A Sapientiának be kell kerülnie Románia legjobb egyetemei közé, ebben pedig számíthat a magyar kormány támogatására a felsőoktatási intézmény – jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Csíkszeredában.
Közvitára bocsátotta csütörtökön az oktatási minisztérium a tantárgyversenyeken kiemelkedően teljesítő tanulók középiskolai beiratkozásának módszertanát szabályozó rendelet tervezetét.
Az oktatási minisztérium a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére új módszertant fogadott el a kisebbségi tankönyvek beszerzésére – számol be az RMDSZ sajtóosztálya.
Aláírta kedden Nicușor Dan államfő a Mihai Dimian oktatási és kutatási miniszteri kinevezéséről szóló dekrétumot. Az új miniszter 16 órakor teszi le a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.
Európai uniós támogatással további osztálytermeket, tornatermet, mosodát építenek az egyik csíkkozmási iskola mellé, ugyanakkor felújítanak két iskolaépületet. A projekt a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását is támogatja.
Több mint tízmillió lejes beruházással gyarapodnak a gyergyószentmiklósi iskolák. Hét tanintézménybe és az iskolás sportklubhoz is korszerű digitális eszközök, laborfelszerelések és új bútorzat érkezik.
Jóváhagyta csütörtökön az oktatási minisztérium az általános iskolai beiratkozás 2026–2027-es tanévre érvényes menetrendjét.
A tanügyi szakszervezetek a Cotroceni-palota előtt tüntetnek szerdán, mert fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy az oktatási rendszerben dolgozók nem értenek egyet a költségvetési hiány csökkentésére hozott politikai intézkedésekkel.
A gyermekek idegrendszeri működése sokféle, a tipikus és az atipikus fejlődés is ebbe a sokszínűségbe tartozik. A neurodiverzitás szemlélet szerint ezek nem hibák, hanem eltérő működési mintázatok, és megfelelő támogatással könnyebbek a hétköznapok.
Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.
A hazai munkaerőpiacon egyre nagyobb igény van jól képzett szakemberekre. A marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Szakközépiskola több szakon kínál képzést, és az elmúlt öt évben – a korszerűsítéseknek is köszönhetően – töretlen maradt az érdeklődés.

Motorok és motorosok százait áldották meg szentelt vízzel vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.
Minden magyar tannyelvű nyolcadikos diák ingyenes, vizsgára felkészítő kiadványt kap a napokban. Az anyag a megújult, differenciált tantervhez igazodik, segítve ezzel a magyar diákok hatékonyabb felkészülését a júniusi megmérettetésre.
Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.
A társadalmi párbeszéd bizottság jóváhagyta a 2026–2027-es tanév rendjének végleges változatát – közölte csütörtökön az oktatási minisztérium.
A Második esély program a korai iskolaelhagyó fiataloknak, felnőtteknek segít elvégezni az általános iskolát. Nem csak újrakezdési esély, de alapvégzettséget is ad. Februártól lehet iratkozni a programra, amelyben Maros megye öt iskolája vesz részt.
Hargita megye 83 tanintézetének több mint 220 kapcsolódó intézménye részesül új bútorzatban, taneszközökben és korszerű digitális felszerelésekben, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) támogatásából.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.