2026. január 03., 18:312026. január 03., 18:34
2026. január 03., 18:342026. január 03., 18:34
A fenti címet Bálint Tibortól (1932–2002) kölcsönöztem, aki a Nekem már fáj az utazás című kötete nyitó elbeszélésének adta címként. Szereplői osztálytalálkozóra összegyűlt öregurak, akik morogva-zsörtölődve beszélnek a fiatalokról, mint akik mindent tönkretesznek, és úgy „váslalják a lábbelit, mintha az apjuk milliomos volna…” Más idők voltak azok, ők fiatalkorukban tudták, mi az illem – jegyzik meg. „Mi nem rohangásztunk ennyit… Vagy legalábbis mértékkel ugrabugráltunk…” Még a természet is megváltozott azóta – hangzik el. „Hol hullanak manapság olyan gyönyörű havak?” Majd egymás szavába vágva toldanak még egyet a múlt megszépítésén: „És, ha lezúdult egy jó zápor, még a flaszteren is kizöldült a fű. Micsoda termések voltak!”, vagy éppen „Az én gyermekkoromban bizony megesett, hogy február végén már árnyékot vetett a bodza…”
Bálint Tibor öregjei mellé ülve mindannyian tudnánk sorolni, hogy „régen mennyi minden volt jobb”. Némileg mi magunk is túlzásokba tudunk esni, hiszen az emlékek megszépülnek, fantáziánk kópé módon kiszínezi a múltat, és hisszük, hogy valóban úgy történt, ahogy azt a jelenben szeretjük elmesélni. Rendben is van ez, hiszen mindannyian húzzuk magunk után a bennünk élő gyermek élményeit, és a szép emlékek megerősítenek.
Az év vége az összegzésről szól – hány és hány helyen listázzák a különböző ágazatok legjeit, a top10-eket, sorolják fel a közösségi oldalakon, hogy ki milyen filmet nézett meg, hány előadást látott, milyen könyveket olvasott, micsoda kalandokban volt része az elmúlt év során…
Az új év elején pedig a tervezés kerül előtérbe, és elindulunk az új céljaink felé. Azaz, induljunk el! Mert kellenek a tervek, az álmok, különben mi valósul meg? „Ne hagyjátok el magatokat, barátaim, áldjon meg az Isten!” – kiált fel az említett elbeszélésben az egyik öregúr, amikor az osztályba érve úgy látják, hogy ott semmi sem maradt az ő idejükből, még a falak sem a régiek. És így folytatja: „Hiszen akár hetenként is találkozhatunk egy-egy csésze svarckávé mellett!”. Így is lett, időről időre összegyűltek a sétatéren…
És ha néha úgy véljük, hogy régen minden jobb volt, próbáljuk meg a jelent is azzá tenni. Hogy régen sokkal többet olvastunk? Nosza, emeljük le a polcról a klasszikusokat és kortársakat. Régen nagyobb havak voltak, mi pedig szánkóztunk, síztünk, korcsolyáztunk? Keressünk hát havat (most éppen nem nehéz találni), és szánkózzunk, sízzünk, korcsolyázzunk, vagy csak sétáljunk egyet, csodálva a téli tájat. Többet jártunk színházba, hangversenyre, moziba? Miért ne járhatnánk most is? Régen nagy névnapozásokat tartottunk? Hívjunk hát vendégeket! Annak idején a tömbházban/faluban mindenki ismert mindenkit, s naponta jártunk egymáshoz kávézni? Kopogjunk be a szomszédhoz, s nyissunk ajtót, ha ő kopogtat…
Kívánom az új esztendőre, hogy minél több, a szeretteinkkel együtt töltött idővel, meghatározó (kulturális) élménnyel gazdagodjunk, hogy majd év végén gyönyörű emlékspirál rajzolódjon ki mindannyiunknak. Mert – még ha mértékkel is ugrabugrálunk –, bizony megeshet, hogy „február végén már árnyékot vet a bodza”.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.
Hogyan lesz egy kapuból szimbólum, egy kalácsból identitásjel, egy múzeumi tárgyból közösségi emlékezet? Pozsony Ferenc új kötete a székely kultúra reprezentációjának történetét és jelenkori jelentését tárja fel.
Földrengés, háború, eltűnések – sorsok a történelem romjai között. Március 5-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Csíkszeredában mutatják be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, a szerzővel Borsodi L. László beszélget.
Hét év után új kötettel jelentkezett a kézdivásárhelyi Borcsa Imola. A Majd megérted cím alatt egybefűzött, egymással szoros tartalmi kapcsolatban álló novellákból egy székelyföldi kisvárosi család története bontakozik ki.
Kié a kulcs
az emlékek tárházán,
Kié a rozsdás lakat?
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.