Pablo cicának ma jó napja volt.
A spór nemcsak meleget adott, hanem valami mást is. A mindennapok folytonosságát jelezte. Azt, hogy ma is lesz étel, ma is melegszünk. Ma is élünk.
Bálint Tibor öregjei mellé ülve mindannyian tudnánk sorolni, hogy „régen mennyi minden volt jobb”.
Emlékszem egy ifjúkori, magányos szilveszterre, még valamikor a kilencvenes évek elejéről. Éjfél előtt pár perccel felkaptam magamra a kabátot és kisétáltam a kertünk végén áthaladó vasúti töltéshez.
Hatalmas könyvespolcot hozott az angyal, volt is nagy öröm, ujjongtak az írók, költők, kutatók, illusztrátorok és szerkesztők.
Nagy-nagy sötétségre emlékszem – ami reánk telepedett, mint valami átláthatatlan és áthatolhatatlan massza. És mégis hazataláltunk benne karácsonyeste.
Antal Béláné minden reggel megöntözte a gyönyörű virágait. Irigykedtek is a szomszédasszonyok.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.

Az erdélyi mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása, hogy a hatalmas mennyiségben megtermelt alapanyagok jelentős része feldolgozatlanul hagyja el az országot, miközben a magasabb hozzáadott érték külföldön keletkezik.