Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

21:37

Hiába lőtték ki a jószágokat tizedelő medvét, már „átvette a helyét” egy másik

21:37

Így indítja újra a hírszolgtatást a közmédia

21:03

Zágonbárkány legyőzte Székelykeresztúrt, továbbjutásra áll a kupában

19:59

Ezeket a sorozatokat nézhetjük júliusban

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Havas táj és fagypont alatti hőmérséklet ma hajnalban

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Ennyi volt, visszahívták a csíkszeredai főkonzult

Tusványosi részvétel: új helyzetet teremt a magyarországi kormányváltás a Sapientiánál

Lovas szekérrel ütközött egy autó Csibában

Ennyi volt, visszahívták a csíkszeredai főkonzult

Elsötétült az M1, megvan, hogy mikor és hogyan indul újra

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Újabb tömeges elbocsájtás Hargita megyében: több mint hetven dolgozóból csak kettő maradhat

Ezek lettek Székelyföld legjobb érettségi eredményei

A kis magyar világ és az akkori oktatás Márika néni emlékeiben

Márika néni, háború, iskola, tanító néni, Kézdikővár, kis magyar világ

Az 1940-es évek elején az erdélyi falusi iskolákban magyarországi tanítók tanították a gyerekeket – írni, olvasni, verset mondani, magyarul álmodni

Fotó: Illusztráció: Fortepan / Kovács Márton Ernő

A kis magyar világ mindössze négy évig tartott, de egy nemzedék emlékezetében ma is él. Márika néni visszaemlékezett a háború alatti oktatásra, a magyarországi tanítónőre, és azokra az évekre, amikor a tudás és az emberség volt a legnagyobb kincs.

Nagy Lilla

2025. október 19., 12:492025. október 19., 12:49

2025. október 20., 13:262025. október 20., 13:26

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

„Négy évig tanított – egészen addig, amíg tartott a kis magyar világ” – meséli Márika néni, miközben lassan előkúszik az emlékezet mélyéről az a különös, kettős világ, amelyben gyermekkora telt: egyszerre volt háborús és mégis tele volt tanulással, hittel, élettel. A második világháború idején magyarországi tanítónő érkezett Kézdikővárra – ahogy sok erdélyi településre is. A bécsi döntés után, amikor Észak-Erdély néhány évre visszakerült Magyarországhoz, a tanítókat Budapestről és az anyaországból küldték. „Nemcsak nálunk volt így, egész Erdélyben. Sok magyar tanító jött ide. Nekünk is magyarországi tanítónőnk volt, négy évig tanított bennünket – ’40-től ’44-ig” – idézi fel.

A tanítónő lelkes volt, szigorú és mégis anyáskodó. „Úgy megtanított, hogy a butább is megtanult olvasni. »Szilágyi Erzsébet levelét« például fejből tudtuk, mondtuk az úton is, amikor mentünk haza.”

Márika néni nevetve meséli, hogyan szavalták a gyerekek a verseket az utcán, s hogy a faluban mindenki tudta, mikor mentek hazafelé az iskolából: a szavalatok hangja messzire hallatszott.

Az iskola nagy volt és zsúfolt: ötven gyerek egy tanítóval. „Nem voltunk egyidősek, de mind ott ültünk – ötvenen voltunk az osztályban.” A tanító mindenkire figyelt, mindenkinek adott feladatot. A magyar nyelv, a versek, a történelem, a szép beszéd – mindennek megvolt a helye. „Mindent magyarul tanultunk. Írni, olvasni, számolni, mindent. A történelmet is magyarul. Aztán a nagyobbakat külön is tanította, akik tanárnak készültek.”

Márika néni ma is élénken emlékszik a kis magyar világ éveire, amikor a tudás volt a legnagyobb kincs

Fotó: forrás: Fábián Mária archívuma

Voltak, akik valóban továbbtanultak: „Volt itt több is, aki tanárnő lett. Őket a mi tanító nénink segítette magánórákon. Olyan szép volt látni, hogy nemcsak gyerekeket tanított, hanem felnőtteket is. Megnyílott előttük a világ”. Sokan azonban nem maradhattak: a háború lezárta közbeszólt. „A háború végén a döntés miatt elmentek, haza kellett menniük. A tanító néni is visszament Magyarországra.” És amikor a front elérte a falut, beszűntették a tanítást is. „Amíg a háború tartott, nem volt tanítás. Hol bombáztak, hol lőttek – nem lehetett iskolába járni. A pincében ültünk, otthon voltunk. Vártuk, hogy vége legyen.” Amikor a háború után újraindult az oktatás, már más tanítók jöttek. „Románul tanítottak, de keveset. Mi már magyarul tudtunk mindent. Ötödikbe mentünk, de már nem ugyanaz volt. A magyar tanítónők nem jöttek vissza.”

Az új világ más volt. A gyerekek hamar felnőttek, dolgozni kellett.

„Tizenhárom éves koromban elhagytam az iskolát. Mentem a fonóba és a mezőre. Kapáltunk, takartunk, vezettük a teheneket. Az élet ment tovább, ahogy tudott.”

A háború utáni években nehéz volt minden. „Jöttek a végrehajtók, lefoglaltak mindent. Azt mondták, elviszik a templomba járó gúnyánkat is, csúfságból. Sírva néztük, ahogy viszik a holmikat.”

A háború után, amikor a tanítónő visszatért Magyarországra, a kapcsolat nem szakadt meg.

Évtizedeken át leveleztek egymással – gyöngybetűs sorok vitték a híreket Erdélyből Budapestre és vissza.

Később, amikor a rendszer már engedte a kiutazást, Márika néniék fel is keresték őt Budapesten. A régi tanítványok és tanítójuk könnyes szemmel ölelték meg egymást: mintha az a négy év sosem múlt volna el.

Hazafelé menet az utcán is szólt a vers: a kis diákok hangosan szavaltak – hogy mindenki hallja, tanulni jó

Fotó: Fortepan / Zsanda Zsolt

S habár a tanítónő távol volt, a közösség emlékezett. Amikor meghalt, a faluban misét mondattak érte. „A névsort, amit annak idején a tanító néni írt le, felolvasták az oltár előtt. Kürtőskalácsot sütöttünk, pálinkát is vittünk, s megünnepeltük: szép, ünnepi mise volt, nem gyász, hanem hála. Így emlékeztünk meg róla.”

Márika néni szeme ilyenkor mindig könnyes lesz, s a hangja egyszerre lesz halk és határozott:

„Annak örvendek, hogy még vissza tudok emlékezni. Mert minden igaz volt, amit ő tanított. Akkor még hittünk benne, hogy az ember a tudással is boldogul.”

A kis magyar világ csak négy évig tartott – de azok az évek mély nyomot hagytak egy nemzedékben. Azok az egykori gyerekek, akik akkor tanultak írni, olvasni, verset mondani, ma is úgy beszélnek a tanítónőjükről, mintha tegnap lett volna. Nem a politika, nem a háború emléke maradt meg bennük, hanem az, hogy valaki egykor hitt bennük, megtanította őket a szavakra, a szép magyar beszédre, és ezzel egy életre ajtót nyitott nekik a világra.

Emberi történetek Mementó