
Az egyenruha mellett ott marad a többi ruhadarab, a kiegészítők, és úgyis kiderül, kinek milyen telefonja, cipője van
Fotó: Olti Angyalka
Romániában újra napirenden az iskolai egyenruha kötelezővé tétele: a szenátus bizottsága elfogadta a javaslatot, de sokak szerint ez nem oldaná meg a bullying problémáját. Mások úgy vélik, az egyenruha csökkenti a diákok közötti különbségeket.
2026. szeptember 21., 07:432026. szeptember 21., 07:43
Az egyenruha bevezetése két táborra osztja a társadalmat: elsősorban az a korosztály ellenzi, amely még maga is hordott iskolai egyenruhát, és a kommunizmus kék-fehér kockás sabloningjei jutnak eszébe róla – minden egyéb korlátozással és beolvasztási törekvéssel együtt.
A másik tábor az uniformisban az iskolai „divatbemutatók”, és illetlen öltözet megszűnését látja. A diákokat képviselő Országos Diáktanács azonban azt ellenzi, ahogyan tárgyal a politikum az ügyről:
Szeptember 15-én elfogadta a szenátus oktatási bizottsága a Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényjavaslatát, amely az iskolai egyenruhák kötelező bevezetését célozza. A javaslatból törölték azokat a bírságokat, amelyeket eredetileg azoknak a szülőknek szántak, akiknek gyermeke nem visel egyenruhát, valamint azoknak az iskoláknak is, amelyek nem tartják be az egyenruha-kötelezettséget.

Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
A módosításokat a PSD, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői szavazták meg, míg a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tartózkodott. A kezdeményezést ezután a szenátus plénuma vitatja meg, a végső döntést pedig a képviselőház hozza meg. A törvényjavaslat előterjesztésének egyik fő célja az iskolai bullying visszaszorítása.
Több olyan tanintézet is van, ahol hosszú évek óta kötelező az egyenruha viselése. Marosvásárhelyen a fehér póló piros mellénnyel vagy piros kötényruhával jelzi: a diákok a Dacia Általános Iskolába járnak. Tordai Zsuzsa, a tanintézmény igazgatóhelyettese a Székelyhonnak elmondta, úgy látja,
hiszen nem a márkás pólók kerülnek előtérbe, és tiszteletet sugároz a pedagógus felé.
A marosvásárhelyi Dacia Általános Iskolában fehér póló, piros mellény vagy kötényruha az egyenruha
Fotó: Haáz Vince
Az iskola elemi osztályaiban hordják is rendesen a diákok, a nagyobbakat viszont már nehezebb erre kötelezni, ők nem szívesen veszik fel a piros egyenruhát.
hiszen anyagiakban nem tud segíteni a szülőknek az egyenruha megvásárlásában.
Az iskola idéntől alternatívát is kínál a diákoknak: halványszürke kapucnis felsőt az iskola lógójával ellátva, amelyet már szívesebben viselnek a tinédzserek. Az igazgatóhelyettes hozzátette, elsősorban a szülők támogatására lenne szükség ahhoz, hogy valóban hordják is a diákok az egyenruhát.
Lukács-Márton Réka, Marosvásárhelyen dolgozó pszichológus, egyetemi oktató úgy véli, ha az egyenruha célja az iskolai bullying visszaszorítása, ez a törekvés túlzottan idealista, sőt kissé elrugaszkodott a valóságtól.
„Meglátásom szerint mindez sokkal inkább jó üzleti lehetőség lenne valaki számára – hiszen minden diáknak be kellene szerezni –, mintsem hatékony eszköz a zaklatás ellen. Hiszen
Az iskolán kívüli életben a diákok úgyis találkoznak egymással, ami újabb teret ad a bullyingnak” – fejtette ki a szakember. Hozzátette, ezt a jelenséget önmagában semmi nem fogja megszüntetni, és téves az a feltételezés, hogy ha mindenki egyformán öltözik, megszűnik a megkülönböztetés.
Aki hazaért az iskolából, legalább otthon békén hagyták, ma már nincs így, otthon is folytatódik a zaklatás. Sőt, gyakran pont azok válnak online zaklatókká, akiket a hétköznapokban, az offline térben bántanak” – magyarázta.
Az egyenruha kötelezővé tétele lenne a megoldás a bullying visszaszorítására?
Fotó: Barabás Ákos
Lukács Márton Réka meggyőződése, hogy bármennyire is megosztó ez a kérdés, az egyenruha önmagában nem oldja meg a problémát.
Ami valóban segítene: ha a szülők odafigyelnének arra, hogyan vélekednek gyermekük előtt más nemzetiségekről, vallásokról, emberekről, és nem ítélnek el senkit származása, hite vagy külseje miatt – fejtette ki a pszichológus.
„Ennek alapja egyértelműen az otthoni nevelés, amelyet aztán az intézményes nevelés követ – ideális esetben olyan pedagógusokkal, akik maguk nem válnak zaklatóvá, hiszen sajnos erre is számos példa akad, amikor éppen a tantestület tagjai bántalmazzák a diákokat. Úgy vélem, ezt a kérdést sokkal szélesebb körben kellene kezelni.
– emelte ki Lukács-Márton Réka a Székelyhonnak.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.
A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.
Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.
Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.
4 hozzászólás