A Bagossy Brothers Company történelmet írt: több mint 100 ezren hallgatták élőben Csíksomlyón a „Csillag az égen” című előadásukat. Tatár Attila mesélt az előzményekről, kihívásokról, a megélt csodáról és arról, mi jöhet ezután.
Kovászna megyében egyre több fiatal fordul tudatosan a környezetvédelem felé. Ennek egyik legjobb példája a június 23-án elrajtolt, Természet az élet forrása című ökotábor, amely idén már kilencedik alkalommal várta a természet iránt érdeklődő 10–16 év közötti diákokat.
Nem kell 24 órát várni, hogy egy személy eltűnését jelenthessük a rendőrségnek. Jelenleg Hargita megyében 28 eltűnt személyt keresnek, közülük a legrégebbi eset Simon Andreea Simona eltűnése, azé a csíkszeredai lányé, aki közel 20 éve nem tért haza.
Kézműves vásárral, tartalmas előadásokkal, ifjúsági térrel, gyermekprogramokkal, helyi ízekkel, emlékezetes koncertekkel várja a városlakókat és az idelátogatókat Kézdivásárhely legnagyobb közösségi eseménye, a Sokadalom. Óriáskerék viszont nem lesz.
A 2025-ös turisztikai év eddig rosszul alakult, az ágazatot az életszínvonal csökkenése és az áfa 19 százalékra emelése egyaránt fenyegeti – jelentette ki a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke az egy csütörtöki sajtóeseményen.
Új programot vezet be az elszigetelődött, beteg idősek és a fogyatékkal élők számára a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: egy olyan digitális eszköz beszerzését és használatát támogatják, amely baj esetén riasztja az illetékeseket.
A marosvásárhelyi és a Maros megyei önkormányzat is egy-egy ivóvízszállításra alkalmas tartálykocsit vásárol, saját költségvetéséből, amelyet átad használatba a megyei katasztrófavédelemnek (ISU).
Daniel David oktatási miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tanulók és az egyetemi hallgatók ösztöndíjalapja idén „elkerülhetetlenül” kisebb lesz, mint 2024-ben.
Térfigyelő kamerás felvételt tettek közzé utólag az interneten arról a tragikus balesetről, amely kedden délután történt Élesd elkerülőútján, és két Maros megyei személy vesztette életét.
George Simiont is várják arra az országos felvonulásra, amit a román zászló napjának megünneplésére szerveznek Marosvásárhelyen. Az esemény egybeesik a Marosvásárhelyi Városnapokkal.
Ellenőrzik a vízfogyasztókat Erdőszentgyörgyön, és aki a vezetékes ivóvizet nem rendeltetésszerűen használja, büntetésre számíthat – olvasható a szolgáltató felhívásában.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Fincziski Andrea színművészt, Tőkés Zsolt iskolaigazgatót, Varga István művelődésszervezőt, valamint néhai Novák Károly István történelemtanárt részesítették Pro Urbe díjban csütörtökön, az idei székelyudvarhelyi városnapok részeként.
Összesen 7,8 milliárd euró értékű beruházás megvalósítása kérdéses a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt projektek közül – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Újra sokszínű kínálattal várja a Sepsi Classic fesztivál a komolyzene kedvelőit Sepsiszentgyörgyön július 10–13. között. Hallhatjuk Miklósa Erika operaénekest és Szamosi Szabolcs orgonaművészt, valamint a nemzetközi hírnév sok fiatal várományosát.
A tanügyben nem várhatók leépítések, rövid távon a bérek sem módosulnak, viszont nőni fognak a kötelező heti óraszámok – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.
Alexandru Rogobete csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy terepre küldte az egészségügyi minisztérium és az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) ellenőrző testületét „részletesen megvizsgálni” a betegszabadságok helyzetét.
Amit a környezetünk ad, azt meg kell ragadni, és élni kell vele – foglalja össze a természetes gyógymódok, köztük az apiterápiás kezelési módszerek lényegét Ilyés Emőke és Sándor-Nagy Julianna.
Baleset történt Sepsiszentgyörgy közelében, Szépmező térségében csütörtökön 3 óra körül. Az érintett útszakaszon teljes útzárat léptettek érvénybe.