Napóleon – történelmi tablónak felületes, látványfilmnek tökéletes

Valamilyen szinten mindig is ott volt a levegőben, hogy nagyívű történelmi-kosztümös film kell készüljön a világtörténelem egyik legjelentősebb személyiségéről, Napóleon császárról.

Igazából az a rendkívüli, hogy eddig nem készült el ez a film (mivel Stanley Kubrick róla szóló korábbi filmterve meghiúsult), így

Tulajdonképpen abban sem volt semmi meglepő, hogy a főszerepre az emlékezetes alakításairól és karizmatikus kisugárzásáról ismert Joaquin Phoenixet castingolta a direktor (jobb „Napóleont” el sem lehetett volna képzelni), akivel már dolgozott együtt a Gladiátorban, ahol a színész Commodus császárt alakította.

A több mint nyolcvanévesen is elképesztő munkatempót diktáló Ridley Scott (akinek a nevéhez az utóbbi években nem túl színvonalas alkotások is kötődnek, mint például a Kevin Spacey „kitörléséről” elhíresült, A világ összes pénze, vagy épp az ötödik Alien-film, ami a Covenant alcímet kapta)

A film azonban a végeredményt látva nem egy életrajzi dráma, inkább lehetne úgy jellemezni, hogy fontos állomások Napóleon életéből, látványos csatajelenetekkel. A cselekmény a francia forradalom eseményeitől és Marie Antoinette királynő lefejezésétől indul, Napóleont pedig már egy feltörekvő korzikai tüzértisztként mutatják be, aki már-már unottan vázolja fel, hogy miként lenne képes bevenni a touloni erődöt, ami épp a britek irányítása alatt áll. Ha valaki azért nézné meg ezt a filmet, hogy jobban megismerhesse Napóleon történelmi jelentőségét,

A film promózása során adott interjúkban Scott már visszavágott azoknak a kritikusoknak, akik a premier előtti vetítéseken látták az alkotást, és véleményt formálva a történelmi hűség hiányosságait rótták fel az alkotóknak. A rendező már-már agresszíven és lekezelően reagált ezekre:

A rendező célja tehát egyértelműen nem az volt, hogy egy hiteles történelmi tablóval állítson emléket a legendás hadvezérnek, hanem hogy a történelmi eseményeket továbbgondolva egy akciódús drámát szállítson a moziba jegyet váltó nézőnek. A két és fél órás mozifilm, azonban csak egy rövidebb verziója az igazi, teljes értékű alkotásnak, ami Ridley Scott elmondása szerint négy óra hosszúságú, és később az Apple streamingfelületén lesz látható.

Az történt tehát, hogy a projekt mögé beálló, és azt pénzzel támogató Apple kapja az exkluzív streamingjogot a Napóleonhoz, ezen a felületen pedig a teljes rendezői változat látható lesz,

Ez a rövidítés egyébként tényleg látszik a filmen, hiszen sok jelenet ér véget a semmiben, a film több pontján érezhető, hogy a készítők ugrálnak egyik jelenetről a másikra, hogy kipipálhassák Napóleon életének fontos állomásait. Emellett a cselekmény fókusza is máshová pozíciónálódik, hiszen Napóleon a társadalomra és az akkori világra gyakorolt szerepének a részletezése helyett inkább a Josephine-el való húzd meg-ereszd meg kapcsolatára összpontosít, helyenként a néhai hadvezért egy kanos, debil nagy gyerekként ábrázolva. Nyilván ez mind belefér az írói és rendezői fantáziába, de inkább elvártam volna a filmtől, hogy többet beszéljen az akkori viszonyrendszerekről és Napóleon cselekedeteinek és döntéseinek hatásairól, mint arról, hogy milyen kihívásokkal szembesül a gyermektelen házassága során.

Hitvese, Josephine szerepére jó választás volt Mundruczó Kornél Pieces of Womanjének főszerepéért oscarra jelölt Vanessa Kirby, aki jól ellensúlyozza a folyton rezignált, és az esetek többségében látszólag hűvös nyugalommal operáló Napóleont, és a cselekmény során tulajdonképpen ő az egyedüli szereplő, aki

A többi szereplő sajnos meglehetősen egysíkú lett, ugyanis a film két főszereplőjére helyeződik a hangsúly a játékidő nagyrészében, így a mellékszereplők nemhogy kibontakozására, de rendes bemutatására sem nagyon nyílik lehetőség.

Ami viszont kifejezetten jó, és a Mennyei királyság óta egyfajta védjegye is a rendezőnek, az a grandiózus csatajelenetek, amikből tényleg nincs hiány a filmben. Ezeken tényleg látszik, hogy komoly produkciós csapatok, rengeteg statiszta dolgozott rajtuk és bennük, és talán évek óta nem láthattunk mozivásznon ezekhez foghatót összecsapásokat, hiszen a történelmi-fantasy műfaj időközben átköltözött a streamingre (lásd a Trónok harcában látott Fattyak csatája, Hardhome-i ütközet, és a Vikingek csatajelentei).

Mondani szokták Ridley Scottra a szakmai berkekben, hogy megbízható filmes iparos, ez pedig a tömegjelenetek megjelenítésében nagyon igaz rá, hiszen ezeket már tényleg kisujjból rázza ki az öreg, aki

A hasonló kaliberű produkciókhoz képest meglehetősen rövid – 62 napon keresztül zajló – forgatás egy igazi technikai bravúr volt, hiszen Scott és csapata a lehető leghatékonyabban, különböző kreatív módszerekkel készítették el a jeleneteket, így például a sokkoló austerlitzi csatát is, amit a filmben úgy alakítottak át, hogy a Napóleon által vezetett franciák az egyesített orosz–osztrák haderőt egy befagyott tónál csalták lépre, hogy aztán ágyúgolyókkal sorozzák meg a jeget, hogy az ellenség lovai és katonái a véres hullámsírban leljék halálukat.

Bár a Napóleon a történetmesélés szempontjából rengeteg kívánnivalót hagy maga után, a korhű látvány, díszletek és a nagy igényességgel felvett és megkoreografált csatajelenetek terén egy rendkívül látványos moziélménynek bizonyul, a cselekmény hiányosságait pedig várhatóan korrigálni fogja a négy órás rendezői változat. Csak legyen türelmünk otthon, a kanapéról végignézni.