
Fotó: Barabás Hajnal
Feszült hangulatú megmozdulást tartottak Csíkszeredában az adóemelések miatt elégedetlen polgárok. Az ötven fős tömeg a Mikó-vártól a városháza ideiglenes székhelyéig vonult, ahol Bors Béla alpolgármester próbálta higgadtan kezelni az indulatokat.
2026. január 28., 13:032026. január 28., 13:03
A közösségi médiában szerveződő, jogilag „flash-mobnak” minősülő szerdai esemény résztvevői dühödten adtak hangot panaszaiknak. A tiltakozók szerint az adóemelések mértéke elviselhetetlen, különösen a nyugdíjasok és a rászorulók számára.
– mondta Menyhárt János, a megmozdulás civil szervezője, aki hozzátette, addig fognak tiltakozni, ameddig lesz kitartás az emberekben, amíg ez a kormány „eltakarodik”.
Fotó: Barabás Hajnal
Szerinte nem igazságos, hogy nem áttekinthető a költségvetés, vagyis az, hogy mennyi pénz folyik be, mennyi megy el, és mire.
A csíkszeredai Mikó-vár előtt gyűltek össze mintegy ötvenen, akikről János Menyhárt azt mondta, hogy ez a tiltakozás egyfajta flash-mob, mert nem tudta időben bejelenteni a polgármesteri hivatalban, viszont
Fotó: Barabás Hajnal
„Fontosnak tartottam, hogy részt vegyünk ezen a megmozduláson, azért, hogy azok, akiket megszavaztunk, tartsák be az ígéretüket, és, ha nem tudják, akkor a kormány mondjon le.
– mondta Gyurka Zoltán csíkszeredai nyugdíjas, aki szerint az elégedetlenség az emberekben a tetőfokára hágott.
Fotó: Barabás Hajnal
Tekintettel arra, hogy a városháza épülete felújítás alatt van, az összegyűlt közel 50 ember levonult a Mikó-vártól a városháza ügyfélszolgálatához, innen pedig a polgármesteri hivatal ideiglenes székhelyére, a Márton Áron Kulturális Központ bejáratához.
Itt végül Bors Béla alpolgármester jött le beszélgetni az emberekkel, Korodi Attila polgármester ugyanis nem tartózkodott a városban.
Fotó: Barabás Hajnal
A beszélgetést eleinte gyakran félbeszakították a dühödt polgárok, többen ugyanis
Bors Béla rámutatott arra, hogy ez az akció nem volt bejelentve, ami szerinte nem volt helyes. Ennek ellenére igyekezett higgadtan válaszolni a kérdésekre, elmondta ő maga is jogosnak tartja az emberek felháborodását. Miután hagyták szóhoz jutni, elmagyarázta, hogy a kormány által elfogadott adótörvény nem hagyott lehetőséget egy önkormányzatnak sem arra, hogy ne fogadja azt el.
Fotó: Barabás Hajnal
– jelezte.
Fotó: Barabás Hajnal
Azt is kiemelte, hogy a csíkszeredai önkormányzat csak annyival emelte az adót, amennyivel muszáj volt, semmivel sem többel. Arra sem volt lehetősége az önkormányzatnak, hogy a korábbi adókulcsokat módosítsa, mert ezt a törvény ugyancsak tiltotta.
– sorolta Bors Béla.
Fotó: Barabás Hajnal
Végül a tiltakozás során egyéb, személyes problémákra is választ vártak a résztvevők, amelyekre szerre válaszolt az alpolgármester, majd az emberek szerre elhagyták a helyszínt.
Fotó: Barabás Hajnal
Többen dühösen szóltak be Bors Béla alpolgármesternek. A problémák túlmutattak az adóemelésen
Fotó: Barabás Hajnal
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
11 hozzászólás