
Fotó: Apple
Maratoni hosszúságú filmmel rukkolt elő a filmgyártás egyik nagy öregjének számító, mára már megkerülhetetlen Martin Scorsese. Az oszázs indiánok kizsákmányolásáról és legyilkolásáról szóló mozija az emberi gyarlóságot és annak különböző vetületeit járja körül, miközben az amerikai történelem egy dicstelen korszakát tárja elénk. Kritika.
2023. november 02., 22:062023. november 02., 22:06
Három és fél óra. Ennyi folyamatos figyelmet kér tőlünk Martin Scorsese legújabb filmjének megnézésekor, mindezt pedig – mivel a filmek rövidsége miatt már megszűnt a szünet beiktatásának szokása a mozikban – egyhuzamban.
Persze ez is nézőpont kérdése, nem olyan sok például Tarr Béla Sátántangójának több mint hét órás játékidejéhez képest, ugyanakkor
Igen ám, de Scorsese első körben a moziban kéri a néző három és fél órán keresztül tartó figyelmét. Ehhez pedig át kell csoportosítani a szabadidőt, jegyet kell venni, rendesen fel kell öltözni, és három és fél órán keresztül kell ülni egy kipárnázott székben, osztozva annak karfáin két, mellettünk ülő emberrel, és még sorolhatnánk. Scorsese viszont úgy gondolja, hogy
Fotó: Apple
A hamarosan a nyolcvankettedik évébe lépő direktor legújabb filmjében egyáltalán nem egy vidámparki utazásra hív több mint három órán keresztül (ahogy azt tette legutóbb James Cameron az Avatar második részével), hanem egy rendkívül súlyos történelmi vétség történéseit tárja elénk, amit az oszázs indiántörzs tagjai ellen követtek el a meggazdagodni akaró fehérek a huszadik század elején. A David Grann által írt Megfojtott virágok című bűnügyi regény alapján
Ám ahogy korábbi filmtervére, Az írre is a Netflix adott végül pénzt a nagy stúdiók helyett, úgy most az Apple tartalomgyártásban érdekelt ágazata döntött úgy, hogy megfinanszírozza a veterán rendező újabb alkotását, így a rövid moziforgalmazás után rögtön elérhető lesz a film az Apple TV+ streamingfelület kínálatában.

Bár mozifilmnek készült, rövid moziforgalmazás után vált mindenki számára elérhetővé vált Martin Scorsese legújabb filmje, annak köszönhetően, hogy a Netflix forgalmazza az alkotást. A film azonban nem annyira az érdemei miatt, hanem a forgalmazási körülményei és a vele szemben álló trendek miatt került be a köztudatba.
Scorsese ezúttal is két, a szívének kedves és a korábbi filmjeiben rendesen bejáratott színészre, Robert De Nirora és Leonardo DiCapriora osztotta a főszerepeket, a mellettük kisebb-nagyobb szerepekben feltűnő rengeteg sztár mellett az autentikusság jegyében indián származású színészek alakítják a kisemmizendő őslakosokat. Közülük is
Fotó: Apple
A történet szerint az első világháborúból, hazatérő DiCaprio által játszott Ernest Burkhart felkeresi az oszázsok földjén, Oklahoma államban élő nagybátyját, a De Niro megformálásában látható William Hale-t, aki elmondja neki, hogy
A korábban kisemmizett oszázsok ennek köszönhetően elképzelhetetlen bőségben élnek, vagyonuk tetemes, intézők, sofőrök és cselédek garmadája áll a rendelkezésükre, ők azonban betegségektől gyötörten sorvadoznak, és némelyiküket meglehetősen korán szólítja magához a Fennvaló. Burkhart a nagybátyja ösztökélésére a maga egyszerű módján hamar beismeri, hogy szereti a pénzt és a nőket, innen pedig adott az út számára, hogy
Ernest tényleg egy egyszerű ember, aki a háború utáni időkben a gyomorbántalmai mellett nem vágyik egyébre, csak arra, hogy pénze legyen, és érezze a megbecsülést, így hát csapni kezdi a szelet a betegeskedő Mollynak, aki számára egyértelmű, hogy a férfi kojotként, pénzszerzési szándékkal közelít felé.
Fotó: Apple
Mindezek ellenére a nő mégis belemegy a kapcsolatba, később pedig a házasságba, és úgy tűnik, hogy Ernest is odaadóan, és igazán szereti őt, ám újdonsült családjukat és rokonságukat egyre több megpróbáltatás éri, kezdve attól, hogy Molly testvérei, később pedig anyja is elhalálozik, addig, hogy az ő cukorbetegségére adott, akkor még újdonságnak, és a kiváltságosok gyógyszerének számító inzulin és a bele kevert nyugtató őt is ágynak dönti.
Mindez azonban csak vázlatos és zanzásított leírása a filmben bemutatott történéseknek, hiszen
Az alkotás cselekménye éveket ölel fel, és Ernesték családi tragédiáin és megpróbáltatásain keresztül mutatja be a vagyonos oszázsok különböző módszerekkel történő legyilkolását, kiszipolyozását azok által, akik köztük éltek, és akikkel tulajdonképpen a fájdalomban és a gyászban is osztoztak a vagyon mellett.
Fotó: Apple
A jótevő mecénásként mutatkozó, De Niro által rutinosan eljátszott William Hale a háttérben kemény keresztapaként operál, aki már mániákusan ódzkodik attól, hogy a gyanú legkisebb árnyéka is rávetüljön a megmagyarázhatatlan halálesetek és gyilkosságok vonatkozásában. Ernest pedig
Ő csak tudomásul vesz, végrehajt, intéz, és nem számol a tettei következményeivel egészen addig, amíg túl késő nem lesz. És amikor már elfáradnánk ettől a családi drámától, akkor vált át egyfajta bűnügyi thrillerbe az alkotás, amely során a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) megalakulásának folyamatát láthatjuk, ahogy a Jesse Plemons által játszott Tom White és nyomozótársai megpróbálják felgöngyölíteni a titokzatos oszázs-gyilkosságokat, minden rendelkezésükre álló eszközt bevetve annak érdekében, hogy felkutassák és megtörjék azokat, akiknek közük lehetett ezekhez. Ugyanakkor ők azok, akik nem elégszenek meg azzal, hogy elkapják a gyilkosságokkal megbízott piti bűnözőket (már akik életben maradtak), hanem
Ernest itt kerül kutyaszorítóba, ugyanis nagybátyja az utolsó pillanatig manipulálja őt, miközben tanúi vagyunk annak, hogy miként csúszik ki az öreg kezei közül irányítás.
Fotó: Apple
DiCaprio a Megfojtott virágokban is megmutatja a páratlan színészi kvalitásait, és újabb oscarra jelölhető alakítást láthatunk tőle, ahogy egy egyszerű embert játszik el élete különböző szakaszaiban: először még fiatalon, és lelkesen, később viszonylagos magabiztossággal, a végén pedig meglehetősen megtörten. A párját alakító Lily Gladstone is hozzá hasonló alakítást nyújt, főleg amikor a megtört, beteg, látomásokkal küszködő és rettegő nőt jelenteti meg a vásznon. Ahogy fennebb írtam, De Niro már rutinból hozza a karaktert, mellettük pedig szintén kivételeset alakít ezúttal is a hibázni nem tudó – és egyre jobban lefogyó – Jesse Plemons is a Szövetségi Nyomozóiroda meg nem vezethető „kopójának” szerepében.
De mindez mit sem érne, ha Scorsese és rutinos alkotótársai nem fognák egybe az egészet: Rodrigo Prieto nagyszerű operatőri munkája, és sok Scorsese-filmen dolgozó, már három Oscar-díjat nyert Thelma Schoonmaker vágásai, valamint
Fotó: Apple
Azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, és ha Martin Scorsese úgy dönt, hogy nem készít több filmet (amit erősen kétlünk az emberfeletti munkabírása miatt), akkor a Megfojtott virágok az életműve tökéletes lezárása lehet.
Amíg azonban az egészsége engedi, még biztosan láthatunk tőle újabb grandiózusan elmesélt történetet az emberi gyarlóságról és annak különböző vetületeiről, ahogy azt mostani mesterművében is láthattuk.
Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.
Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.
Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
szóljon hozzá!