Ahogy megszólaltak az első dallamok a tömeg egyszerre lett csendes és nosztalgikus: mindenki felült a múltból érkező nosztalgiavonatra, Demjén Ferenc péntek esti székelyudvarhelyi koncertjén. Fotókon mutatjuk.
Miután korrupciós váddal akarták kivonni a politikai életből, Markó Attila jogász, kisebbségi államtitkár 2014-ben a pár négyzetméteres cella helyett a 93 ezer négyzetkilométeres anyaországot választotta fogsága helyszínéül –101 hónapig.
Pénteki ülésén a kormány további három hónappal meghosszabbította az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását.
„Az élet értelmét nem lehet készen kapni. Azt meg kell teremteni: munkával, hűséggel, szeretettel.” Dr. Mucsi Mihály, Kézdivásárhely legújabb Pro Urbe díjasa pontosan ezt tette – hangzott el péntek délután a Vigadó dísztermében.
Több megszorítást is bemutatott Ilie Bolojan miniszterelnök a pénteki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján. Vegyük sorba.
Hátrányos helyzetű személyeknek nyújtanak majd egészségügyi és szociális szolgáltatást a csíkszeredai Goscom egykori épületében. Az ingatlan felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányt pénteki ülésén fogadta el a képviselő-testület.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken kijelentette, hogy jövő héten fogják bemutatni a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, és nagy valószínűséggel kétkulcsos áfa (TVA) bevezetése mellett fog dönteni a kabinet.
Ditró és Orotva, valamint Gyergyócsomafalva is színes falunapi programokkal várja a helyieket és az odalátogatókat a hétvégén. A rendezvénysorozatokban közös, hogy minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
Koncertek, vásárok, borsétány, szórakoztató- és gyermekprogramok várják mindazokat, akik Marosvásárhelyen töltik a hétvégét, és bekapcsolódnak a 28. alkalommal megszervezett városnapokba.
Egy nyári estén, egy padon ülve fogalmazódott meg az Altertábor ötlete – ma már generációk nőnek fel benne. Tóth Emese főszervező mesélt arról, hogyan lett egy álomból művészi szabadságot és közösséget adó valóság.
A közösségi stabilitást és az etnikai együttműködés modelljét akarja megbontani az a politikai alapú döntés, amellyel Soós Zoltán polgármestert, immár másodszor is felfüggesztették hatvan napra – áll a marosvásárhelyi és a megyei RMDSZ közleményében.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
A Nite Kite nem hagyományos zenekar, hanem egy egyéni zenei projekt, amelyet a jelenleg Amszterdamban és Brüsszelben élő zenész Dieter Boels komponál, hangol és rögzít. Szombaton 17 órától a kézdivásárhelyi Borudvarban hallgathatjuk meg.
Több mint 9000 nyolcadik osztályt végzett diák vett részt pénteken a kisebbségek anyanyelv- és irodalom írásbeli vizsgáján – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Tetőket és autókat rongált meg, és több fát is kidöntött a viharos szél Maros megyében. A tűzoltók megfeszített erővel dolgoznak a károk elhárításán. A vihar közben Udvarhelyszéket is elérte.
Hivatalosan is legionárius propaganda terjesztésével gyanúsították meg pénteken a legfőbb ügyészség ügyészei Călin Georgescut, amiért a választási kampányban egy tévéműsorban a Vasgárda egykori vezetőjétől, Corneliu Zelea Codreanutól idézett.
A közelgő viharoktól tart a Salrom vezetősége, illetve a beszakadt parajdi bányafödémnél dolgozó kivitelező, hiszen a megáradó patakok kárt tehetnek a munkatelepen, valamint a Korond-patak sótartalmának növekedését is eredményezhetik.
Nicușor Dan államfő hétfőre összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, amelyen a parajdi bányakatasztrófáról is tárgyalni fognak.