Kívülről már szép formát öltött a felújítás és kibővítés alatt álló Micimackó-napközi, azonban az átadásig még sok a tennivaló. A munkálatokhoz több mint két éve fogtak hozzá, de nem várt akadályok miatt elhúzódott a kivitelezés.
Tavasszal még az alapozási munkálatokat végezték, fél évvel később „kinőtt a földből” a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új kampusza. Az építkezésről és a sepsiszentgyörgyi kar jövőjéről Tonk Márton rektor beszélt a Székelyhonnak.
Az oktatási minisztérium szerdán közvitára bocsátotta a hallgatói ösztöndíjak összegét jóváhagyó miniszteri rendelet tervezetét.
Derült égből villámcsapásként érte a barátosi általános iskola vezetőségét, hogy augusztusban kiderült: megszűnik a pákéi iskola. A helyzetet kialakulásában közrejátszottak a szülők, a kormány által elrendelt megszorítások és a demográfiai helyzet is.
Tizenharmadik alkalommal szervez egyetemi nyílt napokat az erdélyi magyar középiskolások részére a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szeptember 18. és 21. között.
Változik a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája – jelentette ki egy keddi szakkonferencián Daniel David oktatási miniszter.
Ötvenhárom elsőévessel kezdte meg az idei tanévet a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara, további nyolc hallgató a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kihelyezett képzőművészeti tanszékén. Az egyetemi tanévnyitón jó híreket is közöltek.
A diákok november 20-án kapják kézhez a szeptemberi és októberi ösztöndíjat. A dokumentumokat október 2-áig kell leadni az iskolák titkárságán. Idén azonban a tantárgyversenyeken jól teljesítőknek már nem jár a motiváló ösztöndíj.
A szaktárca szerint máris érezhető a tanügy átszervezésének „pozitív hatása az oktatási rendszerre”, és a továbbiakban arra törekednek, hogy a tanárokat minél kevesebb bürokratikus-adminisztratív tevékenységgel terheljék.
Hivatalosan is a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának polgárává vált az ünnepélyes eskütétel után a 391 elsőéves hallgató. A 2001-ben alapított felsőoktatási intézmény 25. tanévnyitóját ünnepelte hétfőn.
Míg tavaly még 34 csoportban dolgoztak a gyerekekkel a Kovászna Megyei Kiválósági Központban, idén 16-tal kezdik a munkát: ezt eredményezte az óraadó tanárok bérének drasztikusan csökkentése.

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló tordaszentlászlói csapat, jó húsz kilométerre Kolozsvártól.
Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.
A TikTok-tartalomgyártó Dragomér Eduárd szerint a rövidvideók lehetnek szórakoztatók és inspirálók, de könnyen érzelmi csapdává válhatnak. Szakértők szerint a kulcs az önkontroll, a tudatosság – és a szülők nyitottsága a gyerekek online világára.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
Portaszolgálat hiányában senki sem felügyeli, ki lép be a Marosvásárhelyi Református Kollégium Horea utcai épületébe, ahol tíz elemi osztály tanul. A szülők biztonságot követelnek, az önkormányzat azonban a közbeszerzés elhúzódására hivatkozik.
Zavartalanul zajlik az oktatás az iskolák nagy többségében – tájékoztatott kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.