Ezek voltak 2023 legjobb és legrosszabb filmjei

A fiú és a szürke gém (The Boy and the Heron)

Épp, hogy csak befért ez a moziélmény ebbe az évbe a két ünnep között, de egyértelmű volt, hogy ott lesz a helye az év legjobbjai között, hiszen a legendás Hayao Miyazaki legújabb alkotása is letaglózó élmény, ahogy a rendező korábbi alkotásai (Chihiro szellemországban, A vándorló palota, Totoro - A varázserdő titka, A vadon hercegnője) is. A fiú és a szürke gém ismét egy nem hagyományos, lebutított animációs alkotás, hanem egy gyönyörű mese a gyászfeldolgozásról és annak fájdalmairól, az ártatlanság elvesztéséről és magáról az emberi mivoltról és létezésről egy kisfiú szemszögén keresztül. A fiú és a szürke gém egy nehéz és nem hétköznapi alkotás, aminek a részleteit csak többszöri nézés után lehet befogadni és teljes egészében megérteni. Több ilyen, főként felnőtteknek szóló és elgondolkodtató animációra volna szükség.

A futottak még kategória

Mivel az eddigi felsorolás sem a rangsorolásról szólt, úgy a továbbiakban sem tesszük ezt, csupán megemlítjük a még emlékezetes moziélményeinket. Kiemelkedő volt az idei filmes felhozatalból a Tom Hanks főszereplésével készült, Az ember, akit Ottónak hívtak (A Man Called Otto), ami egy nagyon jó regény és az abból készült svéd filmadaptáció amerikai változata, egy magába zárkózó, megözvegyült emberről, aki végül teljesen megváltozik a szomszédai hatására. Tetszett még a John Wick negyedik része (John Wick: Chapter 4), hisz pont azt adta, amit vártunk tőle: rengeteg látványos akciójelenetet, Keanu Reeves keménykedését és az elpusztíthatatlanságának új szintekre emelését, és végeredményben egy korrekt lezárást a franchise-nak, még úgy is, hogy indokolatlanul hosszú, majdnem három órás lett ez a befejezés.

korábban írtuk

John Wick és a vak bérgyilkos

Keanu Reeves reneszánszát hozta el a 2014-ben bemutatott John Wick-mozi, ami azóta trilógiává bővült, és most egy negyedik filmmel egészült ki. A franchise korábbi filmjeire minden téren rálicitáló John Wick: negyedik felvonás egy maratoni erőszakpornó.

Jó volt még a magát nem túlságosan komolyan vevő fantasy, a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület, ami pont amiatt működött, mert nem egy komoly fantasyt hoztak össze a készítők, hanem egy kellően humorosat, ami jól elszórakoztatott több mint két órán keresztül, a színészi alakítások pedig teljesen rendben voltak benne.

korábban írtuk

Végre egy fantasy, ami nem veszi túl komolyan magát, és pont emiatt működik

A március végén mozikba érkezett Dungeons & Dragons: Betyárbecsület egy minden téren jól sikerült, könnyed fantasy, amihez hasonló még bármennyi készülhetne a jövőben. Kritika.

A Barbie csak azért nem került bele az általunk választott nyolc legjobb film közé, mert bár hatalmas volt a hype körülötte és tényleg egy különleges film volt, mégis úgy gondoljuk, hogy ez egy egyszernézős mozi, ami rendkívül jól kikarikírozza a Barbiekat gyártó Mattelt és úgy általában a patriarchális társadalmat meglehetősen egyedi megjelenítésben, és csuparózsaszínben, de ennél nem több.

korábban írtuk

A halálra gondoló Barbie, a mozik megmentője

Ki gondolta volna évekkel ezelőtt, hogy 2023 egyik legnagyobb filmes szenzációja és jelensége a a múlt század közepétől gyártott, rózsaszín, sztereotíp játéknak indult, rengeteg kislány gyerekszobájában helyet kapó Barbie élőszereplős adaptációja lesz?

Az év nyári vígjátékát szerintünk Jennifer Lawrence szállította, hiszen a Barátnőt felveszünk (No hard feelings) tényleg egy üde színfoltja volt a nyári filmes felhozatalnak, és bár az igazi, vígjátékok már kiveszőben vannak, Jennifer Lawrence humora és bája elvitte a hátán a filmet, ami bár messze van a tökéletestől, de egy jó kis nyári limonádénak pont elment.

korábban írtuk

Az év nyári vígjátékát Jennifer Lawrence szállította

Jennifer Lawrence rövid kihagyás után egy nagyon vicces és kellemes nyári vígjátékkal tért vissza a mozivászonra, ami a komikus körítés alatt igencsak valóságos társadalmi látleletet is felvillant. Barátnőt felveszünk, kritika.

A magyar filmek közül még említést érdemel Püsök Botond: Túl közel című dokumentumfilmje, amit idén láttunk Csíkszeredában, és ami egy megrázó történet volt arról, ami rengeteg kiszolgáltatott nővel és gyerekkel történhet akár a közvetlen szomszédunkban is úgy, hogy nem is tudunk róla.

korábban írtuk

Magyar filmnapok Csíkszeredában: a megrázó dokumentumfilmtől az erdélyi nagyasszony-portréig

Dokumentumfilm a családon belüli erőszak túlélőiről, politikai dráma a magyarországi rendszerváltást követő taxisblokádról, feszült thrillerben nyomozó unoka és erdélyi nagyasszony-portré. Ezeket láttuk A magyar film napja apropóján a Csíki Moziban.

Reisz Gábor: Magyarázat mindenre című, külföldön több fesztiválon is díjazott filmjéből ha nem is kaptunk magyarázatot mindenre, de egy különleges néznivaló volt a mai, törésvonalak mentén létező magyar társadalomról egy fiktív, érettségi-botrány és annak nézőpontjain keresztül. Gareth Edwards: Az alkotó (The Creator) című sci-fije csupán a látványvilága és a benne szereplő eredeti ötletek és megvalósítások miatt nem lett csalódás, de ettől a filmtől többet vártunk az előzetesek alapján: egy filozofikus sci-fit, ami elgondolkodtat. Helyette azonban egy meglehetősen sablonos és hatásvadász alkotást kaptunk, aminek dicséretére legyen mondva, hogy a blockbusterek költségvetésének töredékéből pazar látványvilágot tártak elénk a készítők.

korábban írtuk

Az Alkotó – mennybe juthat-e, aki nem ember?

Az év legjobb sci-fije lehetett volna, azonban hiányosságai és a gyengén megírt forgatókönyve miatt erős közepesre sikerült Az Alkotó, amit mindössze a grandiózus látványvilág ment meg attól, hogy teljes csalódásnak bélyegezzük. Kritika.

Említést érdemelnek még

Nem voltak elvárásaink irányukba, ezért nem is tudtunk csalódni bennük, de nem is nyűgöztek le. Ebbe a kategóriába soroljuk A kis hableány élőszereplős változatát, ami egynek elment, minket igazából a főszereplő bőrszíne sem zavart, vagyis hogy karibi hercegnőnek tették meg Arielt, akit a különleges megjelenésű énekesnő, Halle Bailey játszott el, aki ezért rengeteg hideget-meleget (főleg hideget) kapott.

korábban írtuk

„Viharban született” nyári blockbusterek, avagy filmek, amik nehezített pályán kerültek a mozikba

Élőszereplős A kis hableány, sorban a hatodik Transformers-mozi és a DC leggyorsabb szuperhőse is megérkeztek idén nyáron a mozikba. És hogy mi a közös bennük? Összefoglalónkból kiderül.

A Mission Impossible, sorban a hetedik része nem lett egy új Top Gun: Maverick-kaliberű film, de ennek ellenére szórakoztató és látványos volt meglehetősen sok nyaktörő mutatvánnyal, ami Tom Cruise személyes brandjének és imidzsének építése miatt készült el. Bár a Barbenheimer miatt nem kapott akkora érdeklődést, mint amekkorát érdemelt volna, a nem túl acélos története ellenére egy rendkívül látványos mozi volt, aminek a folytatása várhatóan 2025-ben érkezik majd.

Huszárcsínyről még nem készült ekkora kaliberű film – írtuk a Nemzeti Filmalap kiemelt támogatásával készült magyar film, a Hadik kapcsán, amit azért nem teszünk a csalódások közé mert nem voltak elvárásaink az irányába. Egy látványos, de több sebből vérző filmélményként emlékezünk rá.

korábban írtuk

Hadik: huszárcsínyről még nem készült ekkora kaliberű film

A Kincsem óta a legnagyobb költségvetésű magyar film, ami azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy híres magyar történelmi személyiség hőstetteit ismertesse meg a széles közönséggel a hollywoodi kosztümös akció-kalandfilmek mintájára.

Bár a három női szuperhőst felvonultató Marvelek (The Marvels) sem sikerült jól, de afféle bűnös élvezetként éltük meg, ami kellően elszórakoztatott a moziteremben úgy, hogy nem akadtunk fenn a hibáin és a bődületes hiányosságain. Számunkra ez nem egy kudarcos alkotás, hanem inkább egy középszerű Marvel-film, aminél készültek már rosszabbak ennél a stúdiónál.

Az év csalódásai

És akkor jöjjenek az év legnagyobb csalódásai, vagy legrosszabb filmjei, ha úgy tetszik. Könnyednek és viccesnek, de ugyanakkor a Marvel Filmes Univerzum ötödik etapjának felvezetésül szánt A Hangya és a Darázs: Kvantumánia egy súlytalan és gagyi alkotás lett, a Marvel, Bosszúállók: Végjáték utáni vergődésének egyik mélypontja gagyi vizuális effektekkel, klisés történettel, felejthető alakításokkal. A főgonosz Kang-et alakító, a zaklatási ügyében több pontban is bűnösnek kimondott Jonathan Majorst a Marvel azóta kirúgta, úgyhogy a nagyreményű Kang-főgonosz sztoriszálnak is búcsút inthetünk, amit ebben a filmben vezettek fel.

korábban írtuk

Végjáték helyett gyenge előjáték lett a Marvel harmadik Hangya-filmje

Továbbra sem sikerül kilábalnia a Marvelnek abból a mocsárból, amibe az elmúlt két évben lavírozta magát. A Hangya legújabb filmje a bizonyíték arra, hogy a Marvel már semmi újat és egyedit nem tud mutatni, hanem ugyanazokat a köröket rója évek óta.

A pápa ördögűzője, a legendás Gabriel Amorth atya is jobb filmet érdemelt volna, mint amilyen hollywoodi tucathorrort kapott a karaktere és a történetének teljes továbbgondolása a fickciós vonalon.

korábban írtuk

Hollywoodi tucathorrornál jobb filmet érdemelt volna a pápa ördögűzőjének karaktere

A filmrendezők fantáziáját is megmozgatja időnként az ördögűzés megfoghatatlan mivolta. Ennek a vonalnak a legújabb darabja A pápa ördögűzője, ami semmivel sem jobb a témában készült eddigi, csapnivaló minőséget képviselő alkotásoknál. Kritika.

A Fast & Furious tizedik részére (ami a Fast X címet kapta) igazából nem érdemes haragudni, mert bár többnek akar látszani, mint ami, többnyire Vin Diesel hatalmas egója miatt, de végeredményben egy agysejtpusztító blockbuster, amiben a fizikai törvényeit már rég eltemették, és a család szó ereje csodálatos védőhálót nyújt a főszereplők köré, akik nemhogy nem veszítik életüket a lehetetlenebbnél lehetetlenebb autós összecsapások során, hanem még „elhunyt” szereplők is visszatérnek a történet végén. Ráadásul ez csak a történet fele, ugyanis a folytatás várhatóan jövőre érkezik, aminek megnézése előtt tényleg érdemes teljesen kikapcsolni az agyat és otthonhagyni minden józan észt.

korábban írtuk

Fast X – Benzingőz és tesztoszterontúltengés tizedszerre

Úgy robog, mint a benne levő izomautók, letarolja a mozipénztárakat, és ami biztos, hogy két éven belül érkezik a folytatás. Ez a Halálos iramban-franchise, aminek immár a tizedik részénél tartunk, és amiben csak emelik és emelik a téteket a készítők.

A Transformers-franchise is visszatért idén a mozivásznakra (bár ne tette volna), és az újabb felvonásba behozták az robotállatokká alakuló maximalokat, akik egy totális agymenéses történetben vették fel a harcot Optimusék oldalán a bolygófaló gonosztevő és csatlósai ellen. Az Aquaman második részével véget ért DCEU saját multiverzumos fejezetének szánt Flash is egy bődületes marhaság volt, ráadásul elképesztően gagyira sikerült vizuális effektekkel, ami az év egyik legnagyobb mozis csalódásává tette az alkotást.

A pusztán anyagi okokból elkészült új Indi-film, az Indiana Jones és a sors tárcsája is leszerepelt, hiszen semmi újat nem tudott adni a franchise-nak egy digitálisan megfiatalított Harrison Fordon és egy rendkívül középszerű történeten kívül, ami talán még a Kristálykoponya királyságánál is rosszabbra sikerült. A filmet ráadásul még a rendkívül jó komikusként ismert Phoebe Waller-Bridge és a mindig karizmatikus Mads Mikkelsen sem tudja megmenteni.

Az Expendables negyedik része, egy igazi antifilm, akár filmhulladéknak is lehet titulálni, amiben Sylvester Stallone is csak mellékkaraktert játszik. Jól mutatja, hogy mekkora nézői igény volt rá, hogy a csíkszeredai premieren összesen hárman váltottunk jegyet a filmre, így majdnem teljesen üres moziteremben szenvedhettük végig Jason Statham és a többi másodvonalas „akciótata” újabb agymenését, amibe még Megan Foxot és a színészi teljesítményt egyáltalán nem mutató 50 Centet is belerángatták. A film világszerte is kevés bevételt hozott, és amilyen minőséget képviselt, reméljük, hogy ennek a franchise-nak már végérvényesen befellegzett.

Az utolsó nagy csalódás idén Ridley Scott Napóleonja volt, ami bár látványfilmnek nagyon jó, de teljes egészében fittyet hány a történelmi tényekre, és Napóleon megosztó történelmi személyisége sem kerül közelebb hozzánk ettől az alkotástól.

korábban írtuk

Napóleon – történelmi tablónak felületes, látványfilmnek tökéletes

Ha nem is kapunk átfogó képet a 19. század Franciaországáról és Napóleon ebben a történelmi korban betöltött szerepéről, a róla készült Ridley Scott-mozi még így is egy rendkívül letaglózó néznivaló, amiből egy rendezői változat is készül.