
Fotó: Magyari Lukács
„A többlakiság meghatározó tényezője az életemnek” – árulta el a szatmárnémeti születésű Láng Orsolya költő, filmrendező. Beszélgetésünk során az otthonteremtésről, az identitást alakító terekről, a gyerekkori élményeiről és a szövegalkotás folyamatairól is szót ejtettünk.
2025. április 25., 13:262025. április 25., 13:26
– Azt olvastam, hogy – a művészetek felől közelítve is – a közelmúlt érdekli leginkább, pontosabban közvetlenül a születése előtti történelmi kor. Ezen belül pontosan mi az, ami foglalkoztatja és akár ihletforrásként is szolgálhat?
– Inkább azt mondanám, hogy jelenleg a közelmúlt érdekel leginkább, mivel a doktori kutatásomban a rendszerváltás előtti korszak animációs filmjeivel foglalkozom.
Az mindegyik történelmi korra elmondható, hogy színes és ellentmondásos, de ez itt van közel, a tanulságaiban, a következményeiben élünk. Ezen kívül a 20. század az első történelmi kor, amelyet a technika rögzíteni tudott, tehát visszanézhető, visszahallgatható, és ezáltal élőbb, mint bármelyik korábbi. Rettentő mennyiségű forrás áll rendelkezésünkre, én például nagyon szeretek fényképeket nézegetni, ezek többször inspiráltak már. A fotó a dokumentum és a műalkotás közötti hibrid műfaj, amely nagy mozgásteret hagy annak is, aki a realitásra kíváncsi, és annak is, aki a képzelet birodalmát építi.
– Azt hiszem a legfontosabb témák, amelyek nemcsak az írásaiban kerülnek fókuszba, hanem a mindennapjaiban is számottevőek: az otthon, az elmozdulás, illetve a terek közötti ingázás élménye. Ha figyelembe vesszük, hogy Szatmárnémetiben született, Marosvásárhelyen nőtt fel, és most Budapesten él, hogyan tudná meghatározni az otthon fogalmat?
– Számomra az otthon az a közvetlen környezetem, ahol jól érzem magam, ahol berendezkedtem. Az már más kérdés, hogy mit nevezek hazámnak például, mert akkor azt szoktam mondani, hogy Erdélyt.
Budapesten is valahogy így élek, hogy több pont van benne, ahol jól érzem magam, ez adja ki azt a hálózatot, amiben biztonságosan mozgok. De nem annyira a helyszínek, mint inkább az emberi kapcsolataim miatt ingázok egyik helyről a másikra. A szeretett személyeknek nagy a húzóereje.
Fotó: Magyari Lukács
Viszont soha nem írtam utazás közben. Nem szoktam jegyzetelni, inkább otthon elevenítem fel a látottakat. Vissza tudok helyezkedni egy atmoszférába, mivel teljesen magamba engedem, átszűröm magamon a helyek hangulatát, amikor ott vagyok.
– Az otthon mindig egy adott térhez kötött tapasztalat, vagy inkább a narratíva által válik megkonstruálttá? Az írás közben létrehozott világok lehetnek ugyanolyan otthonosak, mint a fizikai tér?
– Mivel nem írok fikciót, a szövegeimben megkonstruált terek mind a valóságból szűrődtek be, annak elemeiből építkezem. Számomra az írás egy otthonos tevékenység, és ezáltal talán otthonteremtés is.
Fotó: Magyari Lukács
De erre vannak jó ellenpéldák, ilyen Nádas Péter Gombosszegen vagy Immanuel Kant Königsberben, amely város állítása szerint „az emberek és a világ megismerése felé nyitott, amelyben minden tudást megkaphatsz anélkül, hogy utaznod kéne bárhová”. Nádas persze ál-falusi, de ezzel csak azt akarom mondani, hogy vannak bizonyos fajta alkotók, akiknek csend és nyugalom kell az alkotáshoz, és ettől még lehetnek kozmopolita és univerzális gondolkodók, akik nem csak arra emlékeznek, ami az ő életükben és velük történt, hanem képesek a történelmi, kollektív emlékezetre is.
Fotó: Magyari Lukács
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
A Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum nem csupán hiedelmeket gyűjt egybe: élő kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A boszorkányok, szépasszonyok és sárkányok világa most magyar vonatkozásban kel életre.
Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.
Ki volt Anonymus, a titokzatos középkori jegyző, és mit üzen a Gesta Hungarorum a magyar történelemről és identitásról? Horváth Gábor egyháztörténész új könyvében a szerző kilétét és művének vallási-kulturális kontextusát tárja fel.
Szabó T. Anna új novelláskötete, az Erősebb nálam egyszerre szól a vágyról és a belső erőről. A Margó Irodalmi Fesztiválon Nyáry Krisztiánnal beszélgetve a szerző kimondta: minden vágyban ott rejtőzik a szégyen, a félelem és az isteni szikra.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Iróniával fűszerezve, rendkívül szórakoztatóan tud megnyilvánulni írásaiban ételről, italról, szerelmek fellángolásáról, gazdagságról, szegénységről, köznapi eseményekről – véli a 125 éve született Márai Sándorról Hirtling István és Mészáros Tibor.
Cs. Gyimesi Éva nyelvészként, tanárként, a kisebbségi mítoszok lebontójaként is maradandót alkotott, miközben az irodalmi vitákban mindig az egyenes, szókimondó, de emberi hozzáállást képviselte. Balázs Imre József irodalomtörténésszel őt idéztük meg.
Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő.
szóljon hozzá!