Európában a startup vállalkozások 96 százaléka egy év után eltűnik, mert előre nem látható akadályokkal, nehézségekkel szembesülnek a tulajdonosok, fogalmazódott meg az ASIMCOV háromszéki vállalkozói szövetség szerdai projektindító rendezvényén.
Gazdag évad elé néz a Maros Művészegyüttes, amelynek képviselői évadkezdő sajtótájékoztatón ismertették az idei terveket. Ahogy Barabás Attila Csaba igazgató mondta, nyáron is igyekeztek minden meghívásnak, felkérésének eleget tenni.
Tömegkályha-építő képzést indít szeptember 28-30. között az AgroSIC Közösségek Közti Társulás a vidékfejlesztési programja révén. Az elméleti és gyakorlati oktatásra szeptember 21-ig lehet jelentkezni.
Erdély legnagyobb digitális fóruma innovatív ötletekkel, a digitális tér aktuális trendjeivel és megújult névvel tér vissza ezúttal Székelyudvarhelyre október 18-19. között az IT Plus Klaszter szervezésében.
A Hagyományok Háza Forgószél és Garabonciás néven hon- és népismereti levelezőversenyt hirdet, amelynek témája idén a népi építészet. A megmérettetésen külhoni fiatalok részvételére is számítanak.
A közösségi hálón indult a szócsata, majd tettlegességig fajult: szerdán délben Székelyudvarhelyen, az 1918. december 1. utcában, a bevásárlóközpont szomszédságában két férfi verekedett össze. A helyszínre az állami és a helyi rendőrség, illetve a csendőrség is kiszállt.
Távozott a Maros megyei tanácselnök kabinetfőnöki állásából Kozma Mónika, aki szeptember elsejéig Péter Ferenc mellett dolgozott. A hivatalos változat szerint Kozma azért mondott fel, hogy több időt szentelhessen a Pro Economica Alapítvány irányítására.
Gyergyószentmiklóson az 1944. szeptember 7-én éjszaka és az azt követő két nap történéseire emlékeznek. Pénteken délután 3 órakor a Gac-oldalba várják az emlékezőket. A esti mise után, háromnegyed hattól pedig a felszegi csengettyű szomszédságában tartanak emlékezést.
Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede, 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház csütörtök este 7 órától Albu István rendezésében mutatja be Csehov Három nővér című klasszikusát. A bemutatót követően az előadás szombat este 7 órától is látható lesz.
A Maros megyei önkormányzat két új ingatlant vásárolt. Egyik helyszínen szabadtéri néprajzi múzeumot alakítanának ki, míg a másikon kutatóközpont jönne létre.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Míg Hargita megyében az időjárási viszonyok miatt a gabonafélékből a tavalyihoz képest kevesebbet gyűjthettek be a gazdák, addig országos szinten nem érzékelhető ilyen jellegű visszaesés – ismertették a mezőgazdasági igazgatóság sajtótájékoztatóján.
Légköri instabilitásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Intézet, csütörtök hajnalig viharos időre, záporokra kell számítanunk az ország csaknem minden régiójában – írja az Agerpres hírügynökség.
Mi vezetett oda, hogy immár második esztendeje kongatják a vészharangot a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnál, amiért az évi költségvetésükből jelentős összeg, 18 millió lej hiányzik? Egy mamutintézménynél, ahol nyolcszázan dolgoznak és ezerötszáz gyermekről gondoskodnak.
A várba költözött a Petőfi térről a marosvásárhelyi házasságkötő terem szeptember elsejétől. A több hétig tartó munkálatok eredményeként egy korszerűen felszerelt intézmény várja azokat, akik életük nagy eseményét tervezik.
Indokolatlannak tartják a helyiek, hogy a csendőrök könnygázt vettek be szombaton este a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Szotyorban, indoklásuk szerint azért, hogy megakadályozzanak egy tömegverekedést.
Idén is több száz kis zarándok indul a tatárdombi, iskolakezdés előtti szentmisére hálát adni, Isten áldását kérni az új tanévre. Készülnek a szárhegyi otthonban lakók is, ha mondhatni, külön hálával: József, aki kisbabaként került édesanyjával az otthonba, mára már családban nevelkedik.
A Székelypálfalva és Firtosváralja, a Székelyderzs és Maros megye határa, valamint az Atyha és Etéd között húzódó útszakaszt is leaszfaltoztatja Hargita Megye Tanácsa – a terveket lapunkkal is ismertették.