
Vass Krisztina számára a design nem trend, hanem jelentés
Fotó: Vass Krisztina archívuma
Fa, fém, filozofikus gondolkodás és karakteres tárgyak: Vass Krisztina számára a dizájn nem trendkövetés, hanem kapcsolatkeresés. Erdélyből indulva épít nemzetközi jelenlétet, tudatosan, mégis nyitottan.
2026. február 28., 16:372026. február 28., 16:37
– Hol és mit tanultál, és mikor volt az a pont, amikor eldőlt, hogy a dizájn nemcsak érdeklődés, hanem pálya lesz?
– Első osztályos koromtól művészeti képzésben tanultam, minden a rajzolással kezdődött. A középiskola utolsó négy évében architektúra osztályba jártam, ahol kissé más irányt vettek a dolgok. Az építészet akkor is érdekelt – és a mai napig érdekel –, ugyanakkor sosem éreztem benne azt az igazi inspirációt. Úgy éreztem, túl nagy számomra a lépték: hogyan tudnék én valami igazán komplex és nagyszabású dolgot létrehozni?
Az építészeti oktatás során gyakran elvesztem a részletekben. Sokkal jobban érdekelt egy-egy elem kidolgozása és annak igényes megjelenítése, mint a számításokkal és rendszerszintű tervezéssel járó folyamat. Valahol itt kezdett körvonalazódni bennem az irányváltás gondolata, és végül megszületett a döntés, hogy kipróbálom magam a formatervezés területén.
– Volt olyan tanárod vagy szakmai mentorod, aki alapvetően formálta a gondolkodásodat? Miben?
– Igen, volt. A Nagy István Művészeti Középiskolában Máthé Klára Krisztina, az architektúra tanárom segített abban, hogy felismerjem, milyen irányban érdemes továbbtanulnom, és miben lehetek igazán jó. Annak ellenére is támogatott, hogy végül nem az építészetet választottam.
Segített a felvételi portfólió összeállításában, közösen gondolkodtunk projekteken, és olyan feladatokat talált ki számomra, amelyek kifejezetten a formatervezés irányába mutattak. Akkoriban még bizonytalan voltam, ezért sokat jelentett a véleménye és a bizalma.
Cérnavágó olló – varrógép használata közben, egyetlen mozdulattal vágja el a cérnát
Fotó: Vass Krisztina archívuma
Egy különösen meghatározó élmény volt, amikor egy olimpiai válogató jellegű megmérettetésre szervezett lehetőséget. A tíz architektúra szakos diák közül ő választotta ki, ki melyik kategóriában induljon tovább. Bár a 2020-as járványhelyzet miatt az esemény végül elmaradt, engem a dizájn kategóriába jelölt. Ez számomra – fiatal és visszahúzódó diákként – erős megerősítés volt, hogy jó irányba tartok.
– Az egyetemen/iskolában mit tanultál meg igazán, és mit kellett teljesen újratanulnod a valós szakmai közegben?
– Az iskolai évek alatt megszerzett rajztudásom az egyetemen nagy előnyt jelentett. Amit magammal hoztam, az az intuíció alapú hozzáállásom volt. Az egyetem azonban megtanított arra, hogy a kitartás mellett az is fontos, hogy hogyan csináljuk.
Strukturáltabb gondolkodást adott, megtanított kutatni, megalapozni egy ötletet, és tudatosabban felépíteni egy projektet. Bár ösztönösen szeretek azonnal belevágni a munkába, az egyetem rávilágított arra, hogy a lassabb, átgondoltabb folyamat gyakran mélyebb és erősebb eredményhez vezet.
Amit újra kellett tanulnom – és amit ma is tanulok –, az a türelem. Türelem önmagammal és a munkáimmal szemben.
– Hogyan határoznád meg most a saját tervezői nyelvedet? Miben ismerhető fel egy munkád?
– Tervezői nyelvemet kísérletezőnek és kutató jellegűnek írnám le. Szeretek különböző témákban elmélyülni, ugyanakkor egyszerű, sokszor hagyományosan használt anyagokkal dolgozni, mint például a fa vagy a fém.
Tervezés közben hajlamos vagyok filozofikusabb, mélyebb rétegekben gondolkodni. Mindig keresek egy olyan kapaszkodót, amely valós problémához vagy élményhez kapcsolódik – olyasmihez, amivel mások is tudnak azonosulni.
Fontos számomra, hogy a tárgyaim karakteresek legyenek. Szeretem, ha nevet kapnak, mert ettől személyesebbé válnak – számomra és a közönség számára is. Így nem csupán egy újabb tárgy születik, hanem egy jelentéssel bíró alkotás.
– Mennyire vagy tudatos karrierépítő, és mennyire sodródsz a lehetőségekkel?
– Van bennem egy erős vágy az építkezésre és a fejlődésre, és igyekszem tudatosan lépéseket tenni ezért. Ugyanakkor sokszor a lehetőségek sodrása is formálja az utamat. Talán a kettő egyensúlyáról van szó: próbálok tudatos lenni, de nyitott maradni azokra a helyzetekre is, amelyek váratlanul találnak meg.
– Mit jelentett számodra, hogy jelen lehettél az erdélyi dizájn héten? Inkább szakmai mérföldkő volt, vagy inkább új elvárásokat hozott? Volt más kiállításod?
– Nagyon sokat jelentett, különösen azért, mert Csíkszeredában, az otthoni közegemben mutatták be a munkám. Fontos számomra, hogy otthon is elismerést kapjon az, amin dolgozom – hogy „hazavigyem” a projektjeimet.
Korábban több megjelenésem is volt: 2022-ben és 2023-ban két munkám szerepelt a Romanian Design Week online felületén (Fingher cérnavágó olló és Boo rönkszék), 2023-ban pedig zsűritagnak is felkértek. 2024-ben a Hungexpón, a Fabunio – Wood Like After kiállításon mutatták be munkáimat.
2025-ben a Susli a Transylvanian Design Weeken szerepelt, majd a kiállítás meghívást kapott a Romanian Design Weekre is. Ugyanebben az évben a 360 Design Budapest programjában is bemutatták. 2026-ban a Susli a madridi dizájnfesztiválra utazott, ami különösen meghatározó élmény számomra.
Legutóbb a NO2500 nevű bakelitlemez-tartó és lemezjátszó-állványom jelent meg Budapesten, a MOME Ki-Ki csapat által szervezett kiállításon.
BOO chair – fenyőfából készült, hengerek kapcsolódására épülő collectible design szék
Fotó: Vass Krisztina archívuma
– Erdélyből indulva milyen lehetőségeket és milyen korlátokat látsz egy fiatal dizájner előtt?
– Úgy látom, Erdélyen kívül könnyebb kapcsolatokat építeni és tapasztalatot szerezni. Ugyanakkor Erdély hatalmas inspirációs forrás. Sok fiatal alkotó a gyökereiből építkezik, a helyi kulturális emlékekből és élményekből.
A legnagyobb korlát jelenleg az anyagi stabilitás kérdése: nehéz ebből a szakmából kiszámítható megélhetést teremteni.
– Van olyan projekted, amire különösen büszke vagy – nem feltétlenül a leglátványosabb, hanem ami szakmailag fordulópont volt?
– A Susli szánkó egyértelműen ilyen projekt. Ipari együttműködésben készült, csőanyagból kellett nem bútort terveznünk, ami komoly kihívás volt. A gyártási folyamat összetett volt, és technikailag is nehézségeket jelentett.
Kérdés volt számomra, hogy releváns, praktikus és formailag elfogadható lesz-e. Ma különösen örülök a sikerének, mert sok pozitív visszajelzést kapott, és jelenleg Madridban van kiállítva. Számomra ez a projekt bizonyította, hogy a nehézségek gyakran a legnagyobb fejlődést hozzák.
– Melyik volt a szakmai döntés, amit nehéz volt meghozni, de utólag szükségesnek bizonyult?
– A tervezési folyamatban gyakran a határidők kényszerítenek döntésre. Nem mindig vagyok teljesen elégedett az eredménnyel, de megtanultam, hogy egy projektet időben le kell zárni. Néha az elengedés is szakmai döntés.
Susli – a Rega Metal közreműködésével készült, családi használatra tervezett fémszánkó
Fotó: Vass Krisztina archívuma
– Hogyan viszonyulsz a trendekhez és a gyorsan változó vizuális kultúrához?
– Igyekszem figyelemmel követni és megérteni őket, ugyanakkor kritikus szemmel tekintek rájuk. Fontos számomra, hogy ne csupán kövessem a trendeket, hanem saját vizuális nyelvet alakítsak ki.
– Fontos számodra, hogy a munkáid társadalmi vagy kulturális állítást is hordozzanak?
– Igen, de finoman. Nem direkt állásfoglalásként, hanem rétegekben jelenik meg a munkáimban.
– Volt már olyan, hogy megkérdőjelezted, hogy van-e helye annak, amit csinálsz? Mi lendített át rajta?
– Igen, sokszor. A kitartást az adja, hogy az alkotás örömet szerez. Inspirál a formatervezés folyamata, és bízom benne, hogy mások is meglátják benne az értéket.
NO2500 – lemezjátszó- és lemeztartó bútor, amely a zenehallgatás nosztalgiáját ötvözi kortárs formanyelvvel
Fotó: Vass Krisztina archívuma
– Milyen ambíció hajt most inkább: nemzetközi láthatóság, saját márkaépítés, szakmai elismerés, anyagi stabilitás – vagy valami egészen más?
– Kicsit minden: láthatóság, szakmai fejlődés, stabilitás. A szakma bizonytalan, ezért igyekszem minden lehetőséget megragadni.
– Ha öt-tíz év múlva visszanézel erre az időszakra, mit szeretnél látni: kísérletezést, bátorságot, stabil építkezést – vagy egy nagy ugrást?
– Bátorságot és kísérletezést. Fontosabb számomra az önazonosság, mint a gyors siker. Olyan utat szeretnék bejárni, amelyet valóban képviselek.
Vass Krisztina (2002, Csíkszereda) formatervező. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában végzett, 2021 óta a budapesti MOME hallgatója. Munkáiban az ember és tárgy kapcsolatát kutatja, egyszerű, karakteres formákon és hagyományos anyagokon keresztül.
Négyes Járat címmel jelenik meg március 5-én a 4S Street negyedik nagylemeze. Az albumon már közönségkedvenccé vált dalok is szerepelnek – például az Ilyen ez az élet, a Köszi, hogy eljöttél vagy az Erdőben nem jártál.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Jeges víz, kontrollált légzés, tudatos döntés. A hidegterápia ma már nem csak az extrém sportolók kihívása.
Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.
Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.
A székely közösség múltjának és jelenének sokszínű, élő lenyomatát mutatná meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Székely Menyasszony című tárlata. A kiállítás kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.
szóljon hozzá!