk.
Csendes 1956 Erdélyben
A rendben születő szabadság – Nagy Szidónia Éva végtelen formavilága
A színek, formák és ritmusok belső harmóniájából születő képek világába hív Nagy Szidónia Éva új tárlata a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A fegyelmezett játék mögött mély belső béke és az önazonosság keresése rajzolódik ki.
A rendben születő szabadság – Nagy Szidónia Éva végtelen formavilága
Látogatottsági adatokMédiatér
Médiatér alkalmazás
Rádió GaGa alkalmazás
Minden jog fenntartva!
szóljon hozzá!