Egy katonatiszt a történelem határvonalain: Kratochvil Károly

Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa legújabb, Kratochvil Károlyról, a Székely Hadosztály parancsnokáról írt könyvét hozta el Csíkszeredába, hogy a könyvbemutató apropóján tartalmas előadás keretében meséljen arról az emberről, aki – amint az a könyv fülszövegében áll –

A könyv bevezetőjében ezt olvashatjuk: „Kratochvil Károly végigélte mindazt, ami a 20. század eleji magyar történelem szempontjából sorsfordító esemény volt. Tanúja volt az Osztrák-Magyar Monarchia felemelkedésének, virágzásának és háborúba lépésének. A magyar katona mérhetetlen véráldozatát, a forradalmak korának politikai és katonai tehetetlenségét, valamint az ország idegen megszállását már testközelből figyelhette. A trianoni békediktátum eseményei és következményei személyes sorsát is alapvetően befolyásolták”.

Kratochvil Károly katonatiszti családban született, édesapja Kratochwill József (aki dupla mássalhangzókkal írta a vezetéknevét) 1848-ban tizenhat évesen állt be a nemzetőrsébe. A harcok során szuronnyal mellbe szúrták, de túlélte, fogságba került, kényszersorozták a Habsburg-hadseregbe, ahol aztán szép karriert futott be. Részt vett a szárd-francia-osztrák háborúban, ahol Velence erődparancsonka is volt, aktív résztvevője a custozzai csatának 1866-ban, és a Monta Santa Croce védelmében játszott katonai eredményei elismeréseként magyar nemesi címben részesítette az uralkodó, és a szentkereszthegyi előnevet adományozta neki. Bécsben, majd Eszéken szolgált, 1875-től a Magyar Királyi Honvédségben a 23. önálló zászlóalj parancsnoka lett Brassóban, később Nagyenyeden és Kolozsváron élt, Grazban halt meg 1887-ben tüdőgyulladásban. Felesége, Károly édesanyja szintén Grazban hunyt el, egy műtét következtében.

Kratochvil Károly 1869. december 13-án született Brünnben. Gyermekéveit Brassóban töltötte – édesapja akkori szolgálati helyén. Korai tanulmányait is itt végezte, 1884-ben a morvaországi Mahrisch Weiskirchenben a katonai főreáliskola hallgatója lett. Felsőfokú tanulmányait a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián végezte – ekkor kapta meg a harmadik rendfokozatot –, és vezérkari tiszti továbbképézsre javasolták. A bécsi Hadiiskolába csak a legkiválóbbak, a csataszolgálat terén már eredményeket elért tisztek kerülhettek be. Vezérkari tiszti kinevezését 1900. november 1-jén vette át. 1903-tól a Ludovika Akadémián tanított, közben európai utazásokat tett – mint ismert, hat nyelven beszélt.

Az előadó elmondta, a Hadtörténelmi Levéltárban található adatlap szerint Kratochvil egy nyílt jellemű, víg kedélyű, nyugodt véralkatú, igen jó szellemi képességekkel, gyors felfogással bíró, buzgó szellemi és lelki alkat volt. Egyébként alacsony termetű, jó testalkatú, kiváló modorú és jó társaság. A sporthoz való affinitása is kiemelkedő volt, úszott, evezett, lovagolt, vívott, korcsolyázott.

1914. július 28-án kitört az első világháború. „Ő egy nagyon kényelmes helyzetben van, mert ugyan katona, de a főhercegi család mellett tulajdonképpen egy olyan beosztásban van, ahol a világháborút nyugodtan eltölthette volna egy hintaszékbe.

„Tehát, az, hogy egy ezredet rábíztak, ő abban embereket látott, hogy emberéletek vannak rábízva, tehát nem fogyóeszközökkel gazdálkodik, hanem egyénekkel, akiknek sokszor ismerte a nevét, a családi hátterét, vagy épp a szociális helyzetét, és tudta, hogy kit várnak otthon, vagy épp kit kellett esetleg hamarabb szabadságra hazaengedni.” És következett az isonzói csata, az orosz front, újra az olasz front… Volhíniában frontszínházat szervezett, hogy a katonák kedélyállapotát javítsa. 1917-ben a 39., majd a 81. dandár parancsnoka lett.

A világháborúban tanusított bátorságáért számos kitüntetésben részesítették, egy lineáris katonai előmenetele volt – magyarázta Fráter Olivér. „1918-ban egy korszakhatárhoz érkezünk, fegyverszüneti szerződéseket köt. Kevés olyan katonai parancsnok volt, aki az ezredét így, egybe hozta haza.”

Kratochvil Károlyt 1918. november 26-án kinevezték az Erdélyi Katonai Kerületi Parancsnokság parancsnokává, és decemberben megkezdte a 38. hadosztály felállítását Kolozsváron. Feladata a Kolozsvár-Zilah-Szatmárnémeti vonalon keresztül történő új frontvonal kialakítása volt.

A Károlyi-kormány politikai hozzáállása, valamint az, hogy a román hadsereg folyamatosan sorozta be a román és száz nemzetiségűeket, és egyre nagyobb erőkkel zárkózott fel a demarkációs vonalhoz, vezetett oda, hogy megfogalmazódott, hogy a szétzüllesztett haderő helyett egy ellenállásra, valamint a közrend és közbiztonság megőrzésére alkalmas haderőt kellene toborozni (a részben birtokba vet) Székelyföldről. S noha minden eszközzel próbálták ezt megakadályozni a románok, a székelyek mégis mentek.

A megfelelő felszerelés, az utánpótlás hiánya, a románok és a bolsevik csapatok fölénye oda vezetett, hogy 1919. április 26-án Demecserben Kratochvil fegyverszüneti szerződést köt. „Ennek az lett volna a lényege, hogy amíg a harci cselekmények folyamatban vannak, addig a katonákat lefegyverzik és internálják.

Kratochvil Károly ekkor ötven éves, kiváló katonai életpályával, de a magánéletéről nem sokat tudni, és nem is volt ezidáig olyan helyzetbe, hogy a házasság lehetőségével élni tudott volna. A Brassói Katolikus Nőegylet önkéntesei – akik szintén adományokkal, ruhával, élelemmel segítették a hadifoglyokat – között találjuk özv. Izay Antalnét, aki kapcsolatot tartott a tisztikarral, és aki egyedül nevelte Boriska nevű leányát. A lány ekkor fejezte be a felső kereskedelmi iskolát.

Rövid ideig a debreceni dandár parancsnoka, majd 1923-ban kinevezik a Hadtörténeti Múzeum igazgatójává, noha egy ötvenes évei elején járó, katonai tapasztalattal rendelkező katonaember számára egy múzeumi beosztás nem feltétlenül volt az, ami az ő katonai tudásának, képességeinek, vagy akár az ambíciójának a szintje lett volna – véli Fráter Olivér. „De ő ezt a feladatot mégis nagy alázattal próbálta meg ellátni. Úgy gondolta – és majd aztán a Székely Hadosztály Egyesület is arról szól –, hogy az első világháború alatt a magyar katona véráldozata példaértékű volt. És hogy ennek az emlékezetpolitikai lenyomata megmaradjon majd a Székely Hadosztály Egyesületben, mikor már nem a parancsnok, vagy a Hadtörténeti Múzeum által ő ezt egy küldetésének gondolta, és hogy ez csak akkor marad fenn, hogyha ennek méltó emléket állít.

A történész rámutatott, az utolsó évei mind a politikai tevékenységéhez, mind a közéleti eredményeihez viszonyítva viszonylag szerények voltak. 1940-ben, a második bécsi döntés után kezdeményezte a katonai aktiválását a belügyminiszternél, és kidolgozott egy tervet arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne a Székely Hadosztály katonáit felhasználni a közrend és biztonság érdekében addig, amíg a közállapotok megnyugodnak. Ezt az akkori katonai vezetés nem fogadta el. Így az 1940-es katonai bevonulás alkalmával csak egy-egy protokolláris rendezvényen volt látható.