Hollywoodi tucathorrornál jobb filmet érdemelt volna a pápa ördögűzőjének karaktere

A főszerepre, vagyis Amorth atya megformálására (aki egyébként a valóságban kopasz volt) Russel Crowe-t castingolták, úgyhogy most ő az ügyeletes ördögűző-színész Hollywoodban, átvéve a stafétát Anthony Hopkinstól, aki a 2011-es, A rítusban alakított egy idős, ördögűző papot. Mi sem jellemzi jobban, hogy az milyen film volt, minthogy semmire sem emlékszem belőle ennyi év távlatából (pedig még bejegyzést is írtam róla az akkori filmes blogomra!), és ebből kiindulva meg merem kockáztatni, hogy

A 91 évet élt olasz Gabriel Amorth saját elmondása szerint mintegy 160 ezer ördögűzést hajtott végre 2013-ig (ezek között olyan egyedi esetek is voltak, ami több száz ördögűzést igényelt – ezért is ez a nagy szám), ezekről pedig könyveket is írt, amik a filmbeli Amorth atya elmondása szerint tényleg jók :-)

illetve azt, hogy miként képes embereket megszállni (amik többsége egyébként pszichiátriai, vagy egyéb orvosi eset), és a vívódás, hogy valóban létezik-e a gonosz, vagy az egész csak egyházi kitaláció, hogy legyen amitől féljenek a keresztények. Mindenki maga dönti el, hogy miben hisz, az ördögűzős filmek, azonban nem igazán segítenek ezen dilemmák feloldásában, sőt

Ezt követően a pap személyiségének rövid kibontása után jönnek is a tipikus horrofilm-klisék, és a film átcsap a tipikus hollywoodi tucathorrorba, aminek egy képkockáját sem lehet komolyan venni.

Némi feszült jelenet és pár öncélú, de egyébként nem túl hatásos jumpscare után eljutunk oda, hogy a beszélni nem hajlandó kisfiút gonosz lélek szállja meg, és itt kerül képbe a sajátos ördögűzési módszerei miatt az egyházon belül pellengére állított Amorth atya, akit egyenesen a „főnöke”, a pápa küld a spanyol kolostorba, hogy egyszer és mindenkorra járjon a végére az ott zajló, megmagyarázhatatlan eseményeknek, és űzze ki a gonoszt a megszállott kisfiúból.

Amik az ezt követő mintegy másfél órában történnek, azok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal és a józan ésszel, ugyanakkor aki életében már látott legalább egy ördögűzős filmet, annak semmi újat nem fog mutatni a a témában készült legújabb alkotás sem.

Amorth atya a helyi – ördőgűzésben egyáltalán nem jártas – fiatal (és egyébként eléggé gyarló) papnak beszél az exorcizmus mivoltáról hol rettegve, hol rendkívül nyomasztóan, hol pedig az egész helyzet komolyságát elbagattelizáló viccelődésekkel, miközben a gyerekbe beköltözött gonosz lélek az elméjükbe férkőzve, a bűneiken keresztül próbálja meghátráltatni őket. A több, sikertelen ördögűzési próbálkozás közben „nagy összefüggésekre” is fény derül, innentől kezdve pedig annyira szürreális lesz a film, hogy lehetetlen komolyan venni mindazt, amit a vásznon látunk, és

Ha ő nem is, de az Ördögűzők Nemzetközi Szövetsége (International Association of Exorcists – IAE) már elhatárolódott a filmtől, hatásvadásznak nevezve annak címét, és szerintük

Merthogy az előttünk álló évtizedekben sem maradunk ördögűzős filmek nélkül, arra mérget vehetünk.