Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

07:45

Enyhe telek, súlyos veszteségek: megsínyli a hegyvidéki turizmus a rövidülő síszezont

22:26

Karácsonyi regölés lámpással, zörgővel és sok jókívánsággal

21:45

Autóbaleset következtében dőlt ki az útszéli keresztfa

21:33

Drámai leckét tanultak a fiatalok és élményként raktározták el egy életre

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Már ma este több százan tüntetni vonultak az oknyomozó dokumentumfilmben feltárt visszaélések miatt

Verekedés az egyik udvarhelyi fenyőfaárus helyszínnél: két férfit szúrt sebekkel vittek kórházba

Baleset miatt áll a forgalom Szejkefürdőn – frissítve

Elütötték a szelíd szarvasünőt Csíkszereda közelében – állatorvos vizsgálja a sérüléseit

Autós üldözésbe és balesetekbe torkolló ittas vezetés Hargita megyében

Nem mindenki elégedett a csíkszeredai városháza fekvőrendőrös igyekezetével

Váljon divattá a hazaköltözés – elindult az RMDSZ Hazaváró programja

Bekapcsolva maradtak a mikrofonok, kínos helyzetben rögzítették a suttogást a bírók között

Adóügyek: a régi tömbházakban élők rosszul járnak az új törvény miatt

Pályáznak a vasút felett átívelő híd felépítésére Csíkszeredában

A jó öreg asszony – Jókai Mór első gyásza

Fotó: Fortepan / Magyar Bálint

Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.

Nagy Lilla

2025. november 01., 10:392025. november 01., 10:39

2025. november 12., 16:392025. november 12., 16:39

November elején a fény más, mint az évben bármikor. Szűrtebb, tompább, csendesebb. A természet visszahúzódik, s ezzel együtt az emberi lélek is elkomorul, de nem föltétlen szomorúságában, inkább figyelmében. Mindenszentek és halottak napján nemcsak a hiány, hanem az emlékezés is középpontba kerül. Ekkor a múlt felé fordulunk, hogy újra és újra visszatekintsünk arra, ami már nincs.

A halálról szólni ritkán tudunk igazán, emberien. Jókai Mór azonban tudott. A 2025-ös Jókai-emlékév különösen jó alkalom arra, hogy újra elolvassuk Életemből című kötetének egyik rövid fejezetét, A jó öreg asszonyt. Azt a néhány oldalas írást, amelyben a halálról való beszéd minden irodalmi díszét levetve, tisztán, szelíden, gyermeki őszinteséggel jelenik meg.

A gyermeki látás mint a halál első iskolája

Jókai az elbeszélést egy korai, személyes emlékre építi: a gyermekkorában megtapasztalt első halálemlékére. A történet középpontjában egy öregasszony áll, aki a gondoskodás, a derű, az állandóság alakja. Az elbeszélő, aki még kisfiú, az ő árnyékában ismeri meg a világot. Amikor az öregasszony meghal, a halál nem mint esemény, hanem mint érthetetlen változás tör be az életébe.

A gyermek számára az elmúlás nem a vég, hanem a megszokott mozdulatok hiánya: az, hogy nincs többé az, aki altat, aki a reggeli kenyeret szeli, akihez tartozni lehet.

A halál tehát nem tragikus, hanem abszurd: valami, amit a gyermek még nem tud elhelyezni a világ rendjében.

Jókai ezzel a gyermeki perspektívával egy különösen tiszta halálképet alkot: a halál itt még nem erkölcsi vagy vallási kérdés, hanem tapasztalati. Az elbeszélés nem filozofál, nem ítél, csak figyel, s ebben a figyelemben van a szöveg mélysége: a gyász első, nyelv előtti megértése.

A jóság halála: erkölcsi hiány a világban

A cím – A jó öreg asszony – már önmagában értelmezés. A „jó” jelző nem pusztán szeretetet, hanem erkölcsi minőséget jelöl: a világban jelen lévő jóság egyik forrását. A halál így nemcsak személyes veszteség, hanem erkölcsi hiány is, a szeretet, a gondoskodás, a figyelem hiánya.

Jókai világképében a halál összekapcsolódik az erkölcsi rend kérdésével.

A jóság eltűnése nem csak a gyermeket sújtja, hanem magát a közösséget is: egy világ lesz szegényebb. Ez az író mély humanizmusának alapja, vagyis az emberi élet értéke nem a hősiességben, hanem a mindennapi jóságban mérhető. A gyász itt tehát nem egyedi tragédia, hanem morális tapasztalat: amikor a „jó” eltűnik, a világ rendje is meginog. Jókai szelíden, mégis pontosan mutatja meg, hogyan válik a halál az emberi értékek tükrévé.

Jókai, Gyász, halottak napja, veszteség, hiány, A jó öreg asszony

Jókai írásában az első gyász emléke jelenik meg

A hiány poétikája: Jókai elbeszélői eszközei

A halál ábrázolása ebben a szövegben különösen finom. Jókai nem mutatja meg magát az elmúlás pillanatát, nem írja le, milyen volt a test, a temetés, a sírás. Ehelyett a hiányt jeleníti meg, a mindennapokban érzékelhető csendet.

Az elbeszélés eszköztelen egyszerűsége szinte prózai: rövid mondatok, kevés jelző, sok közlés. De ez az egyszerűség nem nyelvi szegénység, hanem tudatos írói döntés: a szavak visszafogása felerősíti a kimondatlant. Az olvasó nem a halált látja, hanem a helyet, ahol a halál áthaladt.

Ez a technika – a hiány poétikája – ma is működik. A gyász ugyanis soha nem a történésben, hanem az utána következő csendben érhető tetten. Jókai így, a 19. századi próza eszközeivel, valójában azt teszi, amit a 20. századi irodalom majd tudatosan fogalmaz meg: a gyász nyelve nem a hang, hanem a hallgatás.

Az írás mint emlékezés, az emlékezés mint gyászmunka

Amikor Jókai felnőttként megírja ezt a gyermekkori emléket, az elbeszélés már nem a gyermeki értetlenség hangján szól, hanem a felnőtt megbékélésével.

A visszaemlékezés maga is gyászmunka: az író azzal, hogy leírja, újraéli, és az újraélésben értelmet ad a veszteségnek.

Az írás itt a halál elleni legcsendesebb lázadás. Aki ír, az újrateremti, amit elveszített: nem a testet, hanem az emléket, a hangot, a jelenlét formáját. Az elbeszélés így válik gyertyagyújtássá: minden szóval fényt gyújt az eltűnt élet körül.

Ez a gondolat mindenszentek és halottak napján különösen erős: a gyász nem pusztán a fájdalom kifejezése, hanem az emlékezés aktusa. Nem siratás, hanem őrzés. A halott nem tűnik el, csak más létformába kerül: a nyelv, a történet, az emlékezet terébe.

A gyermek Jókai a halál kérdését nem filozofálja túl, egyszerű hiányt érez

Fotó: forrás: Fortepan / ETH Zürich

A halál emberi arca

Jókai nem tragikusan ír a halálról. Nála az elmúlás nem borzalom, hanem a természet rendje. A jó öreg asszony halála nem világrendbontó esemény, hanem egy csendes, mégis mély változás. A szöveg mögött ott húzódik a felismerés: az élet és halál nem ellentétek, hanem egymás tükörképei.

Ez az elfogadás adja a Jókai-féle derűt: a gyászban is ott a hála. A veszteség fájdalma lassan átadja helyét annak a felismerésnek, hogy amit szerettünk, az valamiképp tovább él bennünk. Az emlékezés nem zár le, hanem újra kapcsolatot teremt, s nem a halottal, hanem a saját múltunkkal.

Ebben rejlik Jókai bölcsessége: nem a halált akarja legyőzni, hanem megtanít vele együtt élni. Az élet természetes folytatásaként mutatja meg, ahol a szeretet és a hála a gyász legfinomabb formáivá válnak.

Jókai halálképe és a 19. századi ember

Ha tágabb irodalmi kontextusba helyezzük a szöveget, Jókai halálképe saját korában is szokatlanul bensőséges. A 19. század romantikája gyakran látványos, pátosszal teli haláljeleneteket teremtett, hősies halálokat, erkölcsi példázatokat. Jókai ezzel szemben a hétköznapi halált írja meg. Nem a tragikum érdekli, hanem az emberi tapasztalat, a gyász hétköznapi formái. Ebben a választásban rejlik modernsége: abban, hogy az elmúlást nem esztétikai tárggyá, hanem emberi viszonnyá teszi.

A jó öreg asszony nemcsak a halál története, hanem egyfajta morális testamentum is: a jóság, a gondoskodás, az egyszerűség értékei halhatatlanok, mert az emlékezet újra és újra életre kelti őket.

Ez a gondolat köti össze Jókait és a halottak napi megemlékezés hagyományát.

Emlékezni annyi, mint tovább élni valakiben

Amikor Jókait olvassuk, nemcsak egy múltbeli történetbe lépünk be, hanem a gyász egy lehetséges formájába: az emlékezés csendes gyakorlatába. A jó öreg asszony alakja ma is ott él minden olyan emberben, aki egyszer már érezte: a világ egy kicsit üresebb lett.

És amikor újraolvassuk ezt a rövid történetet, talán mi is rájövünk arra, amit Jókai olyan egyszerűen, mégis maradandóan fogalmaz meg: a halál nem vég, hanem kapcsolat, és hogy emlékezni annyi, mint tovább élni valakiben.

Irodalom Gyász Halál Emlékezés