2025. december 26., 11:302025. december 26., 12:26
2025. december 26., 12:262025. december 26., 12:26
Hatalmas könyvespolcot hozott az angyal, volt is nagy öröm, ujjongtak az írók, költők, kutatók, illusztrátorok és szerkesztők. Végre levegőhöz jutnak, végre esélyük van megmutatkozni, betöltik sorsukat, nem sötét, banános dobozokban várják a jobb napokat, hiszen ezek a jobb napok most vannak, itt vannak, eljött ez is, végre, végre, végre!
Igazi ünnep lesz a január is, és ezután minden hónap, nap! Itt vannak a hosszú téli esték, de jön majd a tomboló tavasz is, a perzselő nyár, amikor jól esik az árnyékban mesélni az Olvasónak, aztán a szelíd őszt, vagy az esős napokat is szerették, mert ilyenkor ők kerülnek előtérbe. Voltak köztük, akik utazni is szerettek, vonatozni vagy metrózni, ilyenkor mások is érdeklődve pillantgattak rájuk.
Elgémberedtek már a tagjaik a dobozokban, ahol az Olvasó költözése után heteken át várakozni kényszerültek, megunták egymás rigolyáit is így összezárva, de most már kinyújtózhatnak, felkerülnek az őket megillető helyre, örömmel fordulhatnak a lapjaik, amikor az oldal alján elfogytak a betűk, és mesélhetnek, mesélhetnek, mesélhetnek…
A szakácskönyvekben nagy volt a sürgés-forgás, ünnepi menüvel készültek, pucolták a zöldséget, csörömpöltek a kondérokkal, húst potyoltak, krémet kavartak, valaki a pincébe futott borért.
Így teltek a napok, nagy izgalomban (még az Ásító inas is fürgén pattant ki az ágyból), a történeteiket ismételgették magukban, egyesek néha kuncogva az elrejtett poénokon, a kétértelmű utalásokon, amelyekkel összekacsinthatnak az Olvasóval, mások pedig, noha ismerték már, mégis megrendültek a tragikus befejezéseken.
Még éjszaka is sustorogtak, hogy akkor milyen sorrendben, ki hová kerüljön, ki mellé. A színházelméleti kiadványok például a drámakötetek mellé szerettek volna sorakozni, a vastag és magas képzőművészeti albumok külön polcot követeltek maguknak, ahonnan Dalí elfolyó órái is szépen le tudnak nyúlni. Az irodalomelméletesek, mivel a verseskötetek mellett már nem akadt hely, a helytörténeti, történelmi és néprajzkönyvekkel szövetkeztek, és elborzadtak a gondolattól is, hogy holmi ponyva vagy életmódtanácsadó sikerkönyv társaságában mutassák magukat. A kortársak szép, új kabátban a felsőbb polcokra vágytak, jól látható helyre, a klasszikusok – egynémely rongyosan, de egyenes gerinccel – lábfájásra panaszkodva, az alsóbb polcokra bicegtek volna, azt tervezve, hogy helyet szorítanak maguk mellett néhány elsőkötetesnek is. Inkább, minthogy valamely száraz, sótlan szakkönyv untassa őket. Izgatottan porolgatták tehát ruháikat, keménytáblás vagy puhakötéses borítóikat.
Aztán eljött a nagy nap. Az Olvasó válogatás nélkül, méret szerint rakta őket a könyvespolcra, anélkül, hogy bár egyet is kinyitott, netán végigforgatott volna, egykori olvasmányélményeket feleleveníteni, vagy új történetekbe bepillantani. Aztán otthagyta őket, hisz nagyon elfoglalt volt, dolgoznia kellett, pénzt keresni, élni. Csak akkor húzta ki magát büszkén, ha egy-egy vendége elámult a gazdag könyvtár láttán.
„Olyanok vagyunk, mint ottfelejtett alma a fán a januári fagyban” – vonta le a következtetést A gravitáció nagy könyve egyik szerzője. „Gyönyörködtetjük a szemet, ránk csodálkoznak az arra járók, talán el is merengenek néhány pillanatig, de aztán rohannak tovább, mert új üzenet érkezett – no, nem az univerzumból, hanem – a telefonjukra, vissza kell kerülni a pörgésbe, nem gondolkodni, csak rohanni, ezt vonzzák be, és ez lesz belőle” – vette át a szót egy ezoterikus filozófiakötet.
„Ne elégedetlenkedj, mi legalább itt vagyunk. Olyant is hallottam – suttogta egy kalandregény –, hogy lomtalanításkor kidobták!” Ennek hallattán egy lányregény szinte leszédült a polcról. Egy vaskos diétáskönyv kapta el. „Az én előző Olvasóm meghalt, a gyermekei meg akartak szabadulni tőlem, de egy antikváriusnak megesett a szíve rajtam. Onnan mentett meg Ő” – folytatta a rémsztorikat a Kis művészettörténet, és vágyakozva nézett a képernyőt simogató Olvasóra. „Akiket szeretsz, azokkal foglalkozol” – jegyezte meg meggyőződéssel egy vékonyka Júlia. A két regénnyel arrébb levő Coelho-kötet csak hümmögött, ezúttal nem tudott okosabbat mondani. De más sem szólt többé.
A könyvek, szorosan egymás mellé simulva, csendben vártak. A könyvespolc pedig éjjelente jobb napokról, hosszú téli estékről és tomboló tavaszról, perzselő nyárról és szelíd, esős őszről álmodott. Hajnalban, mielőtt a telefon ébresztője megszólalt, néha hallani lehetett a szuszogását.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Megidézem föléd a napot,
bolyongó árnyad a rózsatövek közt.
Mi történik akkor, amikor egy könyvbemutatón nem az a kérdés, hogy „miről szól a kötet”, hanem az, hogy mit kezdünk azzal a világgal, amelyben megszületett? Király Zoltán új kötetének csíkszeredai bemutatója az irodalom határain túl vezetett.
A spór nemcsak meleget adott, hanem valami mást is. A mindennapok folytonosságát jelezte. Azt, hogy ma is lesz étel, ma is melegszünk. Ma is élünk.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozatának keretében Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatják be Király Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító Matróziskola című verseskötetét.
Számos erdélyi író, költő, tudós, művész, kutató kerek születési évfordulójára emlékezünk 2026-ban. Az emlékezés pedig alkalmat nyújt arra is, hogy életművükkel, hagyatékukkal behatóbban foglalkozzunk.
Történészekből és irodalomkutatókból álló tényfeltáró bizottság alakult a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány és a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) között létrejött szakmai együttműködési megállapodás eredményeként.
„Méretes, szürke vásznakat is fessél”,
szóltam a mesterhez, „annyira szürkét,
amitől azok a színes kis foltok merészen
elütnek, és úgy világítanak ki a háttérből,
mintha megtalált szavakkal szólnának
hozzánk”,
Bálint Tibor öregjei mellé ülve mindannyian tudnánk sorolni, hogy „régen mennyi minden volt jobb”.