Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az új középiskolai tanterveket jóváhagyó miniszteri rendelet.
Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint csütörtökön mintegy 62 ezer óvodás és iskolás tanítása szünetelt vagy online formában zajlott a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.
Országszerte nőtt az összevont osztályok száma és az ezekben tanuló diákok létszáma is a 2025–2026-os tanévben, bár a Bolojan-törvénnyel pont az ellenkezőjét kívánták elérni. Ez alól Székelyföld sem kivétel.
Vége a téli vakációnak, csütörtökön visszatérnek az iskolapadokba a gyerekek.
Cáfolta hétfőn az oktatási minisztérium azokat a nyilvánosságban megjelent információkat, amelyek szerint a 2025–2026-os tanévben az előző tanévhez képest mintegy 30 ezerrel csökken a tanári állások száma.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
A tanügyminisztérium ellenőrzéseket indít a sajátos nevelési igényű tanulókat oktató iskolákban, miután egyre több viselkedési nehézségeket érintő eset kerül nyilvánosságra. Ezek rávilágítanak a rendszer gondjára: a fejlesztő pedagógusok hiányára.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után kezdődik és január 7-ig tart a téli vakáció. A diákok január 8-án térnek vissza az iskolákba.
Hároméves javítóintézeti nevelést rendelt el pénteken a nagyváradi ítélőtábla a 16 éves diáklánnyal szemben, aki 2023 novemberében megkéselte a Traian Vuia Szakközépiskola bentlakásának egyik nevelőtanárát.
Tiltakozáshullámot eredményezett a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorának felhívása, hogy a Művészeti Egyetem csatlakozzon az általa vezetett megaintézményhez. Az egyetem szenátusa tavaly már nemet mondott, álláspontjuk változatlan.
Új lehetőséget hoz a most nyolcadikos évfolyam számára a következő tanév: a szakközépiskolai oktatás gyakorlatilag megszűnik, minden szakmát tanuló számára egyenes út vezethet az érettségiig – persze ha ő is akarja.
Igazgatónőjét gyászolja a székelyudvarhelyi Kipi-Kopi Napköziotthon. Fancsali Éva halálhírét december 15-én osztotta meg az intézmény.