2026. január 03., 18:312026. január 03., 18:34
2026. január 03., 18:342026. január 03., 18:34
A fenti címet Bálint Tibortól (1932–2002) kölcsönöztem, aki a Nekem már fáj az utazás című kötete nyitó elbeszélésének adta címként. Szereplői osztálytalálkozóra összegyűlt öregurak, akik morogva-zsörtölődve beszélnek a fiatalokról, mint akik mindent tönkretesznek, és úgy „váslalják a lábbelit, mintha az apjuk milliomos volna…” Más idők voltak azok, ők fiatalkorukban tudták, mi az illem – jegyzik meg. „Mi nem rohangásztunk ennyit… Vagy legalábbis mértékkel ugrabugráltunk…” Még a természet is megváltozott azóta – hangzik el. „Hol hullanak manapság olyan gyönyörű havak?” Majd egymás szavába vágva toldanak még egyet a múlt megszépítésén: „És, ha lezúdult egy jó zápor, még a flaszteren is kizöldült a fű. Micsoda termések voltak!”, vagy éppen „Az én gyermekkoromban bizony megesett, hogy február végén már árnyékot vetett a bodza…”
Bálint Tibor öregjei mellé ülve mindannyian tudnánk sorolni, hogy „régen mennyi minden volt jobb”. Némileg mi magunk is túlzásokba tudunk esni, hiszen az emlékek megszépülnek, fantáziánk kópé módon kiszínezi a múltat, és hisszük, hogy valóban úgy történt, ahogy azt a jelenben szeretjük elmesélni. Rendben is van ez, hiszen mindannyian húzzuk magunk után a bennünk élő gyermek élményeit, és a szép emlékek megerősítenek.
Az év vége az összegzésről szól – hány és hány helyen listázzák a különböző ágazatok legjeit, a top10-eket, sorolják fel a közösségi oldalakon, hogy ki milyen filmet nézett meg, hány előadást látott, milyen könyveket olvasott, micsoda kalandokban volt része az elmúlt év során…
Az új év elején pedig a tervezés kerül előtérbe, és elindulunk az új céljaink felé. Azaz, induljunk el! Mert kellenek a tervek, az álmok, különben mi valósul meg? „Ne hagyjátok el magatokat, barátaim, áldjon meg az Isten!” – kiált fel az említett elbeszélésben az egyik öregúr, amikor az osztályba érve úgy látják, hogy ott semmi sem maradt az ő idejükből, még a falak sem a régiek. És így folytatja: „Hiszen akár hetenként is találkozhatunk egy-egy csésze svarckávé mellett!”. Így is lett, időről időre összegyűltek a sétatéren…
És ha néha úgy véljük, hogy régen minden jobb volt, próbáljuk meg a jelent is azzá tenni. Hogy régen sokkal többet olvastunk? Nosza, emeljük le a polcról a klasszikusokat és kortársakat. Régen nagyobb havak voltak, mi pedig szánkóztunk, síztünk, korcsolyáztunk? Keressünk hát havat (most éppen nem nehéz találni), és szánkózzunk, sízzünk, korcsolyázzunk, vagy csak sétáljunk egyet, csodálva a téli tájat. Többet jártunk színházba, hangversenyre, moziba? Miért ne járhatnánk most is? Régen nagy névnapozásokat tartottunk? Hívjunk hát vendégeket! Annak idején a tömbházban/faluban mindenki ismert mindenkit, s naponta jártunk egymáshoz kávézni? Kopogjunk be a szomszédhoz, s nyissunk ajtót, ha ő kopogtat…
Kívánom az új esztendőre, hogy minél több, a szeretteinkkel együtt töltött idővel, meghatározó (kulturális) élménnyel gazdagodjunk, hogy majd év végén gyönyörű emlékspirál rajzolódjon ki mindannyiunknak. Mert – még ha mértékkel is ugrabugrálunk –, bizony megeshet, hogy „február végén már árnyékot vet a bodza”.
Április 11-én 11 órától ismét megtelik élettel a színház előtti tér: a Csíki Játékszín Tizenegy című eseménye idén a háború és béke kérdéseit állítja középpontba, verssel, zenével, közösségi jelenléttel.
Kilencven évvel ezelőtt, 1936. április 8-án született Gazda József Kézdivásárhelyen. Egyik fontos munkájának a címére utalva: ő, akit ma köszönthetünk, mindennek mestere, legalábbis ami írásbeli kultúránkkal, szellemi életünkkel kapcsolatos.
Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.
Tíz évvel Kertész Imre halála után a Sorstalanság nem csupán emlékként áll előttünk. Nem veszít erejéből. Újraolvasva kevésbé történet, inkább gondolkodási forma, amely az elbeszélés és megértés határait vizsgálja.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
Valamikor régen abban a megingathatatlan hitben hallgattuk a felnőttek történeteit, hogy mi mindig mesehallgatók maradunk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.